Élet és halál határán: Martos atya elmélkedése az évk. 13. vasárnapra

Az évközi 13. vasárnap evangéliumának hosszabb változata két történetet fűz egybe: a vérfolyásos asszony gyógyításának, és egy kislány feltámasztásának elbeszélését. Tizenkét éve szenved az asszony, tizenkét éves a lány is. Az asszony hittel lép Jézushoz – „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok!”. Jézus hitre bátorítja a kislány apját: „Ne félj, csak higgy!” Márk azt vette észre és azt írta meg nekünk, ahogy a Jézusba vetett hit életre kelt, mégpedig termékeny, szabad és felnőtt életre. Megszabadul a női méltóságában sebzett asszony; életre támad a felnőttkor küszöbére érkezett, tizenkét éves lány; megerősödik hitében az apa, akit a környezet hatása és talán saját félelmei fogságban tartottak. Sorra megismerjük, ahogy bíznak, félnek, szeretnek, hisznek, vagy kétségbe esnek. Sodor a tömeg, de Jézus szerető figyelme erősebb a külső hatásoknál.

Ez a kifejezetten élénk, szemléletes elbeszélés, közelképet ad Jézusról, aki meggyógyítja a tisztátalan bajban szenvedőket, s aki legyőzi a halált. Ahogy a lepra (vö. Mk 1,40-45), a Biblia világában a vérzés női baja is tisztátalanná tesz. Nyilvános helyen a kor szokása szerint Jézus még csak szóba se állhatott volna egy asszonnyal. A társadalom bizonyos embereknek még azt sem engedi meg, hogy bajukat feltárják. Jézus viszont megkérdezi, „Ki érintett engem?”. Nem azért, mert „sajnálja” a belőle áradó életet, nem is azért, hogy számon kérjen valakit, hanem mert teljessé akarja tenni a találkozást, amely titokzatosan, a hit és bizalom szinte feltárhatatlan mélységében már megtörtént. Márk evangélista egy névtelen, félig-meddig kitaszított nőt ad példaképül azoknak, akik nem bennfentesek, nem beavatottak, akik nem tudják, mit kell mondani és hogyan kell viselkedni, de megvan legfőbb kincsük, az Istenbe vetett bizalom (vö. Mk 7,24köv; 15,39; 5,1-20).

Ahogy az asszony hite lehetővé tette Isten hatalmának megnyilvánulását, az apa aggódó szeretete is helyet készít, amelyben Jézus életet adhat. A lány feltámasztásával folytatódik egy virágzó élet, kiegészül egy család. Amikor Jézus holtakat támaszt fel (vö. Lk 7,11köv; Jn 11), saját feltámadását is előre hihetővé teszi. Talán a három tanítvány kiválasztása is a halál felett győztes élet jele. Őket még kétszer látjuk a mester mellett. Először, amikor a feltámadás dicsőségében jelenik meg, a színeváltozáskor (Mk 9,2-9). Másodszor, amikor a Getszemáni kertben magára vállalja az Atya akaratát (vö. Mk 14,32-42). Jézus hatalmának, ennek az egyetlen, minden igazi kapcsolatot átjáró szeretetáramnak alapja nem más, mint az Atya akarata, amelyet akkor, elárultatásának éjszakáján Jézus végleg magára vett. A három tanítvány látja, amint Jézus az élet és halál határára lép, és látja, amint ebből a határjárásból élet fakad.

Figyeljük meg, ahogy a történet a tolongó tömegből egy ház udvarára, majd pedig egy szoba félhomályába vezeti az olvasót. A tömeg észre sem vette a beteg asszonyt. Az ismerősök nem biztatják az apát, és kinevetik Jézust, amikor azt mondja, a kislány alszik. Ő nem vitatkozik velük. A személyekkel törődik; találkozásra hív egy felszínes, tülekedő, buta világban.

A választott tanítványok követhették Jézust az élet és halál határára. Látták, amint az embereket megkísértette a hitetlenség, ahogy megtartotta és életre keltette őket a hit és a szeretet. Vajon hogyan őrzik, hogyan adják majd tovább mindezt?