2015-07-01 15:30:00

Ferenc pápa: közel állok a görög néphez, meg kell menteni méltóságát


Első helyre kell állítani a személy méltóságát, aztán következik minden más. Ferenc pápa hallatja hangját: szolidaritását fejezi ki a görög lakosságnak és emlékeztet a fontossági sorrendre a Görögország és az Európai Unió között folyó lázas tárgyalások közepette, amelyek célja, hogy elkerüljék az államcsőd bejelentését.

A személy méltósága kell, hogy minden politikai és technikai vita középpontjában maradjon

„A Görögországból érkező hírek aggodalomra adnak okot az ország gazdasági és társadalmi helyzetét illetően” – nyilatkozta P. Federico Lombardi szentszéki szóvivő július 1-jén, szerdán. „A Szentatya ki akarja fejezni lelki közelségét a görög népnek és különösen is a sok családnak, amelyet súlyosan megvisel a nagyon összetett és sok szenvedést okozó emberi és társadalmi válság. A személy méltósága kell, hogy minden politikai és technikai vita középpontjában maradjon, ahogy a felelős döntések felvállalása terén is. Ferenc pápa arra kér minden hívőt, hogy imában egyesüljön a szeretett görög nép java érdekében.”

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.