2016-05-04 11:31:00

Májusi „rózsafüzér-staféta” Írországban


A főegyházmegye fiataljai májusban a lehető legnagyobb számban közösen imádkozzanak el egy tized rózsafüzért

Az Irgalmasság szentévében az írországi Armagh főegyházmegyéje „rózsafüzér stafétát” hirdetett meg a területén lévő összes iskolában. A kezdeményezés célját Eamon Martin érsek, Írország prímása április 29-én az Ír Katolikus Püspöki Konferencia honlapján közzétett üzenetében fejtette ki: „Az volt a szándékom, hogy a főegyházmegye fiataljai májusban a lehető legnagyobb számban közösen imádkozzanak el egy tized rózsafüzért, minden nap déli 12 órakor. Majd, mint egy stafétabotot, adják tovább családtagjaiknak és barátaiknak a rózsafüzér imát. Ennek a stafétának a célja, hogy bevezessük a diákokat és az iskolai személyzetet hitünk titkaiba és részesei legyünk az Irgalmasság szentévében annak, amit Ferenc pápa a „kegyelem és a spirituális megújulás rendkívüli pillanatának” nevezett".

Eddig már 19 ezer rózsafüzért osztottak szét, megannyi imalappal

A főegyházmegye számos iskolája válaszolt az érsek felhívására: eddig már 19 ezer szentolvasót osztottak szét, megannyi imalappal. Sok diák saját rózsafüzérét viszi el az iskolai imára. Martin érsek, Írország prímása üzenetében arra szólítja fel az armaghi főegyházmegye minden hívét, hogy fogadja be és adja tovább a „rózsafüzér stafétát”. A #Rosary Relay közösségi hálón intéznek felhívást a hívekhez, hogy minél nagyobb számban csatlakozzanak a kezdeményezéshez. A főegyházmegye honlapján számos segédeszköz megtalálható azok számára, akik még nem ismerik, vagy már elfelejtették a rózsafüzér imát (www.archdioceseofarmagh.com).

Martin érsek üzenetében emlékeztet a szívéhez különösen közel álló domonkos tanításra: „Rosarium magis est modus praedicandi quam orandi” – azaz a rózsafüzér több mint az ima egy módszere, egyben a hithirdetés módja is.

Írország prímása végül utal Ferenc pápa Amoris laetitia k. apostoli buzdítására, amely többek között azt tanítja, hogy a gyermekeknek szükségük van jelképekre, cselekedetekre és történetekre. A szentolvasó mind a hármat magába foglalja – a rózsafüzér egy-egy szeme csodálatos jelkép, a titkok történeteket tartalmaznak, az ima pedig cselekvés.

http://www.catholicbishops.ie/2016/04/29/archbishop-eamon-martin-announces-year-of-mercy-rosary-relay-in-the-archdiocese-of-armagh/

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.