2016-03-03 15:29:00

A pápa fogadta a Kelet-timori elnököt. Kicserélték a ratifikációs okmányokat


Csütörtökön reggel fogadta a Vatikánban Ferenc pápa a Kelet-Timori Demokratikus Köztársaság miniszterelnökét, Rui Maria Araújo-t, aki ezt követően találkozott Pietro Parolin bíboros államtitkárral, valamint Antoine Camilleri prelátussal, az államközi kapcsolatok helyettes titkárával. A szívélyes hangú megbeszéléseken a felek megállapították, hogy jók a kapcsolatok a Szentszék és Kelet-Timor között. Hangsúlyozták a katolikus egyház történelmi hozzájárulását a nemzet építéséhez, valamint a jó együttműködést a polgári hatóságokkal különböző szociális területeken, mint a nevelés, az egészségügy és a szegénység elleni harc.

Ratifikációs okmányok kicserélése

Az államtitkárral való találkozó végén került sor a Szentszék és a Kelet-timori Demokratikus Köztársaság közötti alapegyezmény ratifikációs okmányainak kicserélésére, amelyet 2015. augusztus 14-én írtak alá a Kelet-timori fővárosban. Az egy bevezetőből és 26 cikkelyből álló egyezmény megerősíti az egyház és intézményei jogi személyiségének elismerését, valamint biztosítja, hogy az egyház szabadon gyakorolja küldetését a timori lakosság érdekében.

Parolin bíboros: a megállapodás a Kelet-timori lakosságot szolgálja

A ratifikációs okmányok kicserélése során Parolin bíboros aláhúzta, hogy az egyezmény többéves tárgyalás eredménye, amelyet a párbeszéd, az együttműködés szellemében folytattak, szüntelenül keresve a megfelelő jogi eszközöket arra, hogy az állam elismerje a katolikus egyház szolgálatát, amelyet a timori nép javára végez. Ez az elkötelezettség lelki téren éppúgy értendő, mint a nevelés, a szolidaritás, a gyengébbek megsegítése és sok más olyan tevékenység esetében, amelyek pozitívan hatnak a timori lakosság teljes fejlődésére.

Az egyház nem kiváltságokat akar, hanem hozzájárul a társadalom fejlődéséhez

A megállapodás jogi eszközének köszönhetően a katolikus közösség egyre nagyobb buzgósággal munkálkodhat mindenki érdekében Kelet-Timorban. Parolin bíboros kiemelte, hogy az egyház nem keres különleges kiváltságokat, hanem szeretne szabadon és kreatív módon hozzájárulni egy egyre harmonikusabb társadalom építéséhez, amelyet az igazságosság és a béke jellemez. Természetesen az egyházi küldetés akkor lesz még gyümölcsözőbb és hatékonyabb, ha az egyezményben foglalt alapelveket mindkét fél teljes mértékben elfogadja és alkalmazza.

A Kelet-timori Demokratikus Köztársaság

A Délkelet-ázsiai ország a Timor-sziget keleti részén fekszik, nem egészen 15 ezer négyzetkilométeren terül el, lakossága alig haladja meg az egymilliót. A gazdaságilag igen elmaradott, egykori portugál gyarmat 2002-ben szabadult fel az indonéz megszállás alól. Államformája parlamentáris köztársaság, amelyben a rendet nemzetközi békefenntartó erő biztosítja. A timoriak nagy része maláj, a lakosság 90%-a római katolikus.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.