2015-09-15 15:11:00

Az egyház anya, nem merev szervezet - hangsúlyozza a pápa keddi homíliájában


„Az egyház anya, nem egy merev szervezet, amely végül árvaként végzi.” Így fogalmazott Ferenc pápa kedd reggeli szentmiséjén a Szent Márta-ház kápolnájában. A szertartáson részt vettek a „Kilencek Tanácsa” bíborosai is, akik szerdáig a Vatikánban tartják 11. ülésüket. A pápa kiemelte: ahogy Szűz Mária, úgy az egyház is rendelkezzen az „anyaság” jegyeivel, amelyek az alázat, a jóság, a megbocsátás és a gyengédség viselkedésformáiban nyilvánulnak meg.

,,Íme, a te anyád!’’ – Ferenc pápa Jézus e rendhagyó szavaiból indult ki homíliájában, amelyeket Jézus a Kereszten mondott tanítványának és Máriának. Nem gondolhatunk Máriára anélkül, hogy ne anyaként gondolnánk rá.

Jézus nem hagy bennünket árvának, van egy édesanyánk, aki védelmez minket

Ugyanakkor anyasága kiterjed az egyházra és az egész emberiségre. Manapság amikor erősen érezhető a világban az árvaságérzés és maga a világ tűnik elárvultnak, ennek a Szónak nagy jelentősége van, amelyet Jézus mond: nem hagylak árván benneteket, adok nektek egy édesanyát. Ez a mi büszkeségünk: van egy anyánk, aki velünk van, óv minket és elkísér, segítségünkre van a nehéz és csúnya pillanatokban.

Az egyház gyengéd édesanya, nem emberi érzések nélküli szervezet

Az orosz szerzetesek azt mondják, hogy „a spirituális zavar pillanataiban Isten Szent Anyjának köpenye alá futunk”. Az anya befogad és oltalmaz minket, gondoskodik rólunk. Mária anyasága túllép önmagán, „ragályos”. Mária anyaságából származik egy másik anyaság, az egyházé. Az egyház anya. A mi Anyaszentegyházunk, amelyben megfoganunk a Keresztség szentségében, amely segíti növekedésünket a közösségében és rendelkezik az anyaság, a szelídség, a jóság tulajdonságaival: Mária anya és az egyház anya megsimogatja gyermekeit, gyengédséggel fordul feléjük. Az egyházra gondolni az anyaság e jellege nélkül olyan, mintha egy merev szervezetre gondolnánk, amely emberi melegségtől mentes, árva – mutatott rá Ferenc pápa.

Anyaság nélkül csak a merevség és a fegyelem marad

Az egyház anya és mindannyiunkat anyaként fogad. Olyan anyaság ez, amely az alázat, a befogadás, a megértés, a jóság, a megbocsátás és a gyengédség tulajdonságaiban jut kifejezésre. Ahol pedig anyaság és élet van, ott van öröm, béke és békében növekedés. Amikor hiányzik ez az anyaság, ott csak a merevség, a fegyelem marad, és nincs mosoly. Az egyik legszebb és legemberibb dolog a mosoly, amikor rámosolygunk egy gyerekre és megnevettetjük. Az Úr adja meg, hogy ma is, amikor újra felajánlja magát az Atyának értünk, ezt halljuk: „Fiú, íme a te anyád!” – zárta kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.