2016-04-26 15:55:00

Irak: megsemmisült a moszuli „órás templom”


Bombával fölrobbantották a Moszul központjában található latin templomot, amely hagyományosan a domonkos atyák gondozásában állt és a Csodatévő Szűzanya vagy Órás templom néven volt ismert. A támadás április 24-én, vasárnap történt – tudósít róla a Fides missziós hírügynökség. A káld pátriárkátus hivatalos forrásai szerint az Iszlám Állam terrorszervezet felelős a robbantásért, amely 2014. június 9-e óta tartja megszállva a várost. Helyi hírforrások szerint az IÁ dzsihadistái kiürítették a környéket, és minden értéket elvittek az épületből, ami mozdítható volt, majd a levegőbe repítették a templomot.

A káld pátriárkátus fájdalma

A káld pátriárkátus közleményben fejezte ki fájdalmát az újabb pusztítás miatt, amelyet istentiszteleti helyen követtek el. Arra szólítják az iraki politikusokat, hogy gyorsan cselekedjenek a hiteles nemzeti kiengesztelődés előmozdításáért, amely megakadályozhatja a terrorizmus elharapódzását. A latin templom hozzátartozott a moszuli történelmi belváros látképéhez, főként jellegzetes harangtornyának köszönhetően, amelyet III. Napóleon felesége, Eugénia császárné ajándékozott az iraki keresztényeknek.

Ősi békeszimbólum volt

„A templomtorony órájának ütései meghatározták fiatalságunkat, amikor Moszul még olyan város volt, ahol békében lehetett élni” – mondta el a Fides hírügynökségnek Luigina Sako nővér, a Szeplőtelen Szűz Mária Leányai káld nővéreinek római házfőnöke. „Emlékszem, hogy diákként, amikor fontos vizsgánk volt, mind elmentünk, keresztények és muzulmánok együtt, hogy elvigyük kéréseinket a Lourdes-i Barlang másolatához, amelyet abban a templomban őriztek, és hogy iszlám barátaink ismerték és úgy tisztelték, mint a Csodatevő Szűzanya templomát” – tette hozzá az apáca.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.