2016-02-23 15:06:00

A keresztény cselekszik, nem csak beszél: Ferenc pápa kedd reggeli homíliája


A keresztény vallás konkrét, amelyik cselekszi a jót, és nem merül ki a képmutatásból és a hiúságból szőtt beszédben. Ferenc pápa többször visszatért erre a gondolatra a kedd reggeli szentmisén, amelyet szokásához híven a Szent Márta-házban mutatott be. Nagyböjtben Isten tanítsa meg nekünk a cselekvés útját. A keresztény élet konkrét, Isten konkrét, de sokan csak látszat-keresztények, az egyházhoz való tartozásukat kötelezettség nélküli díszként viselik, presztízst szereznek belőle ahelyett, hogy szolgálnák a szegényebbeket.

A cselekvés útja: törődni gyerekeinkkel, szüleinkkel

A pápa a napi liturgiát elemezte Izajás próféta és a Máté-evangélium szavai nyomán, hogy még egyszer elmagyarázza a beszéd és a cselekvés evangéliumi dialektikáját. Jézus leleplezi az írástudók és farizeusok képmutatását, és arra szólítja tanítványait és a tömeget, hogy azt kövessék, amit tanítanak, de ne úgy viselkedjenek, mint ők.

„Az Úr megtanítja nekünk a cselekvés útját. Hányszor találkozunk olyan emberekkel az egyházban – mi is ám! -, akik ezt mondják: ’Nagyon katolikus vagyok!’ ’Na és mit teszel?’ Hány szülő mondja magát katolikusnak, aztán soha nincs ideje, hogy beszéljen a saját gyerekeivel, hogy játsszon velük, meghallgassa őket. Talán a szüleik meg öregotthonban vannak, de ők mindig elfoglaltak, nem tudják meglátogatni és magukra hagyják őket. ’De én nagyon katolikus vagyok ám! Én ahhoz a társulathoz tartozom’. Ez a beszéd vallása: azt mondom, hogy ilyen vagyok, de aztán világias dolgokat teszek”.

Kereszténynek lenni annyit tesz: Isten akaratát cselekedni

Mondani és nem tenni, ez egy becsapás – állapította meg a pápa. Izajás próféta szavai (vö. Iz 1,10.16-20) rámutatnak pontosan arra, hogy Isten mit kér tőlünk:  “Ne tegyetek többé rosszat! Tanuljatok meg jót tenni. Segítsétek az elnyomottakat, szolgáltassatok igazságot az árvának s védelmezzétek az özvegyet”. Ezek a szavak megmutatják Isten határtalan irgalmát is, aki azt mondja az emberiségnek: „Aztán jöjjetek s szálljatok velem perbe! Ha olyanok volnának is bűneitek, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; és ha olyan vörösek is, mint a bíbor, olyanok lesznek, mint a gyapjú”.

„Isten irgalmassága elébe megy azoknak, akik elég bátrak ahhoz, hogy vitába szálljanak vele, vitázzanak vele az igazságról, arról, amit tesznek vagy nem tesznek, hogy kijavítsa őket. És ebben áll az Úr nagy szeretete, a mondás és a cselekvés közti dialektikában. Kereszténynek lenni tevékenységet jelent: Isten akaratát cselekedni. Az utolsó napon pedig – mert mindannyiunk életében eljön majd a nap, bizony! – mit fog kérdezni tőlünk az Úr? Azt kérdi majd: Mit mondtatok rólam? Nem. Azt kérdezi, mit tettünk”.

A látszat-keresztények és a hiúság

Ferenc pápa ekkor a Máté-evangélium utolsó ítéletről szóló fejezetét idézte, amikor Isten elszámoltatja az embert mindarról, amit az éhezők, a szomjazók, a bebörtönzöttek és az idegenek érdekében tett. „Ez a keresztény élet! – kiáltott a Szentatya. A puszta szavak azonban a hiúsághoz vezetnek, a kereszténység színleléséhez. De nem, így nem vagyunk keresztények".

"Az Úr adja meg nekünk a bölcsességet, hogy megértsük, mi a különbség a szavak és a cselekvés között, s tanítson meg minket a cselekvés útján járni. Segítsen minket ezen az úton haladni, mert a szavak útja csak oda visz, ahol ezek a törvénytudók voltak, ezek az írástudók, akik szerettek úgy öltözni s úgy csinálni, mintha királyok volnának, nem igaz? És ez nem az evangélium valósága! Az Úr tanítsa meg nekünk ezt az utat” – fohászkodott végül Ferenc pápa a kedd reggeli szentmisén.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.