2015-11-16 14:04:00

Ferenc pápa látogatást tett a római lutheránus közösség templomában


A Szentatya november 15-én, vasárnap délután ellátogatott a római lutheránus közösségbe, amely során szó esett a párizsi merényletekről. „Isten nevét is felhasználják a szívek bezárására” – mondta a pápa a jelenlevőkhöz intézett beszédében. Hangsúlyozta, hogy Krisztus és a közös keresztség az út a megosztottság botrányának felszámolására.

Isten nevét is felhasználják a szívek bezárására

A pápa együttérzését fejezte ki a terrortámadások áldozatainak és családtagjaiknak. A tragédia, amely Párizst sújtotta, visszhangzott Jens Martin Kruise lutheránus tiszteletes szavaiban is a Szentatya fogadásakor. A pápa a jelenlevők kérdéseire válaszolva szólt a szívek bezárulásáról, amely az emberi egoizmus, a be nem fogadás és az erőszak oka. A falak a kirekesztés emlékművei, amelyek eltávolítanak minket az Úrtól. „Nem szép dolog a bezárt szív. Pásztortestvérem Párizst a bezárt szíveknek nevezte. Isten nevét is felhasználják a szívek bezárására” – mondta a pápa.

Ha ugyanaz a keresztségünk, együtt kell előre haladnunk

Egy lutheránus nő kérdésére, aki egy katolikussal kötött házasságot és kifejezte vágyát, hogy együtt vegyenek részt az Úrvacsorán, a pápa kiemelte: „ha ugyanaz a keresztségünk, együtt kell előre haladnunk. Ez a teológiai párbeszéd része, amelyet eredményesen kell folytatni.” Egy kilenc éves kisfiú megkérdezte Ferenc pápát, mit szeret abban, hogy ő pápa? A plébánosi stílust, mint szolgálatot szereti benne, válaszolta. Akkor érzi jól magát, amikor betegeket látogat, amikor elkeseredett, szomorú emberekkel, bebörtönzöttekkel beszél. Felteszi a kérdést: „Miért ők és nem én?”

A Krisztus által választott szolgálat a helyes út

A Máté evangéliumából felolvasott szakaszt követően a pápa beszédében kiemelte: „Az Úr milyen kérdéseket tesz majd fel nekünk az ítélet napján? A szegényekről kérdez majd, mert a szegénység áll az Evangélium középpontjában. Nem tartja privilégiumnak isten mivoltát, hanem kiüresítette és a végsőkig megalázta önmagát, egészen a Kereszthalálig. Ezzel a szolgálatot választotta.” A szolgálatot, mint együttérzést, mint osztozást, mint a konkrét közellétet embertársához a valós helyzetekben. A Krisztus által választott szolgálat a helyes út, amelynek meg kell világítania a lutheránusok és a katolikusok közötti párbeszédet.

A lutheránusok ökumenikus szeretetközösségben kísérjék el a katolikusokat az Irgalmasság szentévében

„Voltak csúnya idők közöttünk. Gondoljatok az üldözésekre. Bocsánatot kell kérni ezekért, és a megosztottság botrányáért” – hangsúlyozta Ferenc pápa. „Kérjük a kegyelmet az Úrban kiengesztelődött sokszínűségért Istentől, aki eljött hozzánk, hogy szolgáljon, nem azért, hogy őt szolgálják.” Végül arra hívta a lutheránusokat, hogy ökumenikus szeretetközösségben kísérjék el a katolikusokat az Irgalmasság szentévében Isten megbocsátásának újra felfedezésében és a testvérek iránti szeretet szépségében.

A vallás a különbségek ellenére sem szabad, hogy a megosztottság alkalma legyen

A pápalátogatást követő napon a hétezer tagot számláló olaszországi lutheránus egyház örömének és köszönetének adott hangot Ferenc pápa látogatásáért. „A vallás a különbségek ellenére sem szabad, hogy a megosztottság alkalma legyen” – hangsúlyozta Alfredo Talenti, a lutheránus szinódus alelnöke. „Ebben a tekintetben a vasárnapi közös ima a párizsi terrortámadások áldozataiért és családjaikért kifejezi, hogy a párbeszédben való elkötelezettség és a kölcsönös megismerés keresése az egyetlen út a bizalmatlanság és az ellentétek leküzdésére, továbbá az elsődleges válasz annak, aki gyűlöletet és erőszakot vet. Vasárnap mindannyian örömmel éltük meg ezt a találkozást, félelem nélkül és azzal az elszántsággal, hogy folytassuk a mindennapi élet megélését kölcsönös bizalommal és Istenbe vetett hittel.”

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.