2015-09-19 14:11:00

Havanna várja Ferenc pápát


A pápa szeptember 19-én, szombaton délelőtt indult 10. nemzetközi útjára, amelynek első állomása a kubai főváros. A terveknek megfelelően helyi idő szerint délután 4 órakor, magyar idő szerint este 10 órakor érkezik Havannába.

Ferenc a harmadik pápa, aki a szigetországba látogat

Ferenc a harmadik pápa, aki a szigetországba látogat. Szent II. János Pál 1998-ban, XVI. Benedek 2012-ben járt Kubában. Ferenc pápa útjának mottója: „Az irgalmasság misszionáriusa”, amely világosan utal az általa meghirdetett és december 8-án megkezdődő Irgalmasság szentévére.

Havannát Diego Velázquez alapította 1514-ben

Havannát Diego Velázquez alapította 1514-ben a sziget észak-nyugati partján. Mexikó és Peru spanyol meghódítását követően Amerika legfontosabb kikötőjévé vált a Spanyolország felé vezető ezüstöt szállító hajók megállójaként. A francia kalózok 1555-ben kirabolták a várost, majd 1762-ben az angolok foglalták el 11 hónapra. Ezt követően falakkal erősítették meg a várost. 1607 óta Havanna a sziget fővárosa és ma a legnagyobb karibi város a maga több mint kétmillió lakójával, a kubai lakosság egyötödének ad otthont.

Havanna az ország politikai és ipari székhelye is, valamint a halászati flotta állomáshelye. A kubai főváros ipari szennyezettségtől, nem megfelelő szemételszállítási és feldolgozási rendszertől, továbbá vízhiánytól szenved.

„La Habana Vieja” a világörökség része

A város büszkesége az ún. „La Habana Vieja”, az óváros, amely Latin-Amerika legkiterjedtebb koloniális negyede, amelyet az UNESCO 1982-ben a világörökség részévé nyilvánított. Híres még az „El Morro” és a „La Cabana” spanyol várak, a Forradalom emlékművei és az 50-es évek stílusát idéző afro-kubai zenétől harsogó népszerű éjszakai bárok.

A havannai főegyházmegyét 1787-ben alapították

A havannai főegyházmegyét 1787-ben alapították. 2,8 millió katolikus él területén, ahol 85 plébánián 51 pap és 78 szerzetes pap végez szolgálatot. A szerzetesek száma 103, a szerzetesnőké 185. Jelenleg 13 szeminarista folytat teológiai és filozófiai tanulmányokat, 27 az állandó diakónusok száma. Két oktatási és 15 jótékonysági intézményt működtet az érsekség. A múlt évben 48.550-en vették fel a keresztség szentségét. Havanna érseke Jaime Lucas Ortega y Alamino bíboros, aki 1936-ban született. 1964-ben szentelték pappá, 1979-ben püspökké. II. János Pál pápa kreálta bíborossá 1994-ben.

(sv) 








All the contents on this site are copyrighted ©.