2016-01-04 18:05:00

Semmi elfoglaltság avagy irány Greccio! – P. Vértesaljai László írása Ferenc pápa vártalan elfoglaltságáról


Semmi elfoglaltság avagy irány Greccio! – P. Vértesaljai László írása Ferenc pápa vártalan elfoglaltságáról 

Greccio, aprócska falu a szabin Rieti mellett. A falutáblán a helynév mellett egy lélegzetállító üzenet: Greccio testvérvárosa Betlehem! Ahol az Üdvözítő, az Örök Ige, a második isteni személy megszületett!

Immár 793 éve annak, hogy Szent Ferenc, a Szentföldön tett látogatása után, ahol nyitott szívvel átélte Jézus földjének kicsinységét, 1223-ban, tehát három évvel közeli halála, pontosabban tranzitusza előtt, a pápa akkora szálláshelye közelében, Rieti városa mellett, egy magas sziklafal egyik barlangjában, ahová rendszeresen visszahúzódott imádkozni, színre vitte Jézus születését. Tette ezt szíve tisztaságában és jókedvvel. Ezt a tiszta jókedvet érezte meg rajta Greccio gazdag polgára, Giovanni Velita, aki 1223 telén, Szent Ferenc kérésének eleget téve, istállónak rendezte be a barlangot, szalmával felhintette, jószágot kerített, ökröt és szamarat, hozzá bárányokat, majd egy kismamát apró gyermekével. Minthogy abban a korban ez egyáltalán nem volt szokásban, csak a bibliai hagyományból merítettek, és ahogy írva vagyon Karácsony örömhíre a gyermek érkezéséről, Szent Ferenc először teremtett az első igazi Betlehem után egy másikat, annak a mását. De a lélek, mely mindkettőt megtöltötte, ugyanaz volt. Jézus Lelke, a Szentlélek ihlette a Poverellót és azóta, mondom 793 év óta, a keresztény ember számára Karácsony az a betlehemi barlang, aminek Ferenc azt megálmodta.

Ma hétfőn reggel, a vatikáni rádió benső honlapján Ferenc pápa január negyediki tevékenységéről a következőt írták: Nessun impegno! Semmi elfoglaltság! Gondoltam, pihen a pápa karácsonyi és zsúfolt szentévi, kapunyitogató tevékenysége után. Dehogy! Úgy eltűnt Rómából valamikor hétfőn,  mint szürke szamár a ködben. A szürke köd, mely a Városra telepedett, is segítette Ferenc pápát ebben, meg az a bizonyos szamár, mely már ott állt a Gazdája mellett, hiszen az ökör és a szamár Jézus-ismerő, legalábbis Izajás próféta szerint, neki pedig csak hihetünk!

Kimehetett végre Francesco a Vatikánból, nem hivatalos útra, hanem ahová a szíve és a neve vonzotta: Greccio-ba. Messze sincs, csupán 80 km-re. Amikor a szilveszter esti Te Deum-a után kiment a Szent Péter tér betlehemi jászlához és beállott a bárányok és pásztorok közé, egészen közel  a kis Jézushoz, akkor fogott szagot. Ő erre érzékeny. Mint a nagy névadó, Assisi szentje, aki testvéreit gyönyörű szépen úgy hívta: Juhocskáim!

Hazafelé Greccióból, meglehet ezt hallotta háromszor is Jézustól: „Szeretsz-e engem?” és utána  háromszor a kapcsolódó megbízatást: „Legeltesd az én bárányaimat!”. Ez volt Péter feladata. És ez a ma élő Péter feladata is! Greccioban és Rómában is.

(vl)                       








All the contents on this site are copyrighted ©.