2015-11-28 11:35:00

A pápa Ugandában: utazásom hívja föl a figyelmet Afrikára


Ferenc pápa pénteken délután udvariassági látogatást tett Entebbe-ben (Uganda közigazgatási központjában) az elnöknél, Yoweri Kaguta Museverinél. Az elnöki rezidencián (State House) találkozott a hatóságok vezetőivel és a diplomáciai testülettel, akikhez beszédet intézett. Ebben kiemelte, hogy látogatása csúcspontja az ugandai vértanúk szentté avatásának ötvenedik évfordulója, de reméli, hogy utazása egyben fölhívja a figyelmet az egész afrikai földrészre. Ünnepélyes fogadtatásban részesítette az ugandai nép Ferenc pápát, akit az entebbe-i repülőtéren pergő dobokkal és törzsi tánccal várt a helyi lakosság. A repülőtérről az elnöki palotáig vezető 7 km-es úton nagy tömeg üdvözölte lelkesen a Szentatyát.

A hit fontossága, az erkölcsi tartás és a közjó szolgálata

Istenért és a hazámért – idézte Ferenc pápa az ugandai mottót, amelyről hitelesen tettek tanúságot mind az anglikán, mind a katolikus vértanúk. Arra emlékeztetnek minket, hogy mennyire fontos a hit, az erkölcsi tartás és a közjó szolgálata Uganda kulturális, gazdasági és politikai életében mind a mai napig. Arra is rámutat a vértanúk tanúságtétele, hogy vallási meggyőződésünk különbözősége dacára mindannyian az igazságot kell, hogy keressük; az igazságosságért és a kiengesztelődésért kell munkálkodnunk; tisztelnünk, védenünk és segítenünk kell egymást, mivel ugyanahhoz az emberi családhoz tartozunk. A pápa átláthatóságot sürgetett az ugandai kormányzásban, átfogó emberi fejlődést, a közéletben való részvétel biztosítását széles körben, továbbá a bőséges erőforrások bölcs és egyenlő elosztását.

A remény földrésze Afrika. A fiatalok és az idősek áldása a társadalomnak

Mint mondta, utazásával szeretné felhívni a figyelmet egész Afrikára, ígéretes jövőjére, reményeire, harcaira és elért eredményeire. A világ úgy tekint Afrikára, mint a remény földrészére. Ugandát bőségesen megáldotta az Úr természeti kincsekkel, amelyeket felelős módon kell kezelniük. Az igazi áldás azonban a nemzet számára az emberi erőforrásokban, a népben rejlik: a szilárd családokban, a fiatalokban és az idősekben. Nagyon fontos, hogy a fiataloknak felkínáljuk a reményt, a megfelelő oktatást és a megfizetett munkát, de legfőképpen lehetővé tegyük számukra, hogy teljesen részt vehessenek a társadalom életében – hangoztatta a pápa. Áldást jelentenek az idősek is, akik a nép emlékezetét jelentik mindenhol. Bölcsességük és tapasztalatuk iránytűként szolgál a társadalomnak, amelynek segítségével megtalálhatják a helyes irányt korunk kihívásaira a teljesség, a bölcsesség és az előrelátás jegyében.

Népvándorlás: a menekültek befogadása emberségünk bizonyítéka

Ferenc pápa dicsérő szavakkal szólt arról, hogy Nyugat-Afrikában Uganda rendkívüli munkát végzett a menekültek befogadásában. Lehetővé tette számukra, hogy biztonságban építsék jövőjüket, és hogy méltó módon, tisztességes munkával keressék meg mindennapi kenyerüket. A háborúk, erőszak és igazságtalanságok jellemezte mai világunkban a népvándorlás eddig ismeretlen mértéket öltött. Az, ahogyan szembenézünk ezzel a jelenséggel, emberségünk szakítópróbája. Arról árulkodik, hogy tiszteletben tartjuk-e az emberi méltóságot és hogy szolidárisak vagyunk-e rászoruló testvéreinkkel. A szegények, a betegek és a nehéz helyzetben lévők megsegítésére biztatta a pápa az ugandaiakat. Aggodalommal szólt még a selejt kultúrájának globalizációjáról, amely vakká tesz minket a lelki értékekkel szemben, megkeményíti szívünket a szegények szüksége láttán, és megfosztja fiataljainkat a reménytől. A Szentatya végül helyi (lugandai) nyelven kérte Isten áldását egész Ugandára: Mungu awabariki! Isten áldjon meg titeket!

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.