2015-09-17 13:31:00

Ferenc pápa: Társadalmaink szégyene a gyermekek és a nők utcára kerülése


Ezekben a napokban zajlott a Vatikánban az utcára kerültek lelkipásztori ellátásával foglalkozó nemzetközi szimpózium, amelyet az Elvándorlók és Úton levők Pápai Tanácsa szervezett. Szeptember 17-én, csütörtökön Ferenc pápa kihallgatáson fogadta a megbeszélés 80 résztvevőjét. A tanulmányi napok célja az volt, hogy akciótervet készítsenek válaszként arra a jelenségre, amely a gyermekeket és a nőket, illetve a családjaikat utcára kényszeríti. A pápa nagy elismeréssel szólt az utcai pasztorációval foglalkozók tevékenységéről, akik előmozdítják ezeknek a gyermekeknek és nőknek az emberi méltóságát. Arra buzdította őket, hogy buzgón és apostoli lendülettel haladjanak előre ezen az úton.

A törvények és a megfelelős struktúrák hiánya is hozzájárul és súlyosbítja a helyzetet

Ferenc pápa megállapította, hogy a jelenség okai között van a közöny, a szegénység, a családi és a társadalmi erőszak, továbbá az emberkereskedelem. Az utcára kerültek is Isten gyermekei és ugyanolyanok, mint mi, ugyanolyan jogokkal rendelkeznek. A törvények és a megfelelő struktúrák hiánya is hozzájárul és súlyosbítja ezeknek a személyeknek a helyzetét. Hiányzik számukra az igazi család, a nevelés, az egészségügyi ellátás. Kiáltásuk egy olyan társadalmi rendszer ellen szól, amelyet évtizedek óta kritikával illetünk, de nehezen tudunk megváltoztatni az igazságosság kritériumai szerint.

Védelmezzük a kulturális és gazdasági tényezőktől fenyegetett nők méltóságát!

Társadalmaink szégyene ez a helyzet, amelyek azzal büszkélkednek, hogy modernek, magas kulturális és fejlődési színvonalat értek el. Az elterjedt korrupció és a minden áron való nyereséghez jutás megvonja az ártatlanoktól és a leggyengébbektől a méltósággal teli élet lehetőségét, táplálja az emberkereskedelem bűntényét és más igazságtalanságokat, amelyek vállaikra nehezednek. Senki sem maradhat érzéketlen a sürgető igény iránt, hogy védelmezzük a kulturális és gazdasági tényezőktől fenyegetett nők méltóságát! – figyelmeztetett a pápa. Az egyház nem hallgathat, az egyházi intézmények nem hunyhatnak szemet az utcára került gyermekek és nők jelensége láttán. Nagyon fontos bevonni a különböző országok keresztény közösségeit azoknak az okoknak a felszámolásába, amelyek a gyermekeket és a nőket arra kényszerítik, hogy az utcán éljenek vagy ott keressék kenyerüket. Az irgalmasság az a legmagasabb rendű cselekedet, amellyel Isten felénk közeledik, és az az út, amely megnyitja a szívet a remény előtt, hogy Isten mindig szeret bennünket.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.