2016-06-28 17:32:00

XVI. Benedek köszöntése papszentelése 65.évfordulója alkalmából


Június 28-án, Szent Péter és Pál apostolok, Róma fővédőszentjeinek ünnepe vigíliáján került sor a Vatikánban arra a családias ünnepségre, mely délben kezdődött az Apostoli Palota Kelemen termében. Az ünnepi eseményen Ferenc pápa mellett a kuriális bíborosok és érsekek vettek részt és együtt köszöntötték a két Ratzinger testvért, Josephet és Georgot, aki szintén jelen volt az ünnepen, hiszen őt is 1951. június 29-én szentelték pappá.  

Ferenc pápa köszöntése után Gerhard Ludwig Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa, Angelo Sodano bíboros, a bíborosi kollégium dékánja méltatta a nyugalmazott pápa papi szolgálatát, amit az ünnepelt maga meghatott szavakkal köszönt meg.

Ferenc pápa köszöntő beszédében XVI. Benedek egyik írásából idézett, melyben a nagy teológus a papság misztériumáról elmélkedik, amit Jézus kérdésében talál meg: „Péter, szeretsz-e engem?”. A Úr ebben a kérdésében a bárányok legeltetését erre a szeretetre alapozza. Mert a szolgálat csak akkor működik, ha él ez a szeretet Jézus iránt, amit Péter így vallott meg: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy én szeretlek téged!”. Ez az, ami XVI. Benedek papi és teológusi szolgálatát uralta és jellemzi ma is, és amit ő maga úgy nevezett, mint a „szeretett lény keresését” – hangsúlyozta Ferenc pápa. „Tekintetével és szívével az Úr felé fordulva, ma még intenzívebben és fénylőbb módon szolgálja továbbra is az egyházat és meg nem szűnően járul hozzá annak további gyarapodásához, itt a Vatikánban a kicsi Mater Ecclesiae monostorban. Ferenc pápa párhuzamot vont Szent Ferenc életének a San Daniamo templomban indult kezdete és annak végén a porciunkulai befejezése között, ahol életének utolsó szakaszát az Egyház Anyja közelségében élte le. Ehhez hasonlította XVI. Benedek pályáját, aki „ezen a franciskánus szellemű helyen él és ahonnét nyugalom, béke, erő és bizalom árad”.

„Kedves Testvérem, szólította meg végül őt így Ferenc pápa az egész egyház nevében, azt kívánva neki, hogy továbbra is mindig érezze magán az irgalmas Isten kezét”.

(vl)            








All the contents on this site are copyrighted ©.