2016-01-14 13:12:00

Pápai audienciák január 14-én: a Szentatya imádkozik Michael Schumacherért


A Szentatya csütörtökön délelőtt fogadta a Vatikánban a brazíliai, majd a zimbabwei apostoli nunciust, Giovanni D’Aniello és Marek Zalewski érseket. Ezután három perui főpásztorral találkozott a pápa, majd 11 órakor az Apostoli Palota Szent Ambrus-termében Jean Todt, a Nemzetközi Autószövetség (FIA) elnöke, az ENSZ közúti biztonságért felelős különleges küldötte és kísérete járult a Szentatya elé. A délelőtt folyamán látogatást tett a pápánál Fabrizio Palenzona, a római repülőterek elnöke, valamint Maria Romana De Gasperi, a De Gasperi Alapítvány tiszteletbeli elnöke. Végül pedig a könyvtárban került sor a pápai audienciára a Rómában működő argentin papi kollégium 17 fős közösségével.

Ima Schumacherért, közúti baleset megelőzés

Amint azt Jean Todt, a Nemzetközi Autószövetség (FIA) elnöke a Vatikáni Rádiónak elmondta, az audiencián imát kért a pápától a neves autóversenyzőért, Michael Schumacherért, amit ő szívesen elfogadott. A közúti biztonsággal kapcsolatban levetítettek egy kisfilmet a Szentatyának (Louis Besson: Save Kid’s Lives), ami nagy hatást tett rá. Tájékoztatták arról, hogy naponta 500 gyermek hal meg az utakon, illetve 20 ezer gyermek sérül meg. Évente 1,3 millió ember hal meg az utakon és a sérültek száma eléri az 50 milliót. Ezek az adatok kevéssé ismertek, és a pápa szívén viseli a kérdést, támogat bennünket, ami számunkra fontos és felemelő – mondta még a Vatikáni Rádiónak Jean Todt, az ENSZ közúti biztonságért felelős különleges küldötte.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.