2016-06-14 14:27:00

Ferenc pápa kedd reggeli homíliája: Az ellenségszeretet megjavítja őket, minket még inkább az Atya gyermekévé tesz


„Ha tudunk imádkozni azokért, akik rosszat akarnak nekünk, az jót tesz az ellenségeinknek, mi pedig jobban Isten gyermekei leszünk” – foglalta össze Ferenc pápa a homíliáját ezekkel a gondolatokkal kedd reggel a Szent Márta ház kápolnájában tartott szentmise során. A napi evangélium ugyanis Jézus hegyi beszédének az ellenségszeretetről szóló tanítását hozza: „Hallottátok, hogy ezt mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!” (Mt 5, 43-48).

Új parancs: Én pedig azt mondom nektek…!

Ferenc pápa homíliájában idézte Jézus kijelentését, mely szembeállítja a régi mondást az újjal: „Én pedig azt mondom nektek! Isten Szavát kétféle, egymással kibékíthetetlen módon lehet értelmezni. Az egyik mereven és szárazon felsorolja a jogokat  és a kötelezettségeket, a másik pedig egy felhívás az Atya és a testvérek szeretetére teljes szívvel, egészen odáig menően, hogy imádkozunk az ellenségeinkért. Ez a dialektika él a törvénytudók és Jézus között, a Törvénynek a vallási vezetők által a nép számára előírt sematikus előírása” és a „Törvény teljessége” között, amit Jézus maga akar megvalósítani. Ferenc pápa ismét utalt arra a meggyőződésre, miszerint „Jézus korában a Törvény magyarázata válságban volt”.

A régi törvénymagyarázat közepe nem a szeretet volt

„Túlságosan elméleti, esetekre lebontott magyarázat volt az, amely szerint a szeretet nem állt a Törvény középpontjában” – emelte ki a pápa. „Ezért van az, hogy az Úr megismétli azt, ami benne van az Ószövetségben: „Melyik a legnagyobb parancsolat?” Szeretni az Istent egész szívvel, minden erővel, teljes lélekkel, a felebarátot pedig, mint önmagunkat. A törvénytudók magyarázataiban ez nem volt annyira a központba állítva. A központban esetek voltak: Ezt meg lehet tenni? Meddig lehet megtenni ezt?  És ha nem lehet…? Ez a Törvény kazuisztikája, esetszerű magyarázata. Jézus felveszi ezt és megadja a Törvénynek az igazi értelmét, miközben teljességre viszi azt” – mondta a pápa.

A szeretet nagylelkűbb a Törvény betűjénél

Jézus sok példát adott arra, hogy megmutassa a parancsolatok értelmét, új megvilágításba helyezve azokat. A „Ne ölj!” parancsolat szerinte többet jelent, mint hogy nem bántom az embertestvéremet, mert ő tovább megy és azt mondja, hogy a szeretet nagylelkűbb a törvény betűjénél és köntösét adja a kérésre és elkísér akár két kilométerre is…”.  

„Ez egy olyan munka – folytatta a pápa –, mely nem csak a törvényt akarja beteljesíteni, hanem a szív gyógyításán is fáradozik. Jézusnak a Máté evangéliumban a parancsolatokról szóló magyarázata adja a gyógyítás útját: az áteredő bűntől megsebzett szívnek – mert hiszen mindnyájan ilyen sebzett szívvel élünk – tovább kell mennie a gyógyulásnak ezen az útján, hogy meggyógyulva mindinkább hasonlítsunk a mennyei Atyához, akiről Jézus mondja: „Legyetek tökétesek, mint a ti mennyei Atyátok! Ez tehát a gyógyulás útja, hogy Isten gyermekei legyünk!”.      

Az ellenségszeretet útján ez a legutolsó lépcsőfok a legnehezebb

„A Jézustól jelzett tökéletesség így fogalmazódik meg: Én pedig mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket! Ennek az útnak ez a legutolsó lépcsőfoka a legnehezebb!” – állapította meg a pápa. Személyes emléket idézett fel, amikor elmondta, hogy „gyermekként annak a kornak egyik legnagyobb diktátoráért imádkozott az Istenhez, akiért úgy szoktak imádkozni, hogy mihamarabb juttassa az alvilágba. Isten ellenben azt kéri tőlünk, hogy tartsunk lelkiismeretvizsgálatot”.

„Adjon az Úr kegyelmet, csak azt a kegyelmet, hogy tudjunk imádkozni ellenségeinkért, imádkozni azokért, akik rosszat akarnak nekünk. Imádkozni azokért, akik rosszat tesznek nekünk és üldöznek bennünket. Mindnyájan ismerjük őket, név szerint ismerjük őket, családi és keresztnevüket”. Biztosítalak benneteket – zárta homíliáját Ferenc pápa a kedd reggeli szentmisén – hogy ez az imádság két dolgot művel: megjavítja őket, mert az imádság hatalmas, és bennünket pedig még inkább az Atya gyermekévé tesz”.

(vl)       








All the contents on this site are copyrighted ©.