2015-08-21 16:59:00

Az emigráció mindig keresztút – P. Vértesaljai László jegyzete


Augusztus 21-én pénteken, X. Szent Piusz pápa emléknapján a napi szentmiseolvasmány felette időszerű. Rut könyvét olvassa az egyház, kicsit rövidítve, az amúgy is csak nyúlfarknyi ószövetségi szent könyvet. Hajnaltájt készületképpen olvasom a textust a Neovulgáta fordítás latinjában: In diebus, quando iudices praeerant, facta est fames in terra. Abiitque homo de Bethlehem Iudae, ut peregrinaretur in regione Moabitide cum uxore sua ac duobus liberis. A bírók korában történt, amikor éhínség támadt a földön, a júdeai Betlehemből kivonult egy ember és a moábiták földjére vándorolt feleségével és két gyermekével. (Rut 1,1).

Rendházunk kápolnájában megint én vagyok a soros miséző pap, az evangéliumot olaszul olvasom, és erre, a ma oly sokszor hallott latin eredetű szóra ismerek: emigró. „Al tempo in cui governavano i giudici, ci fu nel paese una carestia e un uomo, chiamato Elimelech, con la moglie Noemi e i suoi due figli emigrò da Betlemme di Giuda nei campi di Moab”.   

„Éhínség, elfogy a kenyér még Betlehemben, a „kenyér házában” is. Elindul hát egy család, egy ember a feleségével. Van nevük, a történet nem névtelen! Elimelech és Noémi. Mennek két fiúgyermekükkel, Machlonnal és Kiljonnal. Mennek, ismeretlen földeken át, mígnem kenyérhez érkeznek. Idegen föld, a moábitáké, de ott van kenyér. Még nekik is jut, különben nem telepedtek volna ott meg. De nemcsak kenyér, hanem föld is, rajta apró ház, biztos verejtékkel megszerezve, mert befogadták őket, a földönfutókat. Idő múltával a két fiú házasodik ottani lányokkal, aztán meghal a férj-apa, majd később a két fiú is. Noémi egyedül marad. Van kenyere, de nincs férje és nincsenek gyermekei. Istenem, hogy ehette, a szegény, azt a falat kenyeret, miféle keserű gombóccal a torkában?! Hát ezért jött ő ide, ezért a falat kenyérért, hogy közben az egész családját elveszítse?!

Végre megszűnik az éhínség, otthon van kenyér ismét, a „kenyér házában” is és ekkor Noémi, az emigráns nő, hazaindul Betlehembe, melynek kanyargós útjain álmaiban éjjelente még becsukott szemmel is elboldogult. Menne egyedül is, a kivérzett, a férjetlen, a gyermektelen nő, de egyik fiának a felesége, egyik menye, Rut vele megy: „Hogy elhagyjalak, arra ne is kényszeríts, mert bárhová mégy, én úgyis veled megyek. Ahol te megtelepszel, én is ott lakom, néped az én népem lesz, és Istened az én Istenem lesz”. Egyik legszebb emberi mondata az Írásoknak! Nekem az! A ragaszkodás, a hűség gyönyörű példája.

A történet háromezer éves. Emigránsok története. Ők tudták, miért kell menekülniük, és tudta a túlélő maradék, hogy egyszer haza kell majd térni. Mert van haza, föld, ház és benne kenyér, ahol az ember otthon van….”.

Pio atya édesapja, Grazio Maria Forgione, amikor fia bejelentette, hogy tovább szeretne tanulni és szerzetes akar lenni, akkor elhatározta, hogy segít a fiának. Fogta magát, kivándorolt, emigrált Amerikába, munkát vállalt, mindegy milyet, majd félretett minden kis centet, csakhogy az ő fia tanulhasson. Két év elteltével, az emigráns öreg Forgione, hazatért Pietrelcina-ba. És a fiú, mint jól tudjuk, méltó választ adott az apai áldozatos szeretetre.

Elimelech, az emigráns apa jól tudta népe történelméből, hogy erre a kivándorlásra volt már példa korábban, nem is csak egyéni, családi szinten, hanem akár egy egész nemzetségház esetében is. A Teremtés könyvében olvassuk: „Éhínség tört ki minden országban, csak Egyiptom egész földjén volt kenyér” (Ter 41,54). Jákob, az ősatya, ezt tudva, odavonult fiaival és egész nemzetségházával, hogy kenyérhez jusson és hogy még éltében láthassa a kedvestől született fiát, Józsefet.

„Elmenni, kivándorolni, emigrálni, ahogy a költő Attila mondja „kitántorogni” – az embersors része. Egyidős velünk. A népeknek ezt a vonulását mérhetetlen sok fájdalom és szenvedés stigmatizálta és vérzi be sebekkel napjainkban is, testben és lélekben egyaránt. Az emigráció mindig keresztút, ki tudja hány stációval, ki tudja hány eséssel! Ferenc pápa a Migránsok jövő évi januári világnapjára éppen azt ajánlja minden egyházmegye összes keresztény közösségének, hogy az evangélium irgalmassága jegyében tegyenek konkrét kezdeményezéseket. Példákat találunk azon a tizennégy stációs Via dolorosán is, akár a szeretet leleményével gyógyító Veronika kendőjén keresztül, akár Cirenei Simonnak a kényszerből odanyújtott, keresztet hordozó válla révén.

(vl)    








All the contents on this site are copyrighted ©.