A pápa és a Római Kúria lelkigyakorlata, 8. elmélkedés: az irgalmasság megérint

Az egyház és minden keresztény irgalmas szamaritánusként legyen együtt érző a világ sebeivel, mert a szenvedő gondozása javítja a társadalmi kapcsolatokat és gátat szab a selejt kultúrájának. Így foglalható össze Ermes Ronchi atya nyolcadik elmélkedése, amelyet március 10-én, csütörtökön délelőtt tartott Ferenc pápának és a Római Kúria tagjainak az aricciai lelkigyakorlatos házban.

Vasárnap hajnala van, három nap telt el, óriási űrt és rengeteg könnyet hagyva maga után. Megviselt az arca az asszonynak is, aki a sírhoz lép, és az elgördített kő látványa csak növeli a szorongást. Egy hang állítja meg: „Asszony, kit keresel? Miért sírsz?” (vö. Jn 20,15). Ronchi atya ebből a jelenetből indul el, hogy kifejtse: Isten miként viselkedik az emberi fájdalommal szemben.

Az együttérzés három igéje: látni, megállni, megérinteni

Jézus feltámadt, ő az élet Istene, aki érdeklődik Mária Magdolna könnyei iránt. Péntek utolsó óráján a kereszten egy lator fájdalmával és félelmével foglalkozott. A Húsvét első órájában pedig Mária fájdalmával és szeretetével törődik. Mindez azért, mert ilyen Jézus stílusa, ő a találkozások embere: soha nem az illető bűnét kutatja, hanem lehajol szenvedéséhez és ínségéhez. Hogyan lássuk, értsük, érintsük mások könnyeit és hagyjuk, hogy azok megindítsanak minket? – tette föl a kérdést a lelkigyakorlat prédikátora. Úgy, hogy megtanulunk Jézus szemével nézni, az ő gesztusait átvenni, melyek az irgalmas szamaritánus gesztusai. Látni, megállni, megérinteni –három olyan ige ez, amelyet jól eszünkbe kell vésnünk, hogy soha ne feledjük el.

Meglátni a szenvedők sebét és átérezni fájdalmukat

Látni: a szamaritánus látott és szánalmat érzett. Meglátta annak az embernek a sebeit és megsebezve érezte magát. Az éhségnek van egy miértje, a migránsok mögött egy sereg miért áll, a „Tűzföld” (Nápoly és Caserta közötti terület, ahol nagymennyiségű veszélyes hulladékot ástak el) rákos megbetegedéseinek is megvan a miértje. Az okok felől érdeklődni tanítványi magatartás. Ott lenni, ahol az emberek sírnak, aztán együtt megkeresni és kiirtani a rossz gyökereit.

Nem elvont eszme az együttérzés, fizikailag érint meg minket

Jézus több evangéliumi jelenetben meglátja az emberi fájdalmat és együtt érez. Ez a szó: együttérzés a görög szövegben úgy hangzik, mintha görcsbe rándult volna a gyomra. Az igazi együttérzés tehát nem egy elvont és nemes gondolat, hanem egy fizikai szúrás. Ez az, ami arra készteti az irgalmas szamaritánust, hogy ne lépjen tovább, ahogy a pap és a levita tették. Annál is inkább, mert tovább nincsen semmi, még kevésbé Isten – fűzte hozzá Ronchi atya.

A valódi különbség nem keresztények, muzulmánok és zsidók között van, és nem is a hívők vagy a magukat nem hívőnek nevezők között. Az igazi különbség azok között van, akik megállnak a sebek előtt vagy egyenesen tovább mennek. Ha csak egy órára is magamra vettem valakinek a fájdalmát, jobban ismerem, többet tudok róla, mintha minden könyvet elolvastam volna. Az élet tudója vagyok.

Az érintés ereje. Az irgalmasság sosem elvont

A harmadik kulcsszó pedig az érintés. Valahányszor Jézus meghatódik, megérint valakit – emlékeztetett rá Ronchi atya. Hozzányúl az érinthetetlenhez, a lepráshoz, az első számú emberi selejthez. Megérinti a naini özvegy fiát, áthágja a törvényt, olyat tesz, amit nem lehet: fogja a halott fiút, fölkelti és visszaadja anyjának.

A szívtelen tekintet sötétséget hoz, és aztán egy még pusztítóbb folyamatot indít be: a láthatatlanokat bűnösökké alakítja. Az áldozatokat– a menekülteket, a migránsokat, a szegényeket - bűnössé és a probléma forrásaivá teszi. És ha látok, akkor megállok és megérintem. Ha letörlök egy könnyet, tudom, hogy nem változtatom meg a világot, nem változtatom meg az igazságtalan rendszert, de beültettem azt a gondolatot, hogy az éhség nem legyőzhetetlen, és hogy mások könnyeinek joga van fölöttem és mindenki fölött; és hogy én nem hagyom magára azt, aki rászoruló; hogy a másokkal való osztozás az emberhez szorosan hozzátartozik. Az irgalmasság ugyanis mindaz, ami lényeges az ember élete számára. Az irgalmasságnak van méhe és van keze. És Isten így bocsát meg: nem egy dokumentummal, hanem kézzel, egy érintéssel, egy simogatással – fejezte be csütörtök délelőtti elmélkedését Ermes Ronchi szervita atya a pápa és a Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlatán.

(gá)