2015-07-20 18:37:00

A feminizmus kihívása a keresztény antropológiának


Szabó Ferenc SJ jegyzete a lesbico-gay és gender-kultúráról

Napjainkban egyre erősödik a „lesbico-gay és a gender-kultúra, tehát az a nézet, illetve gyakorlat, amely elmossa a különbséget a férfi és a nő szexuális meghatározottsága között.  Ez az elmélet/ideológia tehát lerombolja a sajátos szexuális identitást, akár heteroszexuális, akár homoszexuális, akár leszbikus legyen. Emlékeztetünk arra, hogy a családszinóduson is felmerült a gender-elmélet problémája a melegházasságokkal kapcsolatban.

Mario Imperatore, jezsuita szerző az említett nagyon időszerű jelenség antropológiai hátterét világítja meg.[1] Az egyre terjedő lesbico-gay-kultúra, amely a radikális (leszbikus) feminizmus ideológiájára is támaszkodik, azt a posztulátumot hangsúlyozza, hogy a férfi és a nő közötti anatómiai-biológiai különbség kialakulásában a szociális szerep és a kultúra (queer-elmélet) befolyása játszotta és játssza a döntő szerepet.  A queer-elmélet ([kwir], a társadalmi nemek elmélete (gender studies) egyik al-területe, amely az 1990-es években a meleg és leszbikus tanulmányokból alakult ki. A megközelítés nagyban épít a poszt-strukturalista, dekonstrukciós módszerekre; a társadalmi nem és a szexuális irányultság konstruktivista olvasatát adja. Tehát az elmélet azt állítja, hogy a férfi és a nő szexuális kapcsolata szociális-kulturális képződmény, és – amint Michel Foucault francia strukturalista filozófus hirdette – a heteroszexuális vágy mindig szoros kapcsolatban áll a hatalom gyakorlásának játékával.[2]

Ebből következően bevezetik a feltételezett „új jogok” kategóriáját, és automatikusan egyenlőségjelet tesznek a szociológiai „deviáns” és a jogi „diszkriminatív” közé, így aztán kialakul – még a „haladó társadalmak” globális gazdasági válsága előtt – a „likvid társadalom” és a „likvid szerelem” klímája.

Mario Imperatore jezsuita fontos meglátása, hogy ez az irány/ideológia Descartes-ra, és még távolabb a Platónra hivatkozó dualista antropológiára (idealizmusra) vezethető vissza. Ez a dualizmus jelentéktelennek tartja az ember testi mivoltát. Ahogy már Simone de Beauvoir, Sartre ateista egzisztencialista filozófus élettársa, magyarázta: az ember testi mivolta, önmagában semmit sem mond - a szociális és pszichológiai meghatározó tényezők nélkül - a sajátosan emberiről.

A jezsuita szerző rámutat a radikális feminizmus egyik fő képviselője, Simone de Beauvoir antropológiájának dualista, kartéziánus gyökereire. Beauvoir – részben Sartre-ot, követve - azt akarja bizonyítani: nőnek és férfinak nem születik senki, hanem azzá válik. „Az emberi egyed nem puszta testként ismeri meg és teljesíti ki önmagát, hanem különféle tabuknak és törvényeknek alávetett testként: meghatározott értékrendszerrel méri önnön értékét. A nemek hierarchiájára (arra, hogy miért a nő a Másik) nem a biológia, hanem az emberiség történelmi fejlődése adhat magyarázatot, tehát az (a kultúrtörténet) formálta az emberi nőstényt azzá, ami, a faj életének (és a férfinak) alávetett lénnyé.”

 Igaz, jegyzi meg a Civiltà Cattolica jezsuita cikkírója: az említett idealizmusnak voltak kapcsolatai a keresztény hagyományban: az újkori keresztény antropológiát is befolyásolta a kartéziánus dualizmus. Még korábban az egyházatyák is gyakran hivatkoztak a platonizmusra, amikor a lélek halhatatlanságáról értekeztek, mintegy feledve a bibliai tanítást, a teremtéstörténetet (Ter 2,24) és a Megtestesülés dogmáját. A test-lélek lényegi egységéről vallott mai keresztény, főleg a tamási antropológia, valamint a perszonalista filozófia cáfolja ezt a posztulátumot. Manapság e keresztény antropológiának-teológiának segítségére siet a fenomenológia.[3]

Bár még Szent Tamásnál is láthatunk bizonyos következetlenséget, amikor a feltámadásról beszél. Husserl, a klasszikus fenomenológia atyja megkülönböztette az élő (hús) testet (Leib) az élettelen testtől (Körper). – Gabriel Marcel is az inter-szubjektivitás gyökerénél látja a személytől elválaszthatatlan testet. A szubjektum és az objektivitás között ott van az én testem, amelyet nem úgy birtokolok, mint valami tárgyat: „én a testem (is) vagyok”.[4]

 Az újabb tudományos agykutatás alapján is állíthatjuk, hogy az ember testi dimenziója, a szexuális meghatározottság nem tulajdonítható lényegében szociológiai és pszichológiai tényezőknek, amint ezt a veszélyes gender-elmélet vallja. Persze nem lehet tagadni a biológiai/anatómiai meghatározottság mellett a szociológiai és pszichológiai (kulturális) befolyásokat.

A teológia nem maradhat közömbös a gender-elmélettel szemben.

Mindenekelőtt tudatosítania kell, hogy a keresztény hagyományt befolyásolta a dualista mentalitás, a kulturális (gyakran klerikális) „maszkulinizmus”, pl., amikor Jézus férfi voltáról volt szó: lelkipásztori, lelkiségi szinten a Fiú emberségét gyakran „aszexuálisnak” fogták fel, az Evangélium platonizmustól megjelölt androginizmusához hasonlóan. Ebben az egyházi kontextusban alakult ki a feminista teológia. Jeleztük annak túlzásait. Anélkül, hogy részletezné annak vitatható eredményeit, a cikkíró elismeri történelmi érdemeit: arra késztette a teológiai reflexiót, hogy kifejezetten vegye tekintetbe a megtestesült Isten Fia szexuális (férfi) mivoltát is, amelyet a közép- és újkorban szinte kizárólag a női jegyesi misztika tapasztalatában lehetett megfigyelni.

A jezsuita szerző a realista antropológia, az ember szexuális meghatározottsága távlatában kitér krisztológiai kérdésekre („cristologia sessuata”). A megtestesült Ige, Jézus valóságos ember, ahogy azt már első századokban a nagy zsinatok (főleg Khalkédon) hirdették az eretnekekkel szemben.

 

[1] A következőkhöz lásd Mario Imperatori SJ, „Sfide filosofico-teologiche del corpo sessuato” in La Civiltà Cattolica 2014, II, 236‒248, 3933 (3 maggio 2014). -  A gender-kutatásokról lásd Kopp Mária szakszerű tanulmányát a Távlatok honlapján: http://www.tavlatok.hu/net/cikk29kopp_k.htm - Lásd még Simone de Beauvoir, A második nem, 1949 ( magyarul Gondolat Kiadó, Budapest, 1969 és 1971); Monique Witting, Non si nasce donna, 1980 (a francia feminizmusról). Vö. Joó Mária, „Simone de Beauvoir filozófiája és A második nem” http://www.c3.hu/~prophil/profi033/joo.html

 

[2]Michel Foucault, A szexualitás története I-IV (1976-1984). „M. Foucault életművének megközelítése” in Szabó Ferenc, Szomjúság-forrás, Róma, 1989, 236‒261. Alan Sheridan, Discours, sexualité et pouvoir, Initiation à Michel Foucault, Pierre Mardaga ed., Bruxelles, 1985.

 

[3] Husserl, Gabriel Marcel, vagy a Schelert követő K. Wojtyła.- Vö. Z. Bauman, Amore liquido, Bari, Laterza, 2004. - Vö. M. Imperatore, „Escatologia e risurrezione dei corpi in San Tommaso d’Aquino, in Civ. Catt. 2010, IV, 257–268. Lásd még Szabó Ferenc SJ, Az ember és világa, Budapest, 2011, 285– 292.

 

[4] Vö. Szabó Ferenc SJ, Marcel önmagáról, Róma, 1988, 18–19.

 








All the contents on this site are copyrighted ©.