A II. vatikáni zsinat és a megújuló erkölcsteológia

A családszinódus távlatában - P. Szabó Ferenc SJ jegyzete

Első rész: Az erkölcsteológia megújulása a zsinat előtt

Már a II. Vatikáni zsinat előtt, a két háború között kibontakozott biblikus, patrisztikus és teológiai megújulás, és ezzel új megvilágításba került a földi valóságok teológiája: a test-lélek egysége, a szexualitás-szerelem, az anyagi világhoz, a természethez és a közösséghez való viszony, a munka, művészi alkotás és kultúra, politikai elköteleződés…  

A tudomány, a biológia, az orvostudomány fejlődésével is új erkölcsteológiai, bioetikai kérdések merültek fel (a fogamzásgátlás új módszerei, mesterséges megtermékenyítés, szervátültetés), amelyekre nem lehet rögtön receptválaszokat adni.

Az újabb erkölcsteológia igyekszik válaszokat keresni: figyel erre a fejlődésre és az evangéliumi erkölcsiség szellemében keresi a megoldásokat. A megújult morálteológia az erkölcsiség legfőbb objektív normájának Krisztus szeretet-törvényét, az új parancsolatot tette meg. A szeretet, amely a Szentlélek ajándéka, az emberi természetbe írt természeti törvényt átisteníti, az éroszt (érzéki szerelmet) az agapé (isteni szeretet) szintjére emeli. Az erkölcsiség szubjektív (megismerési) normája pedig a lelkiismeret, amely az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember „legrejtettebb magva és szentélye” (Gaudium et spes, 12 és 16).

Hála Istennek, ezt az evangéliumi szellemiséget hirdeti napjainkban Ferenc pápa. Például 2014. október 31-i homíliájában, ezt hangsúlyozta: „…a szeretet, nem pedig a törvényhez való ragaszkodás nyitja meg a remény kapuit.”  Mikor Lk 14,1–6-ot magyarázva a farizeusok és törvénytudók magatartását bírálta, a mai „farizeizmust” is helyreigazította:

„Az az út, amelyet Jézus tanít nekünk, teljes egészében ellentétes a törvénytudók útjával. Ez az út a szeretettől az igazságosságig elvezet Istenhez. A másik út, az, hogy csak a törvény betűihez ragaszkodunk, a bezártsághoz, az önzéshez vezet. Helyes tehát az az út, amely a szeretettől a megismeréshez, a helyes és helytelen megítéléséhez, a teljességhez, az életszentséghez, az üdvösséghez, a Jézussal való találkozáshoz vezet.”

Ebben a távlatban kezdték kidolgozni a zsinat által emlegetett „idők jeleire” figyelő morálteológusok a szexualitás, a szerelem és a házasság megújult keresztény személetét. Ennek az iránynak egyik vezető szakembere volt Bernhard Häring (1912–1998) német redemptorista morálteológus. Több német és idegen nyelvre lefordított könyvében, valamint két változatban megjelent háromkötetes monográfiáiban fejtette ki új szemléletét. [1]Haering fontos szerepet játszott a II. Vatikáni Zsinaton is, utána pedig VI. Pál Humanae vitae kezdetű körlevele előkészítésében, majd annak vitatott értelmezésében. A zsinat másnapján megjelent Krisztus szeretete: törvényünk című népszerű kis könyve [2]elején írja: „Remélem, hogy amit ezeken a lapokon kifejtek, hozzájárul életünk megreformálásához XXIII. János pápa szellemében és óhaja szerint.

Az ilyen „aggiornamento” (korszerűsödés) mindig feltételez két elválaszthatatlan elemet: egyrészt a radikális visszatérést az Evangélium szelleméhez, hogy igaz(ságos) álláspontot képviselve közvetítsük a mai világnak az üdvösséget; másrészt a  „figyelni az idők jeleire” figyelmeztetést csak akkor értelmezzük hitelesen, ha Krisztust, Isten országa hírnökét szemléljük, és Őrá hallgatunk.”

A redemptorista morálteológus a Máté-féle Hegyi Beszédet elemezve megmutatja, miként teljesítette be és szárnyalta túl Krisztus a mózesi törvényt, és hogy az Isten- és az emberszeretet kettős-egy parancsában foglalta össze az új törvényt. Ezután hivatkozva a Filippi levélre (3,12–15), Szent Pál nyomán a keresztény élet dinamizmusát hangsúlyozza: „Krisztus igazi tanítványa sohasem lehet megelégedett magával, nem enged soha az elbátortalanodásnak. Nem számít, hogy még távol vagyunk a céltól, a lényeges az eltökéltség, hogy életünket komolyan a Hegyi Beszéd eszménye felé irányítsuk be. Már azokhoz tartozunk, akikhez Jézus a boldogmondásokat intézi.”

Josef Fuchs neves jezsuita, maga is úttörő a morálteológia megújításában, a Gergely Egyetem volt professzora, szintén a szeretet primátusát a morálteológiában – világítja meg műveiben kiemelve többek között Haering szerepét.

[1]  Háromkötetes monográfiája: Frei in Christus, I, Herder, 1982, 196–199; 216–221; II, 464–535. (= Frei) Az I. kötet bevezetőjében (Frei I, 17) elmondja, hogy Krisztus törvénye (Das Gesetz Christi) című 1954-es művét a zsinat után alaposan átdolgozta. Jellemző már a monográfia címváltoztatása is. Az Szabadon Krisztusban olasz fordításának ezt a címet adták: „Szabadon és hűségesen Krisztusban.”

[2] Bernhard Häring, La théologie morale. Idées maîtresses, Cerf, Paris, 1992, 64–84.

(szf)