2015-07-01 17:22:00

A hithirdetés öröme – a pápa latin-amerikai útjának témája


A Latin-Amerikába vezető következő pápai út a kilencedik Ferenc pápa apostoli látogatásai sorában. Július 5-13. között a Szentatya Ecuadorba, Bolíviába és Paraguayba utazik, ahová már II. János Pál is ellátogatott. 48 óra és két helyszín mindegyik országban, előreláthatóan 22 spanyol nyelvű beszéddel. „Sűrű program” – jellemezte az utat P. Federico Lombardi szentszéki szóvivő. A fókusz a perifériákra irányul, amelyet egy téma foglal egységbe: az evangélium hirdetésének öröme.

Egy fáradságos út, amely során a pápa visszatér saját kontinensére és saját nyelvén beszél

Egy fáradságos út, amely során a pápa visszatér saját kontinensére és saját nyelvén beszél. Első alkalommal vezet a látogatás egyszerre három országba, amelyek nem a legnagyobbak vagy legfontosabbak nemzetközi geopolitikai szempontból. Ez összhangban áll a pápa számára kedves perifériák logikájával. Ezeknek az országoknak a történelme, amely konfliktusokból és diktatúrákból is áll, jelenti majd a fontos alapot ahhoz, hogy megértsük az üzenetet, amelyet a Szentatya kíván közvetíteni számukra – hangsúlyozta a szentszéki szóvivő.

Változatos az etnikai és kulturális kép is, amely nagy helyet kap a találkozók és szertartások során

A pápa buzdítást és megújulást akar adni ezeknek a népeknek társadalmi és politikai életükben, békét, a részvételi és demokratikus fejlődésüket elősegítve. Figyelemre méltó ennek az útnak a földrajzi kiterjedése és változatossága: az Andoktól, az Atlanti-óceánon túl a Rio della Plata-ig. Váltakozik a magasság, a hőmérséklet mindössze hét napba besűrítve mindez: a bolíviai 4000 m magas után a paraguayi tengerszint magasságig – mutatott rá P. Lombardi. Változatos az etnikai és kulturális kép is, amely nagy helyet kap a találkozók és szertartások során, ahogy a szegénység témája is.

48 óra és két helyszín mindegyik országban

48 óra és két helyszín mindegyik országban. Biztonsági problémára nem számítanak, a Szentatya a helyszínen készülő pápamobilokon nagy utat tesz majd meg. Az egyházi szempontból szem előtt tartandó dokumentumok az Aparecidai és az Evangelii gaudium, amelyek kifejeződésre jutnak az egyes országokban a pápai útra készült logókban és mottókban.

Az apostoli látogatás témáját az Evangélium hirdetésének öröme foglalja egységbe. Az ecuadori mottó: „Örömmel evangelizálni”, Bolíviában: „Ferenccel hirdetjük az Evangélium örömét”, végül Paraguayban: „Az öröm és a béke hírnöke”.

Két fontos Mária-kegyhelyre látogat el a pápa

A program során az intézményekkel és a püspöki karokkal való találkozók ez alkalommal mind kötetlenek lesznek, a polgári hatóságokkal és a civil társadalommal egyaránt – emelte ki a szentszéki szóvivő. Ferenc pápa először az ecuadori Guayaquilban találkozik a hívekkel, ahová közel másfél millió embert várnak a családnak szentelt szentmisére. Két fontos Mária-kegyhelyre látogat el a pápa: a guayaquili Isteni Irgalmasság és a paraguayi caacupéi Szeplőtelen fogantatás szentélybe, amelynek Ferenc pápa nagy tisztelője.

A Szentatya részt vesz a Népi mozgalmak II. világtalálkozóján

Az út egyik jellemzője, hogy a Szentatya különböző alkalmakkal találkozik a leghátrányosabb helyzetű társadalmi rétegekkel: az idősekkel Ecuadorban, az elítéltekkel a bolíviai Palmasolban és a beteg gyermekekkel a paraguayi Asunción gyermekkórházában. Ellátogat szegénynegyedekbe és részt vesz a Népi mozgalmak II. világtalálkozóján a bolíviai Santa Cruz-ban. Ezeknek az alulról születő népi valóságoknak a pápa támogatást kíván nyújtani. Buzdítást akar adni nekik, hogy egy olyan társadalmat építsenek, amely nem magasról zuhan alá, hanem alulról születik. Ez összekapcsolódik azzal a lelkipásztori és társadalmi tevékenységével, amelyet Bergoglio bíboros Buenos Aires-ben és Argentínában folytatott, amely most szélesebb értelemben nyer jelentőséget.

A latin-amerikai apostoli látogatás záróprogramja a fiatalokkal való találkozó Costanerán július 12-én Paraguayban. Kétszázezer személyt várnak a nagyszabású eseményre – tájékoztatott a szentszéki szóvivő a sajtóbemutatón.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.