Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Ferenc pápa \ Találkozók, események

Ferenc pápa fogadta a Metodista Világtanács küldöttségét

Ferenc pápa és a Metodista Világtanács küldöttsége - OSS_ROM

07/04/2016 13:34

Ferenc pápa csütörtökön délelőtt fogadta a Vatikánban a Metodista Világtanács, az Európai Metodista Tanács és a Brit Metodista Egyház küldöttségét. Oliveira püspök és Powell tiszteletes köszöntő szavai után a Szentatya beszédet intézett az egybegyűltekhez.

Metodista ökumenikus hivatal Rómában

Üdvözölte a hírt, hogy Rómában megnyílt a metodista ökumenikus hivatal, mely reményei szerint gyümölcsöző találkozási helye lesz a katolikusoknak és a metodistáknak, előmozdítva a testvéri szeretetközösséget és a teológiai párbeszédet. Közel ötven év telt el azóta, hogy a teológiai vegyes-bizottság megkezdte munkáját a két felekezet között. Túl a vitathatatlanul meglévő különbözőségeken, a párbeszéd a tisztelet és a testvériség jegyében zajlik, és ezáltal mindkét közösséget gazdagítja. A most készülő dokumentum is ennek bizonyítéka, melyet az év végéig kiadnak „Hívás az életszentségre” – címmel. A dokumentum a metodisták által aláírt, a megigazulás tanáról szóló közös nyilatkozatból indul ki.

Tanulhatunk egymástól az életszentségben

A pápa megállapította, hogy a katolikusok és a metodisták sokat tanulhatnak egymástól az életszentség fogalmáról illetve annak megéléséről. Idézve John Wesley anglikán lelkészt, a metodista mozgalom egyik megalapítóját, a Szentatya megállapította: való igaz, hogy még nem értünk egyet mindenben, például a papi szolgálat és az etikai kérdések terén sok tisztázandó kérdés van a két felekezet között. Ez azonban nem akadályozhat meg minket abban, hogy egyformán szeressünk, és közösen tegyünk tanúságot a világ előtt Krisztus iránti szeretetünkről. A mai világban, mely oly sok sebből vérzik, óriási szükség van arra, hogy a keresztények együtt tanúskodjanak Húsvét világosságáról, és Isten szeretetének jeleivé váljanak. Ha együtt szolgáljuk a rászorulókat, a köztünk lévő szeretetközösség is növekszik – mondta még a Metodista Világtanács küldöttségének Ferenc pápa.

(gá)

07/04/2016 13:34