2015-11-10 11:50:00

Makkai László atya: 5 éve indult a miskolci Roma Szakkollégium


50 éve látogatta meg VI. Pál pápa a Róma környéki cigánytelepet. Ebből az alkalomból a Szentszék zarándoklatot szervezett az európai cigány közösségek számára. Magyarország is képviseltette magát. A csoport egyik kísérője Makkai László atya, a miskolci görög-katolikus cigány szakkollégium igazgatója volt. A VI. Pál teremben október 26-án, hétfőn fogadta Ferenc pápa a cigány közösségek képviselőit. Makkai László atya is részt vett az audiencián, majd beszámolt műsorunknak élményeiről. Felidézte VI. Pál pápa szavait, aki hangsúlyozta, hogy a cigány testvérek nem az egyház peremén vannak, hanem az egyház szívében, ahogy Krisztus is a szívébe zárta őket. 

Bár a nemzetközi köztudatban nem ez él, de európai statisztikák szerint Magyarországon a legmagasabb a cigány lakosság átlagos iskolai képzettsége Európa szerte. Ehhez nagyon hatékonyan hozzájárul többek között a miskolci Roma Szakkollégium is. Az intézmény öt éve kezdte meg működését. Az elmúlt évek mérlegét vonta meg a stúdióbeszélgetés során Makkai László atya, a szakkollégium igazgatója. 

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.