2015-10-30 16:42:00

Ferenc pápa: Romero érsek vértanú halála után is, a hazugságok áldozata


Oscar Romero érsek alakja állt Ferenc pápa beszédének középpontjában, amelyet egy 500 főből álló salvadori küldöttséghez intézett pénteken délelőtt az Apostoli Palotában. Romero érseket 1980-ban gyilkolták meg hit elleni gyűlöletből és idén májusban avatták boldoggá. Vértanú halálát szenvedés és üldöztetés előzte meg. Halála után is folytatódott vértanúsága. Meggyilkolása után pap és püspök testvérei is rágalmazták és hazugságokat terjesztettek róla. Miután életét adta, hagyta magát korbácsoltatni a meg nem értés és a hazugságok által. Ez erőt ad nekem… - jegyezte meg Ferenc pápa. Csak Isten tudja! Csak Isten ismeri az emberek történetét. És hány alkalommal az emberek életüket adták és haláluk után is megkövezik őket a világ legkeményebb kővével, a nyelvvel.

A vértanúság tisztelete

Oscar Romero érsek jó pásztor volt, tele Isten szeretetével és közel állt testvéreihez. Az Evangélium tanúságtevője egészen a vértanúságig. Ma is nagy számú keresztény vértanú vére folyik szerte a világban azzal a biztos reménnyel, hogy az életszentség és az igazságosság bőséges gyümölcseit hozza majd. Álljunk készen meghalni hitünkért, akkor is, ha az Úr nem adja meg ezt a megtiszteltetést – emlékeztetett Ferenc pápa Romero érsek szavaira. Az életünket adni nem csak azt jelenti, hogy megölnek bennünket, hanem, hogy rendelkezünk a vértanúság lelkületével, életünket adjunk a kötelezettségeinkben, csendben, az imában…

A vértanú útitárs

A vértanú nem a múlt része, nem egy szép kép, amely templomainkat díszíti és akire nosztalgiával gondolunk. A vértanú testvér, aki továbbra is elkísér bennünket a szentek szeretetközösségének misztériumában és Krisztussal egységben nem feledkezik meg földi zarándokutunkról, szenvedéseinkről, agóniánkról.

Kincs El Salvador számára

A közép-amerikai ország közelmúltbeli történetében Romero érsek tanúságtétele csatlakozik más testvérekéhez, mint pl. Rutilio Grande atyáéhoz. Ők kincset és megalapozott reményt jelentenek az egyház és a salvadori társadalom számára.

Az irgalom zuhataga

Elkötelezettségük hatása ma is érződik. Az Irgalmasság rendkívüli szentévének közelgő kezdete előtt Romero érsek példája ösztönző erőt jelent a szeretett nemzet számára Jézus Krisztus evangéliumának megújult hirdetéséhez. Megalapozott reménnyel várta annak a boldog pillanatnak az elérkeztét, hogy El Salvador-ból eltűnik a gyűlölet, az erőszak és az igazságtalanság miatti szenvedés szörnyű tragédiája. Az Úr az irgalmasság és a jóság zuhatagával, a kegyelmek özönével alakítsa át a szívünket – kérte a pápa. El Salvador váljon olyan országgá, amelyben mindenki megváltottnak érzi magát és testvérnek különbségek nélkül.

A salvadori delegáció köszönetet mondott Ferenc pápának Romero érsek boldoggá avatásáért és meghívta a Szentatyát a közép-amerikai országba. Annak a reményüknek adtak hangot a küldöttség tagjai, hogy hamarosan szentté avatására és Rutilio Grande atya boldoggá avatására is sor kerül.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.