2016-02-09 13:13:00

Ferenc pápa homíliája a kapucinus rend tagjaival együtt bemutatott szentmisén


Pio és Lipót atya, az irgalmas gyóntatás nagy szentjei földi maradványainak a jelenlétében mutatott be szentmisét Ferenc pápa kedd reggel fél nyolckor a Szent Péter bazilika katedra oltáránál. A szentmisére Ferenc pápa meghívta a világ összes kapucinus rendtagját, hogy együtt mutassák a be legszentebb áldozatot, két jeles rendtársuk testi közelségében. A pápai szentmise, minthogy a bazilika legelső részében zajlott, a főoltár mögötti térben, nem akadályozta, hogy közben a hívek folyamatosan elhaladjanak a két szent kristálykoporsója előtt, közbenjárásukat kérve.

Az alázatos pap bűnösnek érzi magát és nagy megbocsátó lesz a gyóntatószékben

Ferenc pápa homíliájában a gyóntatás nagyszerűségéről beszélt: „A ti hagyományotok, a kapucinusoké a gyóntatás hagyománya. Megannyi derék gyóntató van köztetek, mert bűnösnek érzitek magatokat. Ők tudják, hogy bűnösek Isten nagysága előtt és ezért állandóan imádkozzák: Hallgass meg, Uram és bocsáss meg nekem! És mert így imádkoznak, tudnak megbocsátani. Ellenben amikor az ember elfelejti, hogy ő maga megbocsátásra szorul, lassanként elfelejti az Istent és elfelejt bocsánatot kérni és nem tud megbocsátani. Az alázatos ellenben bűnösnek érzi magát és nagy megbocsátó lesz a gyóntatószékben. Azok pedig, mint a törvény doktorai, akik tisztának és mesternek érzik magukat, azok csak ítélkezni tudnak.

Aki gyónni jön, az megerősítést keres, megbocsátást és békét akar a lelkében

Testvérként szólok hozzátok, mint gyóntatókhoz, különösen is most az Irgalmasság évében: a gyóntatószék a megbocsátásért van! Ha nem tudsz feloldozást adni - tegyük fel – akkor legalább ne ostorozz! Aki gyónni jön, az megerősítést keres, megbocsátást és békét akar a lelkében. Egy atyát keres, aki átöleli őt és azt mondja neki: „Az Isten szeret téged”. Nem szívesen mondom, folytatta a pápa, de a többség itt biztosan hallott már ilyet: „Én többé nem megyek gyónni, mert egyszer ezt  kérdezte tőlem a pap…”. De ti, kapucinusok, rendelkeztek az Úr különleges adományával és ez a megbocsátás. Arra kérlek benneteket, soha nem fáradjatok bele a megbocsátásba!   

Történet a „túl sok” megbocsátásról   

Ferenc pápa ezután elmondott egy történetet: Egy másik egyházmegyében megismert egy papot, aki elöljáró, gvárdián lett egy kegyhelyen. Hosszú sor kígyózott a gyóntatófülkéje előtt és jött hozzá mindenféle ember, papok, gazdagok és szegények, mindenki! Nagy gyóntató volt, mert mindig talált megoldást a feloldozásra vagy legalább arra, hogy a lélek békében menjen el, egy öleléssel... Egyszer elmentem hozzá és ezt mondta nekem: Te püspök vagy és te megmondhatod nekem: „Azt hiszem, hogy vétkezem, mert túl sokat megbocsátok és ezért aggodalmaskodom. De miért? Nem is tudom hogyan, de mindig megtalálom, hogy megbocsássak”. Én erre megkérdeztem tőle, hogy ilyenkor mit csinál, amikor ezt érzi? Bemegyek a kápolnába, felelte, a tabernákulum elé és ezt mondom az Úrnak: „Bocsánat, Uram, bocsáss meg nekem, mert túl sokat bocsátottam meg. De Uram te voltál az, aki ezt a rossz példát adtad nekem!” Íme, legyetek hát a megbocsátás, a kiengesztelődés és a béke emberei.

A megbocsátásnak sokféle a nyelvezete      

„A megbocsátásnak sokféle a nyelvezete – folytatta a pápa. A szó nyelvezete, aztán a gesztusoké. Ha valaki gyónni jön, mert valami súlytól szeretne szabadulni, de nem tudja elmondani, akkor maga az, hogy eljön gyónni azt jelzi, hogy meg akar változni, nem akarja azt többé csinálni és ezt elmondja azzal, hogy eljön gyónni. Nem, nem kell szükségképpen kérdezgetni! – ajánlotta a pápa. Ha valaki eljön, jön mert nem akarja a rosszat tovább folytatni. De sokszor nem tudják, mert, pszichikai körülmények tartják kötésben, az életük, a helyzetük…  „Ad impossibilia nemo tenetur” – tette hozzá:  „Lehetetlenre senkit nem lehet kötelezni!”.

Tágas, megbocsátó szív kell, Isten simogatása kell a gyóntatáshoz

Tágas, megbocsátó szív kell, mert a megbocsátás egy mag, Isten simogatása. Bízzatok Isten bocsánatában! És ne essetek a pelagianizmusba, mely így szól: ezt és ezt kell csinálnod! De hiszen a tiétek a megbocsátás karizmája! Vegyétek elő, újítsátok meg! Aki nem tud megbocsátani, az úgy végzi, mint a törvény doktora, és nagy vádló lesz. És ki a nagy vádoló a Bibliában? A sátán! Tehát vagy Jézus hivatalát végzed és megbocsátasz, vagy az ördögét és akkor elítélsz és vádolsz! Én nem tudok nektek mást mondani. Kérem mindehhez az Úrtól a kegyelmet minden gyóntató számára, mindnyájatok számára, de magam számára is” – zárta homíliáját Ferenc pápa kedd reggel a kapucinus atyákkal együtt bemutatott szentmise homíliájában.

(vl) 








All the contents on this site are copyrighted ©.