2016-05-07 20:49:00

„Nagy Károly öröksége római szemmel” – P. Vértesaljai László jegyzete


II. János Pál után Ferenc pápát is...

Ferenc pápa 2016. május 6-án a Vatikánban Aachen polgármesterétől átvette a Nagy Károly díjat. Szokatlan gesztus ez, mert a pápák általában „fölötte állnak” ezeknek a díjaknak-kitüntetéseknek, melyek ilyen vagy olyan módon mégis valamiképp politikai töltetet hordoznak. Az idős és beteg II. János Pál pápa 2004. március 22-én vette át első pápaként ugyanezt a díjat. Rádiónk híradása akkor így szólt: „Vatikán: 150 tagú küldöttség érkezett a Vatikánba Aachenből március 24-én és nyújtották át a Szentatyának a Nagy Károly-díjat, amelyet a német város minden évben olyan személyiségnek ítél oda, aki kiemelkedő szerepet játszik az európai integráció építésében”.

Akik szívükön viselik Európa egységét

Aachen városa 1950 óta olyan magánszemélyeknek vagy intézményeknek ítéli oda a díjat, akik tehát Európa egységének ügyét különösen is szívükön viselik, és ezért dolgoznak. A díj átadására a hagyományok szerint minden évben Jézus Krisztus mennybemenetelének ünnepén (áldozócsütörtökön) kerül sor. (Ezt 1950-ben még egészen pontosan tudták!) A plakett Aachen városának XII. századból származó címerét mintázza, amelyen Nagy Károly császár trónon ülő alakja látható. II. János Pál pápán kívül a kitüntetés birtokosa többek között Konrad Adenauer, François Mitterand, Helmut Kohl, Václav Havel, Tony Blair, Bill Clinton és Angela Merkel. Magyar részről Horn Gyula és Konrád György is részesült e kitüntetésben.

46 éven át uralkodott

Nagy Károly, latinul Carolus Magnus, franciául Charlemagne, németül Karl, der Grosse 742-ben született és 814-ben halt meg Aachenben, 72 éves korában. 768-ban kenték fel a frankok királyává és 46 éven át uralkodott. Országát nagymértékben kiterjesztette, egyesítve Nyugat- és Közép-Európa nagy részét, létrehozva ezzel a Frank Birodalmat. Miután Lombardia királyává koronáztatta magát, 800. december 25-én III. Leó pápa a karácsonyi szentmisén Rómában a régi, konstantini Szent Péter bazilikában a fejére helyezte a császári koronát, ezzel „római császárrá” (imperator augustus) koronázta őt.

Frank katolikus hit szemben a germán ariánus királyságokkal

A frankok az egyetlen germán eredetű nép, mely a római katolikus hitet vette fel és jóllehet mindig is küzdelmes volt a viszonya Rómával, de Európában a katolikus hit védelmezője és terjesztője volt. A többi germán nép (a vandál, a keleti és nyugati gót, a burgund és a longobárd) mind ariánus hitű volt, ami teológiailag egy krisztológiai adopcionizmus. Ez azt jelenti, hogy a Mária és József természetes gyermekeként született Jézust az Isten a Jordán folyóban történt keresztsége során fogadja, adoptálja saját fiának. Az ortodox hit Keleten és Nyugaton mindvégig eretnekségnek tartotta ezt a megközelítést, hiszen tagadva Jézus eredendő istenségét, az arianizmus – az eszme megalkotójáról, a negyedik századi Áriuszról elnevezve – valójában megszüntette az Isten és ember közötti valós közvetítés lehetőségét, amelyről Pál apostol (1 Tim. 2,5) világosan tanít: „Egy az Isten, egy a közvetítő Isten és ember között, az ember Jézus Krisztus, aki váltságul adta magát mindenkiért”. Az ariánus hit valójában politika-teológia, melyben a király dönt vallási kérdésekben is, szemben főként Rómával.

A nagykárolyi integráció a katolikus hit rendszerében fogant 

Róma püspökeinek és a frankok királyainak közös célja volt tehát az akkor Keleten és Nyugaton közösen vallott keresztény hit védelme, illetve a befogadás ebbe a hitbe. Lehet ezt mai szóval integrációnak nevezni. Valójában itt kellene keresni a gyökerét a mai politikai Európának. Vagyis volt egy hit, egy vallás, egy filozófia-teológia rendszer és annak gyakorlataként egy morális magatartás, mely ideaként, eszmeként összefogta Európát mind vallásilag mind politikailag. Nagy Károly ebben az összefüggésben teremtette meg a későbbi Európa politikai magját. Ha nem így lenne, akkor mintegy 1150 évvel a halála után 1950-ben nem nyúltak volna utána. Nyilván nem a császári koronáról van szó, de arról a szerepről és eszmeiségről, arról a politikai küldetésről igen, melynek jegyében ő valóban birodalmat, egy keresztény politika egységet teremtett. Császárrá koronázása ennek jogforrása és külső megnyilvánulása.

Nagy Károly szándéka: a Római Birodalom helyreállítása

Jean-Pierre Moisset francia történész a „Katolicizmus története” című művében így ír Nagy Károlyról: „A már korábban felkent Károly és testvére Carloman együtt foglalták el Kis Pipin trónját 768-ban és felosztották egymás között a területeket. Carloman három évvel későbbi, 771-es halála után Károly egyeduralkodóvá lett és elhatározta, hogy helyreállítja a Római Birodalmat: III. Leó pápa 800-ban megkoronázta őt. Nagy Károly megkoronázása jelentős egyházpolitikai változást indított el Nyugaton: Károly, aki a koronázó III. Leó pápa elődjétől, I. Adorján pápától a római császároknak kijáró „Magnus”, (Nagy) jelzőt megkapta, megkezdte a Római Birodalom helyreállítását. A helyreállítás jól illeszkedett a Kis Pipin által elindított folyamatba, és tovább erősítette a pápaság és a Római Birodalom közötti együttműködést.

Együttműködés a pápaság és a Római Birodalom között

Nagy Károly, aki „Isten kegyelméből lett király”, tudatában volt vallási elkötelezettségének és felelősséget érzett alattvalói üdvözüléséért. A klerikusoktól elvárta, hogy részt vegyenek a birodalmi adminisztrációban, hogy diplomáciai feladatokat teljesítsenek, és hogy beilleszkedjenek a hatalmi rendszerbe. Az uralkodó tehát egyszerre volt politikai és vallási tekintély, ami nemcsak abban mutatkozott meg, hogy ellenőrzés alá vonta a püspöki kinevezéseket, hanem abban is, hogy a birodalmi törvénykezés gyakorlatában keveredett egymással a szent és a profán. Ebből a szempontból jelzésértékűnek számít a 789-es Admonitio generalis elnevezésű híres capitulare, mely valóságos programot tartalmazott arról, hogy területi, hierarchikus, erkölcsi, kulturális és pasztorális értelemben miként kell az államnak megreformálnia a frank egyházat” – szól idáig az idézet Moisset könyvéből.

A mai Nagy Károly díj, mint plakett a karoling aacheni palotát ábrázolja egyik oldalán

Nagy Károly álmai közé tartozott a Római Birodalom helyreállítása, ennek jegyében indult meg például az aacheni palota építése, amelyhez a konstantinápolyi palatinus szolgált mintául. Érdemes itt megjegyezni, hogy a mai Nagy Károly díj, mint plakett, éppen ezt a karoling aacheni palotát ábrázolja az egyik oldalán!

Moissot történész így folytatja: „I. Adorján utóda, III. Leó pápa megelégedéssel nézte a Római Birodalom helyreállítására irányuló terveket, ez ugyanis reményei szerint hozzájárulhatott ahhoz, hogy saját – sokak által vitatott – hatalmát is megszilárdítsa. A pápát, aki csupán rövid ideje bír világi hatalommal, egyre több támadás érte a római előkelők részéről, így például 799-ben rátámadtak és bebörtönözték. Amikor sikerült kiszabadulnia, Károlyhoz menekült: a pápaság és a frank birodalom megint egymásra talált.

A keresztény Római Birodalom eszméje mindvégig jelen volt a nyugati egyházi kultúra hátterében

Ennek eredménye ezúttal az a ceremónia, amelyet 800 Karácsonyán tartottak, és amelynek során a pápa a fejére helyezte a császári koronát, majd pedig az egybegyűltek éljenzése után, térdre borult az új uralkodó előtt. A keresztény Római Birodalom eszméje, amely mindvégig jelen volt a nyugati egyházi kultúra hátterében, egyszerre valósággá vált. Ez azt is jelentette, hogy a pápa hátat fordított a képvita és az arab hódítások miatt meggyengült Bizánci Birodalomnak: az ő szemében immár nem Konstantinápoly volt az egyetemesség eszméjének a megtestesítője. A pápa egyébként attól fogva már nem a keleti császár uralkodásának évét foglalta bele az oklevélkeltezésbe.

Szent háború a délről fenyegető iszlám terjeszkedése ellen

Nagy Károly mozgó udvartartást vezetett, az aacheni székhely inkább formális volt, hiszen ő egész udvarával együtt járta a birodalmát és szinte folytonosan háborúzott. A Rómát fenyegető longobárdok legyőzése után szent háborút indított a hispániai szaracénok ellen, mert a délről fenyegető iszlám terjeszkedése ismét erőteljessé vált, azután hogy Martell Károly korábban egy időre megfékezte őket. Ezen hadjárat idején történt a legendás roncesvalles-i csata (roncevaux-i csata) 778-ban, amelyet a francia őseposz, a Roland-ének mesél el. Több hadjáratot is vezetett az északi népek, többek között a szászok ellen. A védekező háború után pedig beolvasztotta őket a hatalmasra duzzadó birodalomba. Áttérítette őket a katolikus hitre, így megnyitva az utat a későbbi Szász-dinasztia hódításai előtt” – olvassuk Moisset könyvében.

Amit Róma kövei mesélnek Nagy Károlyról

Amit Róma kövei mesélnek Nagy Károlyról. Egy nagy kőről és sok-sok apró kis kőről van szó, ez utóbbi egy mozaik. Az előbbi pedig egyetlen hatalmas kerek porfírtábla. A bíborszínű porfírkő a legdrágább márvány, mert a legritkább a márványok között, és innen a római császárok kedvelt színe: a bíbor. Nos, amikor 800 Karácsonyán III. Leó pápa megkoronázta Nagy Károlyt, mindketten egy hatalmas, hat méter átmérőjű, kör alakú porfírtáblán álltak, mely a régi, a Konstantin császár építette bazilika főhajójának végén állt, a padlózatba beépítve. Amikor a XVI. században a régi konstantini bazilikát lerombolták és helyette újat építettek, akkor ez a márványkő elkerülte a pusztítást, sőt az új bazilikában a réginek megfelelő helyre került. Így a mai templomlátogató, ha a Szent Péter bazilika főhajója végében, Michelangelo Piéta szobrának magasságában megáll, és a földre tekint, akkor az egykori császárkoronázás helyén áll.

A lateráni palota egykori aulájának mozaikdísze, a triclinium leonianum

„Triclinium leonianum”, Leó-féle ebédlő-aula, így nevezi a szakma azt a mozaikdíszt, és rajta a sok-sok üzenő apró követ, mely jelenleg a Lateráni Szent János bazilika főbejáratától balra, a Scala Sancta épülete északi homlokzatán látható. Az erősen restaurált mozaikdíszítés a régi lateráni palota egyik központi terme volt, melyet hivatalos fogadásokra és ünnepi ebédekre építettek. III. Leó pápa a konstantinápolyi császári palota egyik dísztermét vette mintául a lateráni palota új fogadótermének a megépítéséhez: a téglalap formájú aulában a Liber Pontificalis adatai szerint a bejárattal szemközt egy nagyméretű fülke állt, melynek felső részét az apszismélyedésben és a diadalíven impozáns mozaik díszített. A terem oldalain körbe még tíz kisebb apszis állt, a falakat festmények, a padlózatot intarziás márvány borították. Az aulából a bazilika előtte térre fedett árkádsoron keresztül lehetett kijutni, míg a másik oldalon magába a templomba lehetett belépni.

Missziós láncolat sorozatában

A mozaikdísz valójában Leó pápa szolgálata értelmezését adja, egyfajta ikonikus megjelenítése volt egyházpolitikájának, legalábbis ahogy azt ő értelmezte. Az aula elpusztult, ellenben a mozaikdísz megmaradt és most a Scala Sancta oldalára áthelyezve üzen az arra járónak egy hajdanvolt európai koncepcióról. Leó pápán keresztül Nagy Károlyéról is. A mozaik napjainkban is üzen, Leó pápa mai utódjának és a mostani aacheni polgármesternek is, valamint az Európai Unió vezetőinek. Az utcáról ingyen megtekinthető, a nap mind a huszonnégy órájában.

Az apszisrész félköríves mozaikja a Missio Apostolorum. Krisztus a Paradicsom hegyén áll, melyből a négy bibliai folyó vize patakzik, fölötte körívben a teofánia, az Isten-megjelenés vörös felhői. Krisztus baljában a Könyvet, mint Kinyilatkoztatást tartja, jobbját áldóan emeli fel a tizenegy apostolra, akik balról-jobbról körülveszik őt. Jobbján az első apostol Péter, kezében a konstantini kereszttel: amíg a többi apostol fátyollal fedett kézzel mereven áll, Péter már indul a misszióba, siettében nem is veszi észre, hogy rálép egyik apostoltársa lábára.

Krisztustól eredő missziós küldetés

Az apszismozaikot a diadalíven két kép karéjozza, ezek az előbbi egyetemes küldetésnek a konkrét alkalmazásai. A jobb oldali – és mindig ez a hely a hangsúlyosabb az ikonográfia világában – a trónon ülő Krisztust mutatja, akinek lábához jobbról Szent Szilveszter pápa, balról pedig Nagy Konstantin császár térdel. A krisztusi bíborruhát és palliumot viselő Szilveszter pápának nyújtja oda az Üdvözítő az oldás kötés péteri kulcsait. A két térdelő alak kapcsolata, mint tudjuk, hogy Szilveszter pápa kereszteli az imperátort a Krisztus-hitre.       Krisztus balján pedig maga Péter apostol folytatja a krisztusi missziót. Ugyanaz a jelenet, Péter ül Krisztus katedráján, a kulcsait azonban nem adja tovább, hanem ölében tartja, ellenben a jobbján térdelő utódjának, III. Leó pápának nyújt át egy palliumot. Minthogy Leó pápa már viseli az övét, ezt a palliumot azért kapja Péteren át Jézustól, hogy ő maga ossza tovább azokat. Egyértelmű ikonografikus jelzés arra az igényre, hogy Róma püspöke szeretné magának fönntartani az invesztitúrát, a püspökkinevezés jogát. Végül Péter balján Nagy Károlyt látjuk, amint ugyanolyan labarumot, keresztfejű nyélre tűzött zászlót nyújt át az új keresztény császárnak, mint amit az előd, Nagy Konstantin kapott Krisztustól. A két térdelő alak, vagyis a kommittens, a megbízó Leó pápa, és Nagy Károly császár feje fölött a négyszögletes nimbuszok arra utalnak, hogy ők kortársak, de életszentségre jelölt személyek.

Aki akarta és tudta építeni ezt a Házat, azt integrálták

Ez az ikonográfia Leó pápa szándékának megfelelően a hatalom megosztását mutatja és a péteri lelki és a császári evilági misszió egymást kiegészítő oldalát jelzi. Ebben a közös küldetésben integrálták ők és utódaik Európa népeit: szlávokat, szászokat, cseheket, lengyeleket, magyarokat, utoljára a litvánokat… Ez Európa öröksége, az a szellemiség és lelkiség, mely értelmet adott a Ház építéséhez. Aki akarta és tudta építeni ezt a Házat, azt integrálták.

 

Nagy Károly úgy ismert, mint az első helyreállítója a nyugati császárságnak. A Német-római Császárság csak jóval halála után alakult meg, amikor I. (Nagy) Ottó német király 962-ben bevette Rómát, és császárrá koronáztatta magát. Nagy Károly hódításai és reformjai indították el Nyugat-Európa igazi történelmét és a középkort. Uralkodása úgy is ismert, mint a Karoling reneszánsz, a művészetek, a kultúra és a vallás feléledésének időszaka. Nagy Károlyt tartják Franciaország és Németország atyjának, sőt úgy is emlegetik, mint Európa atyja. A Károly név a germán nyelvekből ered, ahol „embert” vagy „szabad embert” jelent. A legtöbb szláv nyelvben a király szó a Károly név megfelelő alakjából ered, többnyire „král” formában és a mi király szavunk is innen ered, szép magyaros lágyítással: király!

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.