2015-09-02 11:46:00

Teremtett világ napja: pápai igeliturgia a Szent Péter-bazilikában


Az ortodox testvérekkel és valamennyi jóakaratú emberrel együtt a katolikus egyház a pápa szándékára szeptember elsején megtartotta a teremtett világ megóvásáért való ima-világnapot. Most először került sor erre a világnapra, amelynek alkalmából Ferenc pápa kedden délután a Szent Péter-bazilikában igeliturgiát vezetett. A szertartáson részt vettek a római kúria tagjai és számos zarándok. A Szentatya azt kérte mindenkitől, hogy újítsa meg fogadalmát az Isten által teremtett világ őrzőjeként, és erre a felhívására Európában és szerte a világban sok egyházi közösség válaszolt imával és elmélkedésekkel. Az igeliturgián a pápai ház szónoka, P. Raniero Cantalamessa kapucinus szerzetes mondott homíliát, az emberek közös felelősségére és egymásrautaltságára hívva fel a figyelmet. A hívek azért imádkoztak, hogy az Úr adjon erőt ahhoz, hogy gondozzák az életet, a szépséget, és megtanulják megbecsülni minden dolog értékét.

Az ember gazdája a természetnek, nem kizsákmányolója

A jelenlegi környezeti válság gyökerében az ember gátlástalan uralkodása áll a természet felett, amely a Teremtés könyvének téves értelmezésén alapul. Ahogy Isten az ember ura, úgy kell az embernek a teremtett világon uralkodnia, vagyis felelősséget vállalva érte, gondoskodva róla.

Természeti hierarchia: a gyermekek előbbre valók az állatoknál

A Biblia a természetben fennálló hierarchiát is elénk tárja az élőlények és az ember kapcsolatában. Ezt a hierarchiát sértjük meg akkor, amikor őrülten költekezünk az állatokra (és nem a kihalás fenyegette állatokról van szó), mialatt hagyjuk meghalni a szemünk előtt gyermekek millióit az éhség és a betegségek következtében - figyelmeztet Cantalamessa atya.

Gondoskodjunk az utánunk jövő nemzedékekről

A pápai öko-enciklikára utalva a kapucinus szerzetes az ember felelősségét hangsúlyozta az eljövendő nemzedékek iránt. Vegyünk példát Assisi Szent Ferencről, aki nem a birtoklásban, hanem a dolgok szemlélésében találta meg a boldogságot. A birtoklás ugyanis kizár és megoszt, míg a szemlélődés beemel és megsokszoroz. A lelkünkkel és nem a szemünkkel kell birtokolni a dolgokat. Nem szabad tolvajként többet használnunk a természeti forrásokból, mint amennyi valóban szükséges, és ez igaz a mindennapokra is: mi értelme szidni azokat, akik megmérgezik a légkört, az óceánokat és az erdőket, ha mi eldobjuk a nejlonzacskót a patak partján, ami évszázadok múlva sem bomlik le? A teremtett világ védelmét, a békéhez hasonlóan „házilag”, magunkon kezdve kell elvégeznünk – mondaná Ferenc pápa. Vagy ahogy már 1989-ben mondták az ortodoxok: „az emberi szív megváltozása nélkül az ökológiának nincs esélye a sikerre” – fejezte be prédikációját P. Raniero Cantalamessa a teremtett világ ima-világnapján.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.