2015-08-11 16:34:00

Egybeesések… P. Vértesaljai László jegyzete


Tegnap, hétfőn, egyik rádiós írásomban a hetven éve kivégzett Dietrich von Bonhoeffer vértanú német evangélikus teológusra emlékeztem, akinek nyomdokait torinói olasz katolikus zarándokcsoport látogatja ezekben a napokban. A szerkesztőségből magammal vittem haza a szívemben a megvetésről írt gondolatát és amikor az itteni éjjeli vihar felvert álmomból, rögtön ez az írás jutott eszembe.   

Ma reggel, Szent Klára emléknapján én voltam a házikápolnánkban a soros miséző és lám, mit ad az Isten az ajkamra? Hát nem ezt az igét?: „Vigyázzatok, meg ne vessetek egyet sem e kicsinyek közül” – szól oda Jézus az egymással versengő apostolaihoz és egy ölbe vett gyermek lesz számára a mindent eldöntő teológia argumentum.

Dietrich von Bonhoeffer…, hozzá Jézus egy gyermekkel a tanítványok előtt…, Szent Klára napján…, aki, mikor Szent Ferenc példája nyomán Krisztus követésére adja magát, szülei gazdag házának hátsó cselédkapuján szökik ki, ezzel jelezve: megvetett cseléd leszek egy másik családban!

Micsoda egybeesések! Lehetetlen nem észrevenni! Indiai, cseh, lengyel, szlovák, afrikai, vietnami rendtársaim ott a kápolnában érzik a pár perces, szentmártás minihomíliámban a megérintettséget. Szenvedéllyel szólok és emlékezetből szabadon idézem Bonhoeffer gondalatát:

A Biblia valamiként a megvetés története. Ahogy Ádámnak nem elég a teremtés tágassága, az egésztől elfordul megvetéssel azért az egyetlen falatért. Káin megveti testvéri áldozatát és dorongot ragad. Sára, a sátorban titkon örökké hallgatózó odamorogja Ábrahámnak, hogy bizony kicsi, megvetett lett ő az ura szemében. József tíz testvére megutálja és megveti az atyjától kapott köntösét, lehúzzák róla, őt pedig ciszternába vetik. Dávidnak már csak Uriás asszonya hiányzik, érte mindent megvet és erőszakra vetemedik… A sor Keresztelő Jánoson át Jézusig tart, az elvetett-megvetett szegletkőig.   

A megvetés latinul dispretiare, a pretium szóból ered, ami árat, értéket, megbecsülést, díjat, bért, jutalmat jelent. Ezt a pozitív szóhalmazt dönti le a megvetés, mert leértékel, le- és alábecsül, leáraz, lealacsonyít, lehúz…

Bonhoeffer a maga korában ezt az evangéliumi igét így hallotta németül: Hütet euch davor, einen von diesen Kleinen zu verachten! Kora egész levegője tele volt ezzel a Verachtung-gal, megvetéssel, lenézéssel. Megkérdezte az Istent és válasz kapott, így:  „Az emberek megvetésével pontosan az ellenfeleink legfőbb hibájába esünk bele. Aki egy embert lenéz, az sohasem lesz képes bármit is kihozni belőle. Abból, amit másokban megvetünk, semmi sem egészen idegen saját magunktól. Mily gyakran várunk el másoktól többet, mint amire saját magunk hajlandóságot mutatunk! Miért van az, hogy az emberről, az ember megkísérthetőségéről, gyarlóságáról mindmáig oly megfontolatlanul gondolkozunk? Meg kell tanulnunk, hogy embereket ne annak alapján ítéljük meg, amit tesznek vagy amit elmulasztanak megtenni, hanem annak alapján, amit elszenvednek. Az emberekhez – és különösen a gyengékhez – való viszonyulás egyetlen hasznos módja a szeretet, vagyis a velük való közösség fenntartásához való ragaszkodás. Maga Isten sem vetette meg az embert, hanem emberré lett érte”.

És napjainkhoz érve lehetetlen kikerülni azt a növekvő megvetést, lenézést, ami a migránsok, a kivándorlók, menekülők iránt mutatkozik, Európa-szerte, egyik végétől a másikig. Igen, kinézzük kezéből a mobiltelefonját, s nem találjuk eléggé piszkosnak, szaga sincsen, mint egy jól definiált igazi, profi menekültnek. Szépen összerakjuk az érveket, és mindeközben észrevétlenül megszületik bennünk, mindnyájunkban az ellenszenv, a megvetés. Itt a szerkesztőségben nemcsak Ferenc pápa szavait olvasom, hanem az olasz, a francia, az angol, az ír püspökök aggódó szavait, beleértve a sor végén a mai témát, a portugál püspökökkel, akik a fatimai Szűzanyához zarándokolnak és az ő segítségét kérik, a menekültekért. Eszembe jut az ősi Mária imádság:

„Most segíts meg, Mária, ó irgalmas Szűzanya. Keservét a búnak-bajnak eloszlatni van hatalmad. Hol ember már nem segíthet, a Te erőd nem törik meg. Hő imáit gyermekidnek, nem, Te soha nem veted meg. Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy anya vagy. Most segíts meg, Mária, ó irgalmas Szűzanya”.

Bonhoeffer gyönyörű zárómondata így hangzik: Maga Isten sem vetette meg az embert, hanem emberré lett érte. Az Isten Anyja sem veti meg az embert, sem pedig a kérését: Hő imáit gyermekidnek, nem, Te soha nem veted meg!

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.