2015-05-29 14:26:00

Ferenc pápa péntek reggeli homíliája: „A hit csodákat tesz, nem üzletet csinál”


Ferenc pápa péntek reggel a Szent Márta házban tartott szentmise homíliájában a napi evangéliumnak a templom megtisztításáról szóló történetét magyarázta: Az őszinte hit nyitott másokra, megbocsát és csodákat tesz.

Jézus elítéli a spirituális önzést

„A mai evangélium három képben három életmódot ábrázol – kezdte homíliáját a pápa. Az első a terméketlen fügefa, a másik a templomi kereskedő, a harmadik a hit embere. A füge a sterilitást, a terméketlenséget, a gyümölcsök nélküli életet jelképezi. Olyan élet ez, mely nem hoz gyümölcsöt, képtelen jót tenni. Az ilyen önmagának él, önző, nem akar problémákat. Jézus megátkozza a fügefát, vagyis a steril életet, mert semmit nem adott a sajátjából, hogy gyümölcsöt teremjen. Azt a személyt jelképezi, aki senkinek nem segít, csak önmagának él, hogy ne hiányozzon neki semmi. Végül aztán ezek idegbetegek lesznek, mind! Jézus elítéli a spirituális sterilizmust, a spirituális önzést. Az ilyenek mondják: Én magamnak élek, hogy mindenem meglegyen, ne hiányozzon semmi, a többiek pedig boldoguljanak, ahogy tudnak!”.

Ne csinálj a vallásból üzletet    

„A másik életmód – hangsúlyozta a pápa – a kizsákmányolóké, a templomban üzletelőké. Kihasználják Isten szent helyét saját üzletüknek, pénzt váltanak, állatokat adnak el az áldozatok számára, még szakszervezetük is van, hogy megvédjék magukat. És ezt nemcsak eltűrték, hanem megengedték a templom papjai. Ők azok, akik a vallásból üzletet csinálnak. A Szentírásban áll – emlékeztetett a pápa – egy pap fiainak a története, akik arra ösztönözték a népet, hogy adakozzonak és nagyon sok bevételük volt, még a szegényektől is. Jézus pedig nem takarékoskodik a szavakkal: Az én házamat az imádság házának hívják, ti pedig rablóbarlanggá tettétek!”. Az emberek zarándokútra indultak az Úr áldásáért, hogy áldozatot mutassanak be, és akkor ott kizsákmányolták őket. A papok nem imádkozni tanították őket. Nem tartottak nekik katekézist. Az a hely egy rablóbarlang volt, bevételekkel és kiadásokkal. Üres, kegyelem nélküli szertartásokat végeztek. Ugyan milyen dolog, kihasználni az Isten dolgait a saját nyereség érdekében?”.

A másokat segítő hit csodákat tesz

„A harmadik életmód  a hit élete, ahogy azt Jézus jelzi: Legyen hitetek az Istenben. Ha valaki azt mondja ennek a hegynek, vesd magad a tengerbe, anélkül, hogy kételkedne a szívében, mert hiszi, ahogy amit mond, az megtörténik, akkor az tényleg megtörténik. Megtörténik az, amit hittel kérünk”. Ez a hitből fakadó élet stílusa. De atyám, mit kellene tennem ezért?  Kérd az Urat, hogy segítsen téged jót tenni, de hittel. Csak egy feltétel van. Amikor imádkozni kezdtek, kérjétek a megbocsátást, ha vétkeztetek valaki ellen. Ez a harmadik életstílus. A hit, hogy segítsünk másoknak,  hogy Isten közelébe jussunk. Az ilyen hit, csodákra képes!

Végül így imádkozott Ferenc pápa: „Kérjük ma az Urat, tanítsa meg nekünk a hit szerinti életstílust, és segítsen bennünket, hogy el ne essünk és ne engedjünk a sterilitásnak és az üzletelésnek az egyházban.  

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.