Nem a bűn, hanem a bűnös áll előttünk – Ferenc pápa beszéde a jubileumi misszionáriusokhoz

Ferenc pápa február 9-én kedden délután öt órakor az Apostoli Palota Kelemen termében (és az oldalfolyosókon) az Irgalmasság Jubileuma alkalmából találkozott azzal a közel ezer misszionárius pappal, akiknek átadta a megbízatásukat és elküldte őket szolgálatra a világ minden tájára, az Irgalmasság Atyja nevében. Az egyes missziós atyákat a saját püspökeik terjesztették fel erre a küldetésre, de közülük sokan maguk ajánlkoztak fel az egyéves rendkívüli szolgálatra. Missziós útra indító beszédében a Szentatya valójában a gyóntatásnak, mint az irgalmasság gyakorlása legfőbb formájának a lelkiségéről beszélt.

Az egyház anyaságának a szolgái vagytok    

Ferenc pápa mindenekelőtt arra emlékeztette őket, hogy „küldetésük jegyében ők az egyház anyaságának a szolgái, mert az egyház anyaként mindig új fiakat szül a hitben, táplálja őket, illetve Isten bocsánatát kínálja fel nekik. Ha merevség miatt megszűnne ez a szolgálat, akkor az egyház nem tudná a gyónót Krisztus testébe illeszteni. Tudatosítanunk kell, amikor a gyóntatószékbe lépünk, hogy rajtunk keresztül Krisztus az, aki befogad, aki megbocsát és aki békét ad. Éppen ezért nagyon fontos saját bűnös mivoltunk átérzése és tudatosítása, mert így lehetünk Isten irgalmasságának a „csatornái”. Ferenc pápa személyes hangon idézte fel emlékezetes gyónását 1953. szeptember 21-én, ami  újrarendezte az életét. Mit mondott nekem a pap? Már nem emlékszem. Csak azt tudom, hogy rám mosolygott. Tehát befogadni, úgy mint egy atya…” - hangsúlyozta.

A megbocsátás vágyát keressük a gyónó szívében 

„Másik fontos feladat, folytatta a pápa, hogy a megbocsátás vágyát keressük a gyónó szívében. A kegyelem gyümölcse ez a vágy, mely megengedi, hogy nosztalgiát érezzünk Isten, a szeretete és a háza iránt. Ne felejtsük, pontosan ez a nosztalgia áll a megtérés kezdetén. A szív az Isten felé fordul, elismeri az elkövetett bűnt és megbocsátást remél, ezért átadja magát az Isten irgalmának”. A pápa arra buzdította a misszióba induló papokat, hogy „ezt a szándékot keressék, amit sokszor a szavak nem tudnak kifejezni, ellenben felfedik a gesztusok, vagy akár a csönd. Meg lehet érezni azt, hogy bűnt követett el és azt is, hogy nem akarja többé azt”.

Tiszteljük a gyónó szégyenérzetét

„Tiszteljük a gyónó szégyenérzetét – ajánlotta a pápa – mert sokszor épp az némítja el a vallomást tevőt. Legyünk olyanok, mint Noé fiai, akik egy köntössel betakarják apjuk szégyenét. Ne felejtsük, mi nem egy bűn előtt állunk, hanem egy megtért bűnös előtt! Nem az ítélkezés bunkósbotjával, hanem életszentséggel tudjuk visszavinni az akolba az eltévedt bárányt. Ha egy pap nem érzi, hogy neki igazi atyának kell lennie, akkor ne menjen gyóntatni, inkább csináljon valami mást!” A pápa a római kúria egyik bölcs bíborosára utalt, akitől hallotta: Ha látom, hogy a gyónó el akarja mondani, ki akar borítani mindent, akkor bátorítom: Értem. Légy nyugodt! Csak így tovább…

Ferenc pápa végül arról biztosította a misszionáriusokat, hogy ebben a kalandjukban ő velük lesz mindig. Nehézségeikben, amikor a saját korlátaik és a megvallott sok bűn miatt túl nehéz a szolgálat, csak mondják: „Uram, bocsáss meg nekem, írd a  számlámra!” és menj tovább!

(vl)