2016-02-02 17:33:00

Ferenc pápa a püspökök állandó képzését kéri


„A Vatikán kurzusokat szervez a püspökök számára, mert Ferenc pápa törődik az apostolutódok állandó képzésével” – nyilatkozta Marc Ouellet bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa egy sajtókonferencia során, amelyen bemutatta a képzés „munkakönyvét”. A Vatikáni Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet a „Feltámadott tanúi” címmel jelent meg és az új püspökök évi kurzusának a témáit tartalmazza.

 

„A Püspöki Kongregáció alapos megfontolások és megkülönböztetés után indítja el az eddigi tapasztalatai jegyében a továbbképző kurzust az újonnan kinevezett püspökök számára. A legelső ilyen találkozóra 2001 június végén és július elején került sor, Giovanni Battista Re bíboros, a Kongregáció akkori prefektusa vezetésével. Most kerül sor tehát a 16. kurzusra. A világ minden tájáról érkeznek püspökök ezekre a tanfolyamokra, melyeket a  Püspöki Kongregáció szervez a Keleti Egyházak Kongregációjával karöltve és alkalomadtán a Népek Evangelizálása Kongregáció közreműködésével”.

Ez kezdeményezés eddig 1500 új püspököt érintett hivatalba lépésük kezdetén

Ez kezdeményezés eddig 1500 új püspököt érintett hivatalba lépésük kezdetén, egy nyolc-kilenc napos tanfolyam keretében. Ez a kurzus egyszerre jelent testvéri találkozót, tapasztalatok megosztását, véleménycserét, konferenciákat, vitákat, a szentszéki kongregációk, tanácsok és hivatalok bemutatkozását és végül találkozást a Szentatyával. A most nyilvánosságra hozott „tankönyv” tartalmazza a képzési anyagot és egyúttal várja a hozzászólásokat, hogy egyre jobb és tartalmasabb legyen.    

A püspökszentelés kegyelme miközben késszé tesz egy sajátos főpásztori szolgálatra, de nem ment fel a továbbképzés kötelezettsége alól

Marc Ouellet bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa elmondta még a sajtókonferencián, „hogy Ferenc pápa indíttatására a Kongregáció elkezdte kidolgozni a püspökök képzésének állandó formáját is, hiszen a püspökszentelés kegyelme miközben késszé tesz egy sajátos főpásztori szolgálatra, de nem ment fel a továbbképzés kötelezettsége alól, illetve, hogy a püspökök szembesüljenek a kor változó kulturális kihívásaival. Ebben az értelemben tavaly kezdtük el ezt a permanens formációt, mely egyszerre továbbképzés, megosztás és lelki megújulás is. Jezsuita atyák segítségével lelkigyakorlatot tartunk a püspököknek. Az első  kezdeményezés tíz résztvevője nagy megbecsüléssel szól a tapasztalatairól  és a következőt szeptemberben tartjuk” – nyilatkozta Marc Ouellet bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa.

(vl)       








All the contents on this site are copyrighted ©.