2016-04-08 10:42:00

Ferenc pápa: A mindennapok szentjei és vértanúi viszik előre az egyházat


A Szentlélek működésének köszönhetően a hétköznapok szentjei és vértanúi azok, akik előre viszik az egyházat a feltámadt Krisztusról való következetes és bátor tanúságtételükkel. Erről beszélt Ferenc pápa csütörtökön reggel, a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén.

A keresztény fölteszi az életét a tanúságtételre

Az első olvasmány az Apostolok Cselekedeteiből Péter bátorságáról beszél, aki a béna gyógyulása után Jézus feltámadását hirdeti a főtanács tagjainak: ők azonban haragra gyúlnak és meg akarják ölni őt. Megtiltják neki, hogy Jézus nevében prédikáljon, ő mégis hirdeti az evangéliumot, mert „inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek” (vö. ApCsel 5,29). Ennek a „bátor” Péternek semmi köze a nagycsütörtök éjjeli „gyáva” Péterhez, aki félelemmel telve háromszor is megtagadta az Urat. Most Péter megerősödik a tanúságtételben. A keresztény tanúságtétel ugyanazon az úton halad, mint Jézus: odaadja az életét. Így vagy úgy, de a keresztény felteszi az életét az igazi tanúságtételre.

Életünk, illetve a látott és hallott dolgok közötti következetesség a tanúságtétel kezdete. De a keresztény tanúságtételnek van egy másik összetevője is: a Szentlélek. Szentlélek nélkül ugyanis nincs keresztény tanúságtétel. A keresztény élet egy kegyelem, amelyet az Úr a Szentlélekkel ad nekünk – magyarázta homíliájában a pápa.

Korunk vértanúi: Krisztust megvallani a halálig

A Lélek nélkül nem lehetnénk tanúságtevők. Tanúságtevő pedig az, aki következetes ahhoz, amit mond, amit tesz és amit kapott, vagyis a Szentlélekhez. Ez a keresztény bátorság, ez a fajta tanúságtétel. A pápa ezután korunk vértanúiról beszélt, azoknak a tanúságtételéről, akiket elüldöznek földjükről, akiket kitelepítenek, üldöznek, megölnek. Nekik megvan a bátorságuk, hogy egészen a halál pillanatáig megvallják Jézust. Ez azoknak a keresztényeknek a tanúságtétele, akik komolyan élik életüket és azt mondják: „Én ezt nem tehetem meg, én nem árthatok a másiknak, én nem csalhatok, én nem élhetek felemás életet, nekem tanúságot kell tennem”. És tanúságtétel az, ha azt mondom, amit a hitben láttam és hallottam, vagyis a feltámadt Jézust a Szentlélekkel, amelyet ajándékba kaptam.

A mindennapok szentjei köztünk élnek, az egyháznak rájuk van szüksége

A történelem nehéz pillanataiban hallani, hogy a „hazának hősökre van szüksége”. Ez így igaz és helyes. De mire van ma szüksége az egyháznak? – tette fel a kérdést a Szentatya, majd így felelt: tanúságtevőkre, vértanúkra. Éppen a tanúságtevőkre, vagyis a szentek, a mindennapok, a hétköznapi élet következetes szentjeire, és a halálig menő tanúságtevőkre van szüksége. Ők adják az egyház élő vérét, ők viszik előre az egyházat. Tanúskodnak róla, hogy Jézus feltámadt, hogy Jézus él, és ezt a következetes életükkel és az ajándékba kapott Szentlélekkel bizonyítják – mondta végül csütörtök reggeli homíliájában Ferenc pápa.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.