2016-05-03 19:53:00

Kiállítás Rómában a jubileumi szentévek bulláival


Május 4-én nyílik meg a „Peregrinatio Sancta”, szent zarándoklás címet viselő kiállítás Rómában a Régi Vikáriátus Palotájában, egészen közel a város szívében a Largo Argentina és a Piazza Venezia jól ismert tájékozódási pontjaihoz. Május 3-án kedd délben a sajtó képviselőinek előzetesen bemutatták a kiállítást, melynek tárgyai, az egyes szentéveket meghirdető pecsétes bullák és pergamenek láthatók üvegvitrinek alatt a palota öt kisebb termében. Liberio Andreatta prelátus, a Római Zarándok Művek adminisztrátor delegátusa és Sergio Pagano püspök, a Vatikáni Titkos Levéltár prefektusa ismertették a kiállítás létrejöttét, célját és a kiállított tárgyakat.

Andreatta prelátus elmondta, hogy valójában ő az ötletgazda, mert Pagano püspök egyik, jubileumról írott könyvét olvasva vetődött fel benne a gondolat, hogy nagyszerű dolog lenne most az irgalmasság szentévében a Vatikánban őrzött, jubileumhirdető pápai bullákat kiállítani. Az ötlet merész, mert ezek a hivatalos, féltve őrzött dokumentumok a Vatikáni Titkos Levéltár és a Vatikáni Apostoli Könyvtár gyűjteményéhez tartoznak és mindezidáig sohasem bocsátották a nyilvánosság elé. Nem is annyira a titkosság miatt, hiszen szaktörténészek, külön engedély birtokában, nyugodtan kutathatták eddig is, és a tárgyi monográfiákban mindent leírtak róluk, fényképek kíséretében.

„Most jött el a kegyelmi idő, éppen a Ferenc pápa által meghirdetett Irgalmasság jubileuma esztendejében, amikor ezek a rendkívüli pápai rendeletek kiállításra kerülnek. Megkönnyítette a helyzetünket – számolt be Andreatta prelátus – hogy a   Régi Vikáriátus Palotája extraterritoriális hely, vagyis területenkívüliséget élvez, és noha a város szívében fekszik, valójában a Vatikán Városállam része. Nagy gonddal, szó szerint kesztyűs kézzel, azaz óvatosan szedték elő a tárolási helyükről a bullákat, és állították ki huszonegy jubileum meghirdető bulláját”.

Sergio Pagano püspök, a Vatikáni Titkos Levéltár prefektusa a szakma avatott ismerőjeként szólt a pápai leiratokról. Elmagyarázta, hogy a bulla valójában tárgyilag azt az ólompecsétet, latinul „bulla”-t jelentette, mely a dokumentumot összefűző zsinórt zárta le. A pecsét nevét aztán „átértették” magára a pergamen dokumentumra. Ezek a pápai bullák hivatalos dokumentumok, melyek hagyományos formát öltöttek és latin nyelven írták”. A kiállításon a látogató végigkísérheti a jubileumi szentévek történetét kezdve a VIII. Bonifác pápa által meghirdetett első, 1300-as szentévtől , egészen Szent II. János Pál pápa 2000-es nagy jubileumáig. A kiállítás három hónapon át marad nyitva, egészen július végéig és minden nap délelőtt tíz órától este kilencig látogatható.

(vl)

       

  








All the contents on this site are copyrighted ©.