Erdő Péter bíboros kiértékeli a családszinódust

Lezárult az október 4-25. között a Vatikánban tartott rendes szinódus a családról. A Pápai Magyar Intézet fennállása 75. évfordulója alkalmából tartott ünnepség után Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek nyilatkozott a Vatikáni Rádió magyar adásának és átfogó képet rajzolt a szinódus menetéről, újdonságáról és a Ferenc pápának átadott javaslatairól.  

Kérdés: Szombat este ért véget a három héten át ülésező rendes családszinódus. Bíboros Úr, Ön nemcsak egy szinódusi atya volt, hanem előtte, alatta és utána is különleges munkát végzett a Szentatya felkérésére. Miben látja a szinódus jelentőségét, mik voltak a lényeges pontjai?

Egyfajta konvergencia valósult meg a különböző nézetek és elképzelések között

Mindenekelőtt úgy látom, hogy nagyszerű eredménye ennek a szinódusnak, hogy a három hét során egyre fokozódó mértékben egyfajta konvergencia valósult meg a különböző nézetek, a különböző elképzelések között. Ez részben a Szentléleknek a vezetése volt, erről meg vagyok győződve. Biztosan meg volt benne az a hatás, hogy hallgattuk egymást, hogy nyitott szívvel hallgattuk egymást annak a feltételezésével, hogy mindenki jót akar, mindenki a lelkek üdvösségének az ügyét akarja előbbre vinni. Így hallgatva, a legkülönbözőbb tapasztalatok beszédessé váltak. Sokszor kiderült, hogy ugyanarról beszélünk, csak éppen más oldalról közelítjük meg, vagy más társadalmi összefüggésekben kell képviselnünk ugyanazt.

Ez a szinódus nem európai szemléletű volt, hanem igazán univerzális   

Nagyon fontos, szerintem korszakalkotó és talán sohasem volt még ennyire így, hogy ez a szinódus nem európai szemléletű volt, hanem igazán univerzális. Az összes földrész tapasztalata nem csak búvópatakként jelenik meg benne, hanem teljes nyíltsággal és erővel. Beszélni kezdtünk például az elöregedésről. Helyes, bekerült a dokumentumba, de kontinensnyi területekről jött a visszhang, hogy nem kérem, nálunk másképpen van, tehát éppenséggel a másik oldalt is meg kell nézni, mert akár a migrációnál a bevándorlók kérdése és ahonnan elvándorolnak. Mennyiféle migráció van ma a világon, milyen szituációk eredményezhetik, de ugyanígy a családok összetartó erejét is. Például bekerült a dokumentumokba a rokonság összetartó ereje.

Afrikában és Indiában hatalmas rokoni háló veszi körül az embereket

Európai tapasztalat alapján erről már alig beszélnek, kis családban, ha szülők és gyerekek együtt laknak, már az is nagy szó, Afrikában pedig, vagy Indiában, vagy éppen másutt hatalmas rokoni háló veszi körül az embereket, és papírforma szerint meg számtanilag szinte lehetetlen helyzetekben is át tudják segíteni. Na most, ez vonatkozik a házassági válsághelyzetekre, vagy a párkapcsolati problémákra és nevelésre is, de vonatkozik olyan dologra is, mint a betegség és munkanélküliség. Értékes tapasztalatokat hallottunk, és nagyon fontos az, hogy mindenütt a világon, minden kontinensen megjelentek a családból álló közösségek, mint az egyház missziós vagy lelkipásztori tevékenységének az alanyai.

Olyan egyház képe rajzolódott ki, amelyik közösségekből áll       

Egy olyan egyház képe rajzolódott ki, és ez a záródokumentumban meg is jelenik, amelyik közösségekből áll. Már a II. Vatikáni Zsinat is mondta, hogy az egyház Isten népe, közösség. De most a gyakorlatba is lebontva konkrét feladatokra megjelent elemi erővel ez a tény. Tehát a plébániák életében is nagyon sok mindet, a legtöbbet ezek a közösségek visznek előre. Könnyű azt mondani, hogy készítsünk egyházmegyei programot a házasságra való közelebbi és távolabbi felkészítésre, erről is nagyon sok szó volt és nagyon gazdag, nagyon értékes tartalommal. De ott volt az is, hogy mindenütt a cselekvő alanyok, az esküvő után is, kísérői a házaspároknak a családokból álló közösségek. Most először találkoztam azzal, hogy felhívásként jelent meg nyomatékkal, hogy legyenek ilyenek mindenütt, plébániákon, lelkiségi mozgalmakban is.

Képezni kell a családokat a misszió és a többi családok, a rászorulók felé irányuló segítő és apostoli munkára

Aztán előfordult ilyen is, hogy képezni kell a családokat a misszió és a többi családok, vagy a rászoruló személy felé irányuló segítő és apostoli munkára. Én nem tudom, hogy eddig ennek volt-e ilyen központi hangsúlya. Tehát egészen csodálatos dolgok jelentek meg ezen a szinóduson és ez messze több, mint amiről azt mondták, hogy ezek a kényes pontok, vagy ezek az igazi problémák. Nem, az igazi problémák nem tervszerűen merültek föl, hanem az összképből rajzolódtak ki és ez nagyszerű dolog. Ami nagyszerű, hogy a Szentatyának a vezetése alatt és vele teljes lelki összhangban tudtuk a munkánkat végezni és így tehettük le elé a záróokmányt is, kétharmados többséggel elfogadva.   

Kérdés: Bíboros úr, arra kérem, hogy azokat a sajtó által előszeretettel emlegetett és sokszor félreértett pontokat tegye világossá számunkra!

Az elváltak és újraházasodottak szentségekhez járulása nem új kérdés

Igen, tehát a kényes pontokról… Nyilván az egyik kényes pont volt (az elváltak és újraházasodottak kérdése), ami azonban nem új kérdés, mert már a II. János Pál pápa idején tartott családszinóduson is előkerült, ez pedig az elváltak és újraházasodottak szentségekhez járulása. Ebben a tekintetben a dokumentum nem beszél kifejezetten. Hanem miről beszél? Azt mondja először is, hogy az ilyen katolikusokat is szeretettel kell fogadni, nem elutasítóan, sőt meg kell tenni mindent, hogy ne érezzék magukat kiközösítve az egyházi közösségből. Tehát megint a közösség! Ebben a témában is a protagonista, a főszereplő a közösség, a közösségi befogadás. Most ehhez fűződik aztán, hogy milyen funkciókat tölthet be a közösségben, milyen szerepe lehet.

Az elváltak és újraházasodottak lehetséges közösségi funkciója, például a keresztszülőség

Fölmerült az, hogy minden botrány elkerülésével meg kell gondolni, újra tanulmányozni kell, hogy mik azok a közösségi funkciók, amelyektől eddig el voltak tiltva az ilyen állapotban lévő emberek, de amelyekben mégis csak lehetne nekik szerepet kapni. Ez egy továbbgondolásra való fölhívás egyben, de nagyon reális és lehet gazdag tartalma is. A gyakorlatban nem sorolja fel ezeket a tartalmakat a szinódusi dokumentum, az egyházi törvénykönyv kilenc olyan témát említ, ahol korlátozás van. Mondok egy példát, a keresztszülőség. Nyilvánvaló, hogy ha azt kérjük és kérjük is, miért ne kérnénk az ilyen szülőktől, hogy ők is neveljék katolikus vallásban a gyerekeiket, hát akkor nem lehetnek keresztszülők? Tehát például ez is fölmerült a fölszólalók hozzászólásai és gondolatai között.

Ugyanakkor természetesen szóba került az is, hogy II. János Pál pápának a Familiaris consortio - kezdetű apostoli buzdítása továbbra is alapvető, ha azt mérlegeljük, hogy még milyen szentségi pasztorációs lehetőségek vannak. Már II. János Pál pápa is felsorolja, hogy mennyi minden sodorhat egy embert olyan helyzetbe, amikor polgári házasságban él és ezt nem tudja egyházilag rendezni. Itt bizony beszélnek komoly enyhítő körülményekről, különböző élethelyzetekről, olyanról is, ami egyáltalán nem enyhe, és amikben esetleg maguk a felek is súlyosan felelősek, akár az előző házasságnak a megromlásáért akár a jelenlegi helyzetért. Ugyanakkor a felelősségnek tényezői a gyerekek is természetesen és még sok minden egyéb. De, II. János Pál nagyon bölcsen hozzáfűzi ehhez, hogy ilyenkor meg kell vizsgálni, hogy nem volt-e valami ok, ami miatt az első házasság mégis érvénytelen.

Újabb lehetőségek nyílnak, bürokratikus kilátástalanság nélkül

Most ezt a pontot, azt hiszem, hogy Ferenc pápának a két apostoli levele, a két motu proprio, amit az ősszel kiadott az egyházi házassági eljárásról, a semmiségi perekről, nagymértékben megkönnyíti. Tehát újabb lehetőségek nyílnak és sokkal egyszerűbb eljárás válik lehetővé. Bürokratikus okokból senkinek nem kell úgy éreznie, hogy az ő ügye kilátástalan. Ha a valóságban, ha az Isten színe előtt átgondolva mutatkozik olyan ok, ami miatt az első házasságnak az érvénytelensége valószínűsíthető. Természetesen külső fórumon nem elegendő a morális meggyőződés, ott bizonyosságra kell jutni. Ezen túlmenően, a lelki vezetésről, a lelkipásztoroknak a foglalkozásáról az ilyen helyzetben élő emberekkel, van azért néhány értékes sor ebben a helyzetben, amely azt mondja, hogy itt egyfajta lelkipásztori mérlegelés szükséges, aminek azonban mindig figyelembe kell vennie és szem előtt kell tartania az egyház tanítását, és esetleg püspöki irányelveket, ahol vannak.

Kérdés: Kik lesznek az illetékesei ennek a megfontolásnak lelkipásztori oldalról?

Az integráció, a befogadás nemcsak lehetőség, hanem a küldetésünkhöz tartozik

Most a jelenlegi körülmények között a szöveg erről semmi konkrétumot nem mond. Nyilván a Szentatya az, akinek az asztalára letettük ezt az okmányt és ő valószínűleg a család témájában, mi legalábbis ezt reméljük, majd valamilyen dokumentumot ad ki. Az ő megfontolásán múlik tehát, hogy ő ebben konkrétumokat fog-e említeni. Én azt gondolom, hogy természetesen semmilyen gyakorlati megoldás nem elfogadható, amely ellenkezik a házasság felbonthatatlanságával. Ugyanakkor azonban az integráció, a befogadás a közösség életébe minél intenzívebben, minél mélyebben, ez nemcsak lehetőség, hanem a küldetésünkhöz tartozik. 

Kérdés: Talán ez az a pont, ahol könnyen félreérthetik a nem nyitott, vagy éppen merev szándékkal közeledők, hogy a házasság felbonthatatlanságának a megőrzése mellett ez a befogadó, átölelő, integráló mozzanat, mintha egymás ellen hatna…

A szinóduson a közösségi vonatkozás az idők jele

Egyelőre semmi olyan nincsen ebben a dokumentumban, amiből erre lehetne következtetni. Sőt, az van benne, hogy az ilyen irgalmas befogadó szeretet csak erősíti az egyház tanúságtételét a házasság felbonthatatlanság mellett, áll a szövegben. Most, hogy a gyakorlatban hol milyen megoldást találnak, hogy lehet ezt kifejezni józanul, hogy közben egyértelmű legyen a házasságnak az értéke, szentségi jellege, fölbonthatatlansága, hát ez nagy feladat. Ha jól meggondoljuk, akkor itt megint, nem pusztán arról van szó, hogy a magánszemély milyen szentségi életben vehet részt, itt a közösségekről van szó! Már megint, szinte akaratunktól függetlenül a közösségi vonatkozás került előtérbe… Hát, ha ez nem az idők jele, akkor nem tudom micsoda!

Kérdés: Még egy utolsó kérdés, ez pedig már a jövőre vonatkozik. A szinódus a Szentatya asztalára javaslatok sorát tett le, amiről a szinódusi atyák kétharmados többséggel pozitív módon, kétharmados többséggel szavaztak. Mi az eddigi gyakorlat a pápák részéről, hogy mindig abszolút egyedül fontolták meg a válaszukat, míg eljutottak a szinódus utáni apostoli buzdításig, vagy figyelembe vették még személyek, csoportok segítségét a saját megfogalmazásuk elkészítésében? 

Többféle lehetőség a pápai megnyilatkozás formájában

A mostani püspöki szinódus a 14. rendes püspöki szinódus volt és ezen kívül voltak még rendkívüli és részleges szinódusok is. Sokféle módon zárulhatott egy ilyen megbeszéléssor. Volt például olyan, amikor maga a szinódus a pápa engedélyével közvetlenül üzenetet intézhetett a világegyházhoz és más dokumentum nem volt. Az egyik a papi szolgálatról, a másik pedig az igazságosságról a világban. Aztán volt olyan, hogy szinódus nyomán a pápa adott ki apostoli buzdítást. Ez volt a helyzet II. János Pál idején. Benedek pápa is folytatta ezt, de eléggé megnyúlt az idő a szinódus vége és az apostoli buzdítások megjelenése között. Tehát már két-három év, vagy még több év eltelt, akkor már nem látszik annyira a közvetlen kapcsolat a szinódus és dokumentum között. A Ferenc pápa alatt tartott két korábbi szinódusi összejövetel után, valószínű, hogy a témában maga a Szentatya is megnyilatkozik, de hogy ő szövegszerű alapként tekint a szinódusi okmányra, vagy éppen csak ihletet merít belőle, ezt az ő szuverén mérlegelése fogja elvégezni. Volt időszak, amikor a szinódusi titkárság és a szinódusi bizottság együttesen segített a pápának az apostoli buzdítás előkészítésében is, amit aztán szuverén módon öntött végleges formába. Az sem mindegy, hogy apostoli buzdítás a neve a dokumentumnak vagy enciklika, vagy pedig szinódus utáni apostoli buzdítás. Ez utóbbi műfaj azt jelentené, hogy elég szoros kapcsolat áll van szövegszerűen is a záróokmány és a pápai megnyilatkozás között.

Meggyőződésünk, a szinódusi résztvevőknek, hogy nagyon érdemes volt megtartani ezt a két szinódust

Hogy most így lesz-e, ezt nem tudom megjósolni, ez tényleg a Szentatyának a szuverén döntése. A mostani szöveg az egy terjedelmes munka, tehát nagyon sűrűn gépelve 41 oldal, vagy még több, és 94 pontot vagy fejezetet tartalmaz. Hogy ennek a nagy tartalmi gazdagságnak az alapján hogyan lehet közvetlenül a hívekhez szóló buzdítást jól megfogalmazni, ezt majd a Szentatya eldönti. Énszerintem lehet, és nagyon megerősödött mindannyiunkban a meggyőződés, bennünk, szinódusi résztvevőkben, hogy nagyon érdemes volt megtartani ezt a két szinódust. Sok minden merült fel, amire eddig még nem gondoltunk és sok minden vált világossá. Még a kényes kérdéseken belül, vagy azokat körüljárva is sok olyan teológiai alapkérdés merült fel, amely ezeknek a gyakorlati problémáknak az összefüggésében megkerülhetetlen.

Új és komoly kérdések…

Például, az igaz teológia ismeretnek mi a forrása? Az isteni kinyilatkoztatást hogyan ismerjük fel? Jézus Krisztus személyéhez hogyan vezet az út? Természetesen, Szentírás, Tanítóhivatal, az egyház közössége. De milyen helyi értéke van a mai élet megtapasztalásának? Az is egy önálló teológiai ismeretforrás? Vagy az egy olyan összefüggést ad, az egyébként Jézus Krisztus személyéből levezetett ismeretnek, amitől elevenné válik annak az alkalmazása. Ezek nagyon súlyos és komoly kérdések, és érdemes volt fölvetni őket, de persze nem ennek a szinódusnak volt a feladata, hogy ilyenekben döntésre jusson.    

(vl)