2016-04-30 14:52:00

Május 6-án adják át Ferenc pápának a Vatikánban a Nagy Károly díjat


Május 5-én az Európai Unió vezetői Rómában találkoznak, ahol a házigazda Matteo Renzi olasz miniszterelnök fogadja őket. A küldöttség tagjai: Donald Tusk, az Európa Tanács elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Martin Schulz, az Európa Parlament elnöke. Európa politikai vezetői a római Capitoliumi Múzeumok azon termében találkoznak majd, ahol 59 évvel ezelőtt írták alá a Római Szerződést. A Római Szerződés, a „Trattati di Roma” vagy más néven EGK-szerződés Franciaország, az NSZK, Olaszország és a Benelux államok által 1957. március 25-én Rómában aláírt, és 1958. január 1-jén hatályba léptetett nemzetközi szerződés, amely létrehozta az Európai Gazdasági Közösséget, mint a formálódó későbbi Európa Unió magját.

Másnap, május 6-án pénteken délelőtt tíz órakor Ferenc pápa kihallgatáson fogadja az Európai Unió vezetőit. Terv szerint tizenegy órakor Ferenc pápa Angela Merkel német szövetségi kancellárral találkozik, majd délben kerül sor a Ferenc pápának ítélt Nagy Károly díj átadására a Sala Regia-ban.

Mint ismeretes, múlt év december 23-án hirdették ki az aacheni Károly-díj 2016-os kitüntetettjét Ferenc pápa személyében. A Nagy Károly német-római császár nevét viselő díj aacheni kuratóriuma a díj odaítélésének az indoklásában megemlítette, hogy „Ferenc pápa a mai Európában irányt mutat az embereknek, reményt és bátorítást ad az elcsüggedteknek. Pápaságának kiemelkedő üzenetei és jelei a békét, az egymás közötti megértést, a toleranciát, a szolidaritást szolgálják és segítenek a teremtett világ megóvásában”. Az 1950-ben alapított díjat eddig olyan személyiségek kapták - többek között - mint Alcide de Gasperi, Konrad Adenauer, Winston Churchill, Robert Schumann, Roger testvér, Vaclav Havel és 2004-ben II. János Pál pápa.

(vl)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.