2015-10-06 13:15:00

A családban tanuljuk meg a közösségi életet: Erdő Péter bíboros felszólalása


A szinódus első napján, hétfőn délelőtt a pápa elmondta bevezető beszédét, majd Erdő Péter bíboros főrelátor ismertette a szinódusi atyákkal az ún. relatio-t, a bevezető jelentést, amelyben összefoglalta azokat a témákat, amelyekkel a megbeszéléseken foglalkoznak majd. A délelőtti ülést követően 13 órakor került sor a sajtótájékoztatóra a Szentszék sajtótermében, amelyet a következő három héten minden nap megismételnek, hogy így tájékoztassák az újságírókat és rajtuk keresztül a világ közvéleményét a szinódusi munka menetéről.

Október 5-én André Vingt-Trois bíboros volt az elnök küldött a tájékoztatón, őt követte Erdő Péter bíboros főrelátor, majd Bruno Forte érsek különleges titkár.

Sok tanúságtétel érkezett a családoktól

Erdő Péter bíboros a bevezető jelentés szerepéről beszélt, amely mintegy összefoglalja a szinódusi munkadokumentumot (Instrumentum laboris), rendszerezi a szinódusi titkárságra beérkezett válaszokat, illetve a munkadokumentum összeállítása közben felmerült viták eredményeként jött létre. Követve az Instrumentum laboris szerkezetét, három részből áll. Az első részben összegzi azt a hatalmas mennyiségű adatot, amely beérkezett a világ számos pontjáról a családok helyzetére vonatkozóan. Rengeteg tanúságtételről van szó, sok-sok súlyos gazdasági, háborús, politikai és emberi helyzet tapasztalatáról – magyarázta Erdő Péter bíboros.

Bizalmatlanság az intézményekkel szemben, individualizmus

A harmadik részben, ahol a lelkipásztori megfontolásokról van szó, két fontos téma fölmerül: az egyik az általános bizalmatlanság az intézmények felé, nem csupán a házasság és a család irányában. Ez egy igen kényes kérdés, amely antropológiai problémákat vet föl, amint azt tavaly hallhattuk a Szentatya strasbourgi beszédében. A pápa az Európa Tanácsban az individualizmusról beszélt, amely fenyegetést jelent az emberi személyre nézve. Nem vagyunk zárt egységek, monádok, hanem emberi természetünkben hordozzuk a közösségre való hivatást. A család pedig az egyik kiemelt helye az emberi közösségi élet megtanulásának.

Katolikus családközösségek a hit átadásában

A másik alapvető jelenség, amelyik fölmerült a szinódusi viták során, az a katolikus családközösségek tömeges jelenléte, akik kölcsönösen segítik egymást, és fontos szerephez jutnak a plébániákon, az egyházi mozgalmakban, de a hit átadásában is. Sok eszköz áll a rendelkezésükre, hogy emberileg felkészítsék a fiatalokat a házasságra, a családra és hogy elkísérjék a házaspárokat, segítsék őket a válságos időszakokban, vagy olyan helyzetekben, amikor anyagi problémák merülnek föl, munkanélküliség, betegség áll elő. Az is nyilvánvalóan kiderült ebből, hogy nem elegendő az egymagában álló, szűk család ahhoz, hogy megőrizze vagy megerősítse a nemzedékek közötti szolidaritást. Ebben is szükség van a családközösségekre – tette hozzá Erdő Péter bíboros a szinódusi sajtótájékoztatón.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.