2015-06-30 14:09:00

Bozanić bíboros: önzés és képmutatás nélküli segítsünk


„A migránsok és a menekültek egyre súlyosabb válsághelyzetével szemben gyakran egy zavart Európát látunk, amelyiknek nincs valódi befogadás kultúrája, mint ahogy hiányzik a tagországok közötti tényleges szolidaritás is”. Ezt állapította meg Josip Bosanić bíboros, zágrábi érsek, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa „Caritas in Veritate” migrációs bizottságának elnöke Vilniuszban, a szervezet négynapos tanácskozásán, amelyet az európai migráns-felelősök részvételével tartanak június 29-e és július 2-a között.

„Továbbra is emlékeztetnünk kell a kormányzó felelősöket arra, hogy a politika feladata olyan megoldásokat találni, amelyek megkönnyítik a felelős befogadást, mint ahogy az európai politika dolga felvállalni, és önzés, képmutatás nélkül segíteni azokon, akik a háború és a szegénység miatt az ajtónkon kopogtatnak”. A zágrábi érsek szerint a befogadás lelki kihívása összefügg az egyéni felelősséggel, vagyis azzal, hogy igent kell mondanunk az érkezőknek, bennük a személy végtelen értékét látva.

A főpásztor hangsúlyozta: „Egy olyan világban, ahol az individualizmus miatt mindenki egyre inkább bezárkózik saját bunkerébe, kötelességünk a befogadás, mert nem holmi problémák befogadásáról van szó, hanem emberi lényekről, akik értékeket és elidegeníthetetlen méltóságot hordoznak magukkal. Ezáltal a befogadás kérdése soha nem lehet pusztán ideológiai, sokkal inkább egzisztenciális magatartás mind az egyén, mind a közösség számára.”. Bozanić bíboros, a CCEE elnökhelyettese a befogadás kölcsönösségéről beszélt, mivel nemcsak arról van szó, hogy a nehézségben lévőknek felajánlunk valamit, hanem teret biztosítunk a találkozásra is, ami új kapcsolatokat szül. Ebből adódóan a keresztény közösségekben is a befogadás kultúrájára kell nevelni, ami egyben integrációt is jelent. Ehhez azonban türelemre és szeretetre van szükség mindkét részről.

A litvániai összejövetelen 40 küldött vesz részt 21 püspöki konferencia részéről. A találkozó témája: Migránsok és menekültek: túl a vészhelyzeten.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.