2015-06-19 12:29:00

A szentföldi püspökök elítélik a templomgyújtogatást


Június 19-én, pénteken tudósítottunk arról, hogy izraelita szélsőségesek felgyújtották a tabghai Kenyérszaporítás bazilikát. A szentföldi katolikus püspökök ezzel kapcsolatban kiadtak egy közleményt, amelyben elítélték a tabghai bazilika ellen elkövetett merényletet.

A közleményben kifejezték, hogy az ilyen intoleráns cselekedetek, támadva a helyi keresztényeket, rontják az emberek Szentföldről alkotott képét, és ártanak egy olyan országnak, amely magát demokratikusnak, toleránsnak és biztonságosnak tartja. Hangsúlyozták, hogy zsidóknak, keresztényeknek és muzulmánoknak együtt kell harcolniuk az ilyen szélsőséges támadások ellen. A püspökök továbbá kifejezték, hogy az ilyen bűncselekmények elkövetői nem maradhatnak büntetlenek, mint az sokszor előfordult már olyanokkal, akik merényletet követtek el egy mecset vagy egy templom ellen.

A püspökök szolidaritásuk felől biztosították a helyi bencés közösséget, és egyúttal köszönetüket fejezték ki mindazoknak a világi és vallási vezetőknek, akik, szolidaritásuknak hangot adva, szintén elítélték ezt a bűncselekményt. A szentszéki izraeli nagykövetség azt nyilatkozta: „ez a bűncselekmény teljes ellentétben áll Izrael értékeivel és hagyományával.” Az Amerikai Zsidó Bizottság a gyújtogatást aljas bűncselekménynek nevezte. David Rosen rabbi, a Bizottság vallásközi ügyeiért felelős nemzetközi igazgatója így fogalmazott: „egy templom elleni támadás sértő, és elvilágiasítja Isten nevét.”

(vt)

Szerda éjjel ismeretlen izraelita vallási szélsőségesek felgyújtották Galileában a Tiberiás tó melletti Tabgha bazilikáját, mely a hagyomány szerint azon a helyen épült, ahol Jézus a kafarnaumi beszéd során megszaporította a kenyeret és a halat. „Az ismeretlenek szerda éjjel három óra tájban gyújtották fel a bazilika épületegyüttesét és minthogy a lángok egyszerre több helyen csaptak fel, gondolt az izraeli rendőrség arra, hogy szándékos gyújtogatás történt” – számol be a Vatikáni Rádiónak Nikodém atya, egyike azon német bencés szerzeteseknek, akik a Kenyérszaporítás bazilika gondját viselik. „A tűz fellángolása után húsz perccel megérkeztek a tűzoltók és megfékezték a lángokat. A gyújtogatás elsősorban a bazilika előcsarnokát érintette, ez teljesen kiégett. Maga a bazilika csak kisebb károkat szenvedett és hála Istennek, az ötödik századból való ókeresztény kenyérszaporítás ábrázolásnak nem esett baja. Ellenben a kár felbecsülhetetlen, leégett az átrium és a rendház fogadószobája. Egy 80 éves idős bencés atya és egy szolgálatot teljesítő fiatal önkéntes lány füstmérgezéssel kórházba került. A monostor egyik falán a gyújtogatók héber nyelvű feliratot hagytak a „hamis istenek ellen”, nyilvánvalóan a keresztények ellen. Maga a gyújtogatás szándékos, ez világos. Nem az első ilyen esetről van. Tavaly, amikor Ferenc pápa Jeruzsálembe látogatott, úgyszintén szándékos gyújtogatást követtek el a mi „Elszenderedés” monostorunkban, tehát Tabghában ez már a második eset. A merényletek napirenden vannak, sértegetnek bennünket szavakkal, falfeliratokkal. De ez a mostani eset, ez mindennek a csúcsa! Hogy mi is ennek az oka, azt nehéz megmagyarázni, a rendőrséget kellene megkérdezni, ez nem a mi feladatunk. Mi azért vagyunk itt, hogy imádkozzunk, hogy a zarándokok rendelkezésére álljunk. Azt gondolom, hogy az izraeli társadalomban vannak fundamentalista csoportok, akik a demokrácia, a vallásszabadság és az emberi méltóság ellen harcolnak. De ez csak a dolog egyik oldala. Másik oldaláról nézve ezt a hihetetlen erőszakot, olyan sok szolidaritást és segítséget tapasztaltunk. Például a merénylet után sok zsidó, muzulmán, keresztény és drúz jött segíteni. Elmondhatom, hogy van egy polgári társadalom, egy összefogás, mely elítéli ezt a magatartást, a szent helyek elleni erőszakot” – nyilatkozta a Vatikáni Rádiónak Nikodém bencés atya Tabgából.

Politikai szinten azonnal reagáltak az esetre. A vezető politikusok, köztük Netanjahu elnök is, elítélték a gyújtogatást. Silvan Shalom miniszterelnök-helyettes a helyszínre látogatott és megígérte, hogy az izraeli kormány hozzájárul a károk rendbetételének a költségeihez. Izrael szentszéki nagykövete a legszilárdabban elítélte a merényletet: „Izrael demokrácia, mely garantálja a teljes vallásszabadságot minden hívőnek. Ez az elítélendő eset semmiképpen nem képviseli Izrael államot és az értékeit” – adta hírül egy nyilatkozatában.

A La Repubblica olasz napilap pénteki száma beszámol arról, hogy „az izraeli rendőrség a tűzeset nyomán 16 fiatal izraeli telepest tartóztatott el, akiket a bazilika mellett a genezáreti tó partján fogtak el, és akiket aztán a kihallgatásukat követően szabadon engedtek. A szabadon engedett fiatalok közül tízen Yitzar-ból valók, ami ismeretesen az ultraortodox izraeliták bástyája  és aminek lakói már a közelmúltban hasonló merényletek főszereplői voltak”.

(vl)              








All the contents on this site are copyrighted ©.