A házasság értéke: Martos Balázs atya elmélkedése az évk. 27. vasárnapra

Farizeusok kérdezik Jézust a házasság felbonthatatlanságáról. Tudnunk kell, hogy Jézus korában a zsidó és a pogány társadalom is abból indult ki, hogy a házasság értékes, de felbontható. A vita elsősorban arra vonatkozott, milyen indokkal bocsáthatja el valaki a feleségét. A többség voltaképpen igen laza álláspontot képviselt, amely elsősorban a férfiak számára volt előnyös: feleségüket a legapróbb indokkal is elbocsáthatták, ezért a válással könnyen fenyegethették is őket. A válólevél, amelyet ebben az esetben mint Mózes engedélyét említ a szöveg (vö. MTörv 24,1-4), tulajdonképpen azt a célt szolgálta, hogy az elbocsátott feleséget ne tartsák házasságtörőnek, így valamely esélye legyen arra, hogy újra férjhez mehet, így újra rendeződik a sorsa, mindennapi élete. A válás gyakorlata tehát sok esetben súlyos igazságtalanságot szentesített.

Amikor tehát Jézus válaszol a farizeusok kérdésére, tisztában van azzal a felelőtlen és embertelen magatartással, amely kiüresíti a házastársi kapcsolatot, és kiszolgáltatottá teszi a szeretetre és összetartozásra teremtett embert. A kérdésre először kérdéssel felel, kihívóinak legfőbb tekintélyét, Mózes törvényét veszi elő, amelyet viszont ő maga is kiválóan ismer, és tekintéllyel magyaráz. A parancs, hogy a férfiak válólevelet írjanak asszonyaiknak, „a ti szívetek keménysége miatt” keletkezett, mondja. A „szív keménysége” kifejezés egyetlen egyszer hangzik el Mózes ajkán, a MTörv 10,16 görög szövegében, ahol Mózes arra buzdítja Izraelt, hogy – szó szerint – „metélje körül” a szívét, vagyis legyen hálás Isten nagy tetteiért, amelyeket érte végbevitt. A Második Törvénykönyv ünnepélyes befejezésében azonban, a 30. fejezetben újra szó esik az izraeliták szívéről. Mózes immár arról az ígéretről beszél, hogy a bűneiért elszenvedett büntetés után Isten vissza fogja téríteni, újra össze fogja gyűjteni Izrael népét saját földjén, „körülmetéli szívét”, s így képessé teszi arra, hogy parancsait megtartsa (MTörv 30,1-10).

Jézus abból indul ki, hogy az ő jelenlétével eljött az ideje annak, hogy ez az isteni ígéret, a szív megtérésének isteni ajándéka beteljesedjék. A végső idő, az Istentől ajándékozott belső megtérés viszont már a világ kezdetén, a paradicsomi állapotban is látható. A párbeszéd folytatásaként Jézus ezért idéz két kulcsmondatot a Teremtés könyvéből. „Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy test lesz.” (Ter 1,27; 2,24). A férfi és a nő külön-külön, ugyanakkor sajátos, szerető-szerelmes kapcsolatában is Isten képmása, sőt Isten képmásának bizonyul, amikor tartós és bensőséges szeretetkapcsolatra lép házastársával. Jézus a házasságnak ezt a méltóságát, szépségét, az ember eredeti, romlatlan állapotával való kapcsolatát mondja ki, és kortársainak felfogásával szemben nyilvánvalóan védi is ezt a különleges szeretet-egységet.

A világ kezdeti, paradicsomi állapotának teljessége a múlté, ugyanakkor a reményeinkben valamennyien őrizzük ígéretét. Gyakran akkor vagyunk leginkább képesek felismerni a helyes utat, amikor egy gyermek őszinte, olykor hibázó, mégis alapvetően tiszta szívével tekintünk a világra. Ilyenkor „nem vagyunk messze Isten országától” (vö. Mk 12,34).

Vajon mit tehetnénk azért, hogy a házastársi kapcsolatok ma is egyértelműbben tükrözzék Isten eredeti tervét? Jézus jelenlétére, amellyel a megkeményedett szívet megújítja, és szeretetre készíti, ma különösen szükségünk van. Jézus bölcsessége vezesse az egyházat abban is, ahogy a család értékét ma is képviseli és továbbadja.