Self made, magam csináltam, avagy a ravioli titka - P. Vértesaljai jegyzete

Olasz fiataloknak mesélt a pápa nemrég reményei jeleiről és példaként említette azt a kedves nagyit, akinek a szemeiben felcsillanó öröm megállította őt a Szent Péter téren. Odament hozzá és megkérdezte, hány éves és mi a titka annak a megvallott 92 évnek: „Az, hogy raviolit eszem! – érkezett a meglepő válasz, majd mintegy magyarázatként hozzáfűzte - De én csinálom ám!”

Mintegy magyarázatként…! Megültek a szavak bennem és hordoztam őrizett öntudatlansággal, mígnem Bartolomeosz ökumenikus pátriárka egyik gondolata a napokban kioldotta az emlékezetből ezt e sajátos „selfit”. Színeváltozás ünnepén, isteni liturgia keretében egy kis görög sziget monostorában szólt az ökológus pátriárka, megköszönvén a neki ítélt rangos Steward of Creation környezetvédelmi díjat: „Természetesen ez a világ, mely Isten adománya, egy kihívás is az emberiség számára. Végre megértettük az igazságot: rosszul bántunk a környezetünkkel és az erőforrásaival. A következmények világosak és fájdalmasak. Nyilvánvalóan azok, hiszen benne vannak a levegőben, amit belélegzünk, az ételben, amit fogyasztunk, a vízben, amit iszunk, jelen vannak az érzelmi és fizikai problémáinkban, amelyekkel szembesülünk, de éppúgy az emberi kapcsolatainkban is, helyi, nemzeti, földrésznyi és globális szinten is”.

Azt mondta a pátriárka, hogy a „környezetszennyezés következménye benne van az ételben, amit elfogyasztunk”. A ravioliban is? – tenném fel most a kérdést a 92 éves Nagyinak, aki bizonyára egyúttal Dédi is. „Ma certo!” – hallom a magabiztos, azonnali válaszát, és megértem, egészen biztosan van abban a self made-ben, abban a maga készítette dologban valami olyan jó, ami véd, és ami meg is véd a szennyezéstől.

Behunyt szemmel emlékek élednek föl gyerekkorom világából, amikor hetente legalább egyszer Édesanyánk tésztát gyúrt. A nagy fehér zománcos tálra is emlékszem, abban gyúrta a tésztát, aztán kendővel letakarva „elaltatta” és a megkelt tésztát három cipó-formára osztotta, majd egyet-egyet nagy tábladeszkára helyezett, csipetnyi lisztet szórt alája, kezével elsimította, amitől mindig furcsa-jólesően borsódzott a hátam. A legjobban azt szerettem nézni, ahogy a sodrófával kerekre lapított nagy tésztát kis tenyérnyi széles szeletekre vágta, majd egymásra helyezve a szeleteket, csíkokra szelte. Szépen omlottak alá a csíkok, egymáson át- és átbucskázva. Amikor a nagy piros fazékban a csíkok a vízben főttek, szerettem kavargatni, nehogy kifusson a habos víz az edényből. Anyám nem mondta, hogy ez self made, hanem csinálta, mindig maga készítette a családjának.

Egy másik emlék már közelebb visz a raviolihoz. Római diákónus koromban, 82 tavaszán, a nagyheti szertartásokra egy kisvároska plébániájára kerültem, kisegíteni az idős plébános bácsinak, aki együtt élt az édesanyjával. Minden nap pasztát ettünk, piacon vett tojásoktól valószínűtlenül szép sárga, kézzel metélt fettucinát. Nagypénteken, csak úgy meztelenül ettük: „Pasta nuda! , tette elénk a Mamma.     

És most nyáron, Rómából hazafelé menet, egy kisvárosban egy zöldségesbolt melletti üzlet, „Pasticcieria” vonzott be és láttam csodát: patyolattiszta fehérkötényes fiatalasszony hozta ki a spenótos raviolit. Sárga a tésztája, mint egykor a cavei plébános asztalán. „Ravioli spinaci e ricotta”. Szálláshelyemen olívaolajon pirított fokhagymára öntöm a főtt raviolit, tejszínnel keverem, majd kis vágott petrezselyemmel megszórom. Frissen, azonnal kell fogyasztani, hozzá nagy pohár közeli sibillini forrásvíz. Mi ez? Gasztronómia? Az is, talán. De inkább a közös ház oltalma, mindenekelőtt az elmém védelme. Hamvas Bélára gondolok, aki nem a filozófiai-teológiai írásain kívül, hanem azokban szólt a konyhakerti növényekről, a gyümölcsökről. Mert a környezetrontás benne van az ételben, amit fogyasztunk, a vízben, amit megiszunk - mondatott.

Annak a 92 éves Dédi-Nagyinak a receptje – hiszen szó szerint ezt kérdezte tőle Ferenc pápa – nagyon egyszerű, évszázadok óta ismert ízek, fűszerek, fakanalak… világa. Az egyes receptek után refrénszerűen ismétli: Én soha nem sajnálom hozzá az időt! Hjah, van ideje, 92 éves! Ám ez nem tyúk és tojás filozófiai kérdése. Ravioli és tojás kérdése! Élet. Egészen élet!

(vl)