2016-06-25 14:25:00

Ferenc pápa a „Brexit” eredményéről: a népakarat kifejezése


Június 24-én, 14. nemzetközi apostoli látogatása megkezdésekor, a Rómából Jerevánba tartó repülőút során Ferenc pápa válaszolt P. Federico Lombardi SJ, szentszéki szóvivő két kérdésére, amelyek a nemzetközi politikai élet egy-egy aktuális témáját érintették. Lombardi atya a következő szavakkal fordult a Szentatyához:

„Az egyik kérdés az Ön földrészét érinti, vagyis arról a jó hírről van szó, amiről tegnap értesültünk Kolumbiát, a Kolumbiában előrehaladó békefolyamatot illetően. A második hír, amelyre ma reggel ébredtünk viszont az európai földrészre, a „Brexit” népszavazás végeredményére vonatkozik”.

Ferenc pápa először a tőle megszokott közvetlen hangon üdvözölte a kíséretében lévő mintegy hetven, különböző országot képviselő újságírót: „Jó reggelt kívánok mindenkinek. Köszönet a légitársaságnak és nektek munkátokért: sok köszönet. Elnézést, hogy egyeseknek hátat fordítok, de azt mondják, hogy az angyaloknak nincs hátuk!”

Soha többé vérontást Kolumbiában

Majd a következő választ adta a két kérdésre: „Ami az első kérdést illeti, amiről tegnap értesültem, boldog vagyok: több mint 50 évig tartó háború, gerillaharc, oly sok vérontás után... Szép hír és remélem, hogy az országok, amelyek a békén munkálkodtak és biztosítják, hogy ez tovább folytatódjon, „páncéllal védik” ezt úgy, hogy soha ne lehessen visszatérni egy háborús állapothoz, sem belülről, sem kívülről. A legjobbakat kívánom Kolumbiának, amely most ezt a lépést megtette”.

A brit népakarat tiszteletben tartása, felelősség Európa népei iránt

„A második kérdésre válaszolva” – folytatta a Szentatya – „a végeredményt itt, a repülőn tudtam meg, mert amikor elindultam otthonról, megnéztem az „Il Messaggero” napilapot, de akkor még nem volt végleges az eredmény. A népakarat kifejezése volt, és ez mindnyájunktól nagy felelősséget kíván, hogy biztosítsuk az Egyesült Királyság népének javát, az egész európai földrész javát és együttélését. Én ebben reménykedem. Sok köszönet, majd ismét találkozunk a visszafelé úton” – mondta Ferenc pápa a Jereván felé tartó repülőúton, válaszolva az újságírók két kérdésére.

(vm)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.