2016-06-04 20:31:00

Ferenc pápa a „Világiak, a család és az élet” új dikasztériumát állította fel


Június 4-én Ferenc pápa a bíborosi tanács javaslatára ad experimentum jóváhagyta a „Világiak, a Család és az Élet” új dikasztériumának a statútumát, amelybe szeptember elsejétől beleolvadnak a Világiak és a Család jelenlegi Pápai Tanácsai. A jelzett határidővel mindkét dikasztérium elveszti a megbízatását, feladatai megszűnnek, melyek az 1988. június 28-án kelt „Pastor bonus” apostoli konstitúcióval nyertek érvényt.

Az új dikasztérium abban az anyagban illetékes, mely az Apostoli Szentszék hatásköre az élet és a világi hívek apostolkodása terén, a családok és küldetésük gondozása síkján az isteni szándék szerint illetve az emberi élet védelme és támogatása viszonylatában.  

Az új dikasztérium élén egy prefektus áll, titkára segítségével, aki egy világi hívő is lehet. Mellettük dolgozik három világi helyettes titkár és megfelelő számban tisztségviselők, papok és világiak, amennyiben lehet a világ  minden térségéből, a Római Kúria érvényes normái szerint. A dikasztérium három szekcióra oszlik, a világiak, a család és az élet tagozatára, melynek élén az egyes helyettes titkárok állnak. Az új dikasztérium saját tagjai között a világi hívek, férfiak és nők a különféle tevékenységi területeket és a világ minden részét képviseljék, ezáltal is tükrözzék az egyház egyetemességét. Az új intézménynek legyenek tanácsadói, egyébként pedig mindenben kövesse a Római Kúria érvényes normáit. Mozdítsa elő és szervezzen nemzetközi találkozókat és egyéb kezdeményezéseket a világiak apostolkodása, a házassági intézmény, a család és az élet terén az egyházi környezetben, továbbá a világiak,  a családi intézmény és az emberi élet emberi és társadalmi körülményeivel kapcsolatosan a társadalmi környezetben.

A pápai rendelkezés a továbbiakban részletesen kitér a három tagozat, a világi hívek, a család és az élet szekciójának a konkrét feladataira.

(vl)   








All the contents on this site are copyrighted ©.