2015-07-08 16:34:00

A pápa a nevelőkhöz: sürgősen foglalkozzunk a teremtett világ védelmével


„Sürgetően fontos, hogy ma gondoljunk a teremtett világra és eszmét cseréljünk róla illetve a rosszról, amelyet az Isten által nekünk ajándékozott javakkal való visszaélésünk eredményezett. Kötelezzük el magunkat, hogy nem fordítunk hátat a valóságnak és testvéreinknek.” Ferenc pápa így elmélkedett kedden délután, amikor az iskola és az egyetem világának képviselőivel találkozott Quitóban az ecuadori Pápai Katolikus Egyetemen. A magánegyetemet 1946-ban alapították, a quitói érsekség tulajdonát képezi és létrejötte óta a jezsuita rend kezelésében van. 14 fakultásán közel 30 ezer fiatal tanul.

Védjük a teremtett világot gyermekeinknek és unokáinknak

Ezt a földet Istentől kaptunk örökségként ajándékba, amelyben osztoznunk kell és amelyet óvnunk kell. Ez a meghívás ma erővel nehezedik ránk. A pápa beszédében visszatért a „Laudato sì” k. enciklikájának témáira és szólt a nevelésben dolgozó közösségek szerepéről: a társadalom átalakításának magját jelentik.

A technokrata szemléletű globalizáció szerint a hatalom bármiféle növelése egyben haladást, a biztonságnak, a nyereségnek, a jólétnek, az életerőnek, valamint a kultúrába beillesztett új értékek növekedését is jelenti, mintha a valóság, a jó és az igazság spontán módon a technológia és a gazdaság hatalmából származna. Ezért sürgetően fontos, hogy elgondolkodjunk jelenlegi helyzetünkről és megvitassuk azt: milyen kultúrát akarunk magunk, gyermekeink és unokáink számára?

Visszaéltünk a javakkal, amelyeket Isten helyezett az „anyaföldbe”

A pápa a tanúságtételekre utalva, amelyek a találkozó elején elhangzottak, emlékeztetett, hogy Jézus példabeszédeken keresztül tanított, nem professzorként, hanem mint aki az ember szívéhez akar eljutni. Ezért az anyaföldnek okozott rossz láttán, amelyet az Isten javainak felelőtlen használata és az azokkal való visszaélés eredményezett, a pápa feltette a kérdést: Milyen világot akarunk magunk mögött hagyni a következő nemzedékeknek? A világot ugyanis nem lehet megvenni, mert előttünk már létezett és utánunk is lesz.

Az éhezés és hideg miatt elhunyt szegény embernek nincs hírértéke

A pápa arra buzdított, hogy ne fordítsunk hátat a valóságnak és testvéreinknek. Elérzékenyülve és szomorúan mesélte el, hogy Rómában, a Vatikán közelében télen a hideg miatt holtan talált embernek nem volt hírértéke, de ha a jelentős fővárosok tőzsdéi visszaesnek két-három ponttal, világméretű botrány hír. Feltette a kérdést: Hol van a testvéred? – idézve Istent, aki így fordult Káinhoz. Azt kérte, mindenki, az egész egyetem tegye fel magának ezt a kérdést.

Az iskola, mint termékeny talaj

A Szentatya arra buzdította az egyetemi világot, hogy gondolkodjon el a földről szóló nevelésről, amely az ég felé kiált. Az oktatási intézmények veteményeskertek, lehetőségekkel teli helyek, amelyekkel törődni kell, amelyek meg kell művelni és védelmezni kell. Életért szomjazó termékeny föld.

A nevelők küldetése

A nevelőktől azt kérte a pápa, őrködjenek a diákok fölött, segítsék őket, hogy kifejlődjön bennük a kritikus szemlélet és a szabad szellem, hogy képesek legyenek gondoskodni a mai világról, építő jellegű vitát kezdeményezve, amely egy emberségesebb világ érdekében folyó párbeszédből születik meg. A családok, az iskolák, a tanárok ne azonosítsák az egyetemi diplomát egy magasabb társadalmi státusszal, több pénzzel, társadalmi presztízzsel, hanem tekintsék a nagyobb felelősség jelének a mai problémák iránt, mint a legszegényebbek szükségletei és a környezet védelme. A nevelési intézmények alapvető szerepet játszanak a polgári és a kulturális élet gazdagításában. Nem elég elemezni, leírni a valóságot. Létre kell hozni a kreatív gondolkodás és vita környezeteit, amelyek alternatívákat fejlesztenek ki a jelenlegi problémákra. Konkrét lépésekre van szükség.

A fiatalok hozzák ki magukból a legjobbat

A nyerő kártyát a fiatalok jelentik, akik Ecuador jelene és jövője. Azt kérte Ferenc pápa tőlük, hogy hozzák ki magukból a legjobbat. A fiatalok több alkalommal, nagy lelkesedéssel tapsolták meg a pápa szavait.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.