2016-01-08 13:56:00

A kapuvári ÍzvadÁszok idén is megvendégelték Róma szegényeit


A tavaly indított kezdeményezés nagy sikere nyomán idén is eljött a kapuvári ÍzvadÁszok amatőr főzőcsapat Rómába, hogy Vízkeresztkor négyszáz szegényre főzzenek a Szent Egyed Közösség ingyenkonyháján. Délelőtt részt vettek a pápai szentmisén a Szent Péter-bazilikában, áthaladtak a szentkapun is, majd este átültették a gyakorlatba az evangéliumi hívást: segítettek Krisztus nevében a rászorulókon.

Hámori Györggyel, Kapuvár város polgármesterével - aki a kezdetektől támogatója a kezdeményezésnek - valamint a főzőcsapat vezetőjével, Magyar Lászlóval beszélgettünk az idei év tapasztalatairól. Mint elmondták, az esemény jó alkalom volt arra is, hogy az olasz médiának nyilatkozzanak a magyarok szolidáris elkötelezettségéről, illetve lelki megújulást éljenek át a pápai szentmisén való részvétellel.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.