2016-02-08 12:35:00

Hajnali zarándoklás Szent Péter sírjánál – P. Vértesaljai László jegyzete


Hétfőn hajnalban, a Lélek indíttatására a Szent Péter bazilikába siettem, Pió és Lipót atyához. Az eső és a sorban állás sem akadály. Rövid kis ima Szent II. János Pál pápa sírjánál jobbra a második mellékkápolnában, majd a többiek után sietek, amerre mindenki megy. Szent Péter confessio, azaz hitvalló sírja előtt egymás mellett áll a két kristálykoporsó, balra Pió atyáé, jobbra Lipót atyáé. Lassan haladunk előre és ahogy látom az arcukat - rajta a „venerabilis barba capucinorum”, a Mozart megénekelte híres fehér kapucinus szakáll - azt érzem, hogy hiszen élnek ők, csak éppen olaszos sziesztájukat végzik. De hiszen, vagyis hogy hiszem, hogy ők él-nek és él-tet-nek!

Ilyenkor reggel a nagy bazilikában héttől kilencig nincs helye a turistának, csak az imádságnak. A számtalan mellékoltárnál kisebb-nagyobb csoportok veszik körül a miséző papot és igazi katolikus egyetemes sokszínűségben jelenik meg az egyházunk. Péter sírjánál most hárman tanúskodnak: a galileai halász, a pietrelcinai sebhelyes kezű és a horvát-páduai gyóntató. Három egyszerű ember. A sorból ki- és félreállva látom, hogy hozzájuk méltóan itt minden egyszerű. Nincs liturgia és mégsem hiányzik semmi, mert elég az a „látás”. A régi zarándokok is beteltek egy-egy római szentév alkalmával ezzel: „videre Petrum”, látni Pétert! Pál is abból élt, hogy „látta az Urat”.

Mi zarándokok itt a Szent Pétet bazilikában abban a bizonyosságban vagyunk, hogy ők hárman, Péter, Pió és Lipót, látták az Urat. Szótlan, eseménytelen jelenlétük mégis tanúságtétel. Meggyőző tanúságtétel.

Nézem a padot, a kristálykoporsóktól jobbra, ahol Ferenc pápa szombat délután, a Pió atya imacsoportokkal való délelőtti találkozása után, helyet foglalt a többi hívő között. Egyszer csak megjelent, egyedül, fehér reverendájában és azonnal bekapcsolódott a rózsafüzér imádságba. Ha valaki végigmondja azok titkait, megváltásunk egészét érinti, lényegi pontjaiban.

Az egyik templomőr szentképeket osztogat, összehajtható fényes lapot, kívül Pio atya és Lipót atya jól ismert képével, belül pedig Angelo Comastri bíboros, a bazilika főpapjának igazán szívvel írt imádságával. Szombat délután a rózsafüzért követően Ferenc pápa hangosan mondta az imádságot.

Ima Petrelcinai Szent Pió atyához

Pió atya,

te a büszkeség századában éltél és alázatos voltál.

Te köztünk jártál az álom kergette, eljátszott

és imádott gazdagság korszakában és szegény maradtál.

Pió atya,

melletted senki nem hallotta a Hangot

és te Istennel beszéltél;

közeledben senki nem látta a Fényt,

és te láttad az Istent,

miközben mi kifulladva keresgéltünk,

te térden állva maradtál

és láttad az Isten keresztrefeszített Szeretetét,

sebekkel a kezén, a lábán és a szívében: mindörökre.

Pió atya,

segíts minket, hogy sírjunk a keresztrefeszített Jézus előtt,

segíts nekünk, hogy higgyünk a Szeretetben,

Segíts bennünket, hogy úgy érezzük a szentmisét, mint Isten sírását.

segíts, hogy keressük a megbocsátást, mint a béke ölelését,

segíts minket, kereszténynek lenni azokkal a sebekkel,

amelyek a hűséges és csendes szeretet vérét hullatják:

mint Isten sebeit! Ámen

Ima Szent Lipóthoz

Kis Szent Lipót,

Te a szeretet óriása voltál:

A te szíved, Jézus szívével összhangban

Izzó hévvel vágyta a keresztények egységét

egy akolban, egy pásztor vezetése alatt.

Könyörögj értünk, hogy az egységnek

türelmes és állhatatos építői legyünk.

Kis Szent Lipót,

te az irgalmasság világítótornya lettél:

A hozzád térő bűnösökkel megéreztetted az Isten ölelését

És a megbocsátás örömét, mely begyógyít minden sebet.

Könyörögj értünk, hogy az

Isten irgalmasságának karja és arca legyünk.

Kis Szent Lipót,

Te nagy voltál az alázatban!

Lábad alá tetted a büszkeséget

És Mária nyomdokain jártál,

Tőle tanulva az egyszerűek hitét

és a hősök engedelmességét.

Imádkozz értünk, hogy Krisztus

ragyogóan tiszta és alázatos szolgái legyünk!

Kis és Nagy Szent Lipót,

Segíts bennünket! Ámen!

(vl)

  


 

 








All the contents on this site are copyrighted ©.