2016-05-28 20:32:00

Ferenc pápa találkozott a Gyerekek vonata küldöttség tagjaival


Idén is folytatódott a „Gyermekek vonata” kezdeményezés a Vatikánban. Az Olasz Államvasutakkal karöltve ebben az évben május 28-án gördült be a szerelvény a Szent Péter vasútállomásra, ahol négyszáz gyermek számára szerveztek találkozót a Szentatyával és egész napos rendkívüli programot. A kezdeményezést a Kultúra Pápai Tanácsának a világiakkal és a nem hívőkkel folytatott párbeszédért felelős szervezete gondozza. A „Frecciargento”, az Ezüstnyíl elnevezésű szerelvény a dél-olaszországi Calabria-ból érkezett a Vatikánba, idén a „Hullámok hátán” mottó jegyében. Az elnevezés arra a tragédiára utal, amellyel sok afrikai migránsnak kell szembenéznie, amikor az afrikai partokon bárkába szállva Európa, pontosabban annak kapuja, Olaszország felé tartanak. Ferenc pápa a közvetlen találkozó során elbeszélgetett a gyerekekkel, köztük olyan afrikai menekültek gyerekeivel, akik a hullámsírban lelték halálukat. Köztük volt például a kis Sayende, aki Nigériából érkezett szüleivel, de még mielőtt megismerhette volna az életet, már szembe kellett nézni szülei halálával.

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.