2015-07-07 12:36:00

A pápa Guayaquilben: Mária segítségével visszanyerhetjük a családi élet örömét


Az Isteni Irgalmasság kegyhelyét elhagyva Ferenc pápa Guayaquil Los Samanes parkjába ment, ahol szentmisét mutatott be mintegy egymillió hívő számára. A végeláthatatlan hívősereg elfojthatatlan lelkesedéssel, szeretettel fogadta az argentin pápát.

Ferenc pápa homíliájában erőteljes felhívást intézett a családok érdekében. Mária segítségével ismét helyreállíthatjuk a családban az öröm légkörét. Ez történt a kánai mennyegzőn, amikor fogytán volt a bor, az öröm és a szeretet jelképe.

„Hány serdülő és ifjú érzékeli, hogy otthonukból már egy idő óta hiányzik ez a bor! Hány magányos és szomorú nő teszi fel magának a kérdést: mikor tűnt el, mikor csúszott ki életükből a szeretet? Hányan vannak azok az idősek, akiket kizárnak a családi ünnepekből, magukra hagyják őket, gyermekeik, unokáik, dédunokáik szeretetének mindennapi tápláléka nélkül! A bor hiánya lehet a munka, a betegség, a családokat világszerte sújtó problémák következménye is”.

Mária megtanít bennünket imádkozni

Mária figyelemmel kíséri ezeket a helyzeteket: gondos anya, aki bizalommal fordul Jézushoz, imádkozik közbenjárásáért. Így Mária előbbre hozza Isten „óráját”. Azt tanítja, hogy családjainkat helyezzük Isten kezébe. Megtanít imádkozni, táplálva a reményt, megmutatva, hogy aggodalmaink egyben Isten aggodalmai is. Az ima mindig kivezet saját gondjaink zárt világából és a szenvedők felé indít el bennünket, segít, hogy átéljük helyzetüket. A család olyan iskola, ahol az ima emlékeztet a velünk egy fedél alatt élő testvérünkre, arra késztet, hogy többes számban gondolkozzunk.

„Kérem, bocsánat, köszönöm” – ezt a három szót a családban kell megtanulni

Mária megmutatja, hogy az igazi szeretet kritériuma a szolgálat. Ezt különösen megtanulhatjuk a családban, ahol szeretetből egymás szolgáivá válunk. A pápa ismét hangsúlyozta azt a három szót, amit a családban kell megtanulni: kérem, bocsánat, köszönöm.

„Ezek a kis gesztusok segítenek abban, hogy építsünk főleg ott, ahol különösen sok a szenvedés. A család a legközelebbi kórház. Amikor valaki megbetegszik, akkor ott gyógyítják. A család a gyermekek első iskolája, nélkülözhetetlen vonatkozási pont a fiatalok számára, valamint a legjobb idős otthon”.

A család pótolhatatlan szerepe

A család képezi azt a nagy társadalmi gazdagságot, amelyet egyéb intézmények nem helyettesíthetnek. A családokat segíteni, támogatni kell. Soha ne halványuljon el az állampolgároknak nyújtott társadalmi szolgáltatások helyes értelmezése. Ezek a szolgáltatások ugyanis nem egyfajta alamizsnát, hanem valódi társadalmi adósságot jelentenek a család intézménye számára, amely az alap, és amely olyan nagymértékben hozzájárul a közjóhoz.

A családnak szüksége van csodára

A pápa utalt rá, hogy a család valósága nem mindig ideális, sőt számos nehézség jellemzi. Arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak az októberi szinódusért, amely arra törekszik majd, hogy konkrét megoldásokat találjon és segítséget nyújtson, hogy Isten, „órája” révén, még azt is csodává alakíthassa át, ami számunkra tisztátalannak és botrányosnak tűnik, ami megrémít bennünket. A családnak szüksége van erre a csodára! – hangsúlyozta Ferenc pápa.

A legjobb bor a remény, a bátorság, hogy szeressünk

A kánai mennyegző csodája azt tanítja, hogy a legjobb bort még meg kell inni, a családot érintő legszebb dolgoknak még el kell jönniük. A legjobb bor a reményben található; mindazok számára megvalósul, akiknek van bátorságuk, hogy szeressenek. A családban meg kell találni a bátorságot ahhoz, hogy szeressünk! A legjobb bor érkezőben van, még akkor is, ha a statisztikák minden módon éppen az ellenkezőjét állítják. A legjobb bor érkezőben van azok számára, akik ma úgy látják, hogy minden összeomlik. Isten mindig közeledik a perifériákhoz, azokhoz, akik bor nélkül maradtak, és akik csak a csüggedés italából kortyolhatnak. Ha Istenre bízzuk magunkat, Mária segítségével megtörténhet a csoda, hogy visszanyerjük a családi élet örömét” – mondta guayaquili homíliájában Ferenc pápa.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.