2016-02-13 15:59:00

Sombrero, tánc, világító mobilok - Ferenc pápa érkezése Mexikóvárosba


„Mexikóban a Szűzanya szemébe tekintek, kérem őt, hogy továbbra is irgalmasan tekintsen ránk. Rá bízom az utamat” – írta Ferenc pápa indulásakor a tweetjében és szívében a havannai találkozás örömével érkezett meg a világ második legnagyobb városába, Ciudad Mexiko-ba.

A szigetország kiemelkedik az elszigeteltségéből és az ökumenizmus fővárosává lesz

Ferenc pápa most negyedik alkalommal tért vissza pápaként Amerika földjére. Mexikót II. János Pál pápa ötször, Benedek pápa pedig egyszer látogatta meg. Összesen most hetedik alkalommal köszöntheti a katolikus mexikói nép Róma püspökét a saját földjén. Különleges út ez a mostani, ami Ferenc pápát a Gaudalupei Szűz közelébe hozta. Virtuális időben jelképesen bejárt mintegy ezer évet, hiszen a keresztények egységének 1054-ben elszakadt szőttesén öltögetett erősítő szálakat, miközben ezzel - a Ferenc pápa és Kirill pátriárka közötti találkozással - a szigetország Kubát kiemelte az eddigi elszigeteltségéből és ahogy a pápa maga mondja, mintegy „az ökumenizmus fővárosává tette”. Végül a pápa a 11.500 km-es reális utat tizenöt óra alatt tette meg egy „kis megszakítással” és estére kelve érkezett célba.

Amit római pápa repülőtéren eddig még nem látott

A kései érkezés miatt a hivatalos állami ceremóniákat másnapra helyezték az eredeti terv szerint is, de Mexikó népe éppen ezt a lehetőséget használta ki és olyan fogadtatást rendezett, amit római pápa repülőtéren eddig még nem látott, ugyanis a „római vendég” érkezése valóságos népünnepéllyé vált. Amíg a repülő lassan begördült a Benito Juárez repülőtér elnöki hangárja elé, egy zenekar rázendített a „Cielito lindo” nevű világszerte ismert és közkedvelt mexikói énekre. Miközben a sombrerós zenészek és énekesek a „bájos kis Égről” énekelték, népviseletes táncosok tették ünnepivé a hangulatot. Mintegy ötezer tarkaruhás mexikói fogadta a pápát a 120 milliós lakosság nevében, zászlóikat és kendőiket lengetve. Amikor Ferenc pápa ismert mosolyával az arcán megjelent a repülőgép ajtajában, az egybegyűltek a pápa nevét „Fran-cis-co”  skandálták lelkesen, illetve saját magukat is éltették, hogy „ők a pápa fiataljai”. Mexikó népe ünnepelni, azt tud!  

Lengetett mobillámpások áradatában

Az érkező pápát elsőként Mexikó elnöke, Enrique Peña Nieto és felesége köszöntötték, majd népviseletbe öltözött gyerekek járultak a pápa elé virággal és Mexikó minden szövetségi tagállamából összegyűjtött egy-egy maréknyi földdel teli kosárkát nyújtottak neki. Megjelent és főszerepet kapott a mai kor emblematikus eszköze, a mobiltelefon is. Hangosbemondó buzdítására, bekapcsolt és fénylő mobilokat lengetve, apró szentjánosbogarakként köszöntötték, főként a fiatalok  a pápát. Amíg a Szentatya a köztársasági elnök és felesége kíséretében a repülőtér kijárata felé haladt, a tömeg egy emberként kérte a pápa „benedición”-ját, áldását. A pápa először az egyik kórus gyermekeit áldotta meg, amire a tömeg még hangosabban kérte az áldást. Ez után sorra odament a zenekarokhoz, kórusokhoz és megáldotta őket, újra és újra letérve a piros szőnyeg által jelzett protokoll-útról. Megkezdődött Ferenc pápa mexikói útja!

Ezután került sor a pápa által a repülőéren emlegetett 25 kilóméretes útra, ezúttal is persze nyitott pápamobillal. A távot lampionos, mobiltelefonos egyetlen fényfüzér és lassan tovagördülő lelkes taps kötötte össze egészen addig, míg Ferenc pápa meg nem érkezett a nunciatúrára, ahol egy nehéz és hosszú nap után végre nyugovóra térhetett.

 (vl vt )

 








All the contents on this site are copyrighted ©.