2016-01-20 18:49:00

Magyar kultúrmisszió Itáliában - Bognár Anna a Kőrösi Csoma Sándor Programról


- Interjú Bognár Annával, a Kőrösi Csoma Sándor Program olaszországi munkatársával a magyar kultúra missziójáról 

A stúdióbeszélgetésben Anna elmondta: „A Nemzetpolitikai Államtitkárság szervezésében, a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében érkeztem Olaszországba, hogy kifejezetten a diaszpóra magyarság életét segítsük. Három éve fut ez a program és ennek kistestvére egy másik program, a Petőfi Sándor program, amely a szórvány magyarsággal, tehát a Kárpát-medencei szórványmagyarsággal foglalkozik. A misszió keretében a cél a külhoni magyarok összetartása, az összekapcsolásuk az anyaországgal, a hagyományőrzés, a nyelvi képzés. Nagyon sokszínű a mi feladatunk és hálás vagyok a sorsnak, hogy misszionáriusa lehetek ennek a kiváló kezdeményezésnek.  

Itt Olaszországban a helyi magyar közösségekkel dolgozom és felvettem velük a kapcsolatot már szeptemberben, a konzulokkal, a tiszteletbeli konzulokkal. Nagyon preferálom a személyes kapcsolatokat, ezért sokat utaztam és egy tea vagy pohár bor mellett leültem velük és elbeszélgettem. Mindenütt valami másra van szükség és nagyon örülnek a plusz humán erőforrásnak. Firenzében például a toszkán Olasz-Magyar Kulturális Szövetség keretein belül fogom beindítani a magyar anyanyelvű képzést, ami egyaránt lesz kultúraápolás és hagyományőrzés, főleg az ünnepekhez kötődően….”

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.