Ferenc pápa és az ultrakonzervatívok: P. Szabó Ferenc jegyzete

Hétfői adásunkban ismertettük a La Nación című  argentin napilapból azt az interjút, amelyet az újság munkatársa készített Ferenc pápával. Ebben többek között szó esett bizonyos találgatásokról XVI. Benedek lemondásával kapcsolatban, valamint az ultrakonzervatívokról, akik már a kettős családszinódus alatt és utána is, egyre élesedő bírálattal illetik a „haladó”, egyházi reformokat sürgető/kezdő Bergoglio pápát. A jelenség most már általános, főleg az ún. nyugati világban, így Magyarországon is. Ez az ultrakonzervatív irány, már a II. vatikáni zsinattal is szembeforduló Lefebvre érsek és szakadár követői, a X. Pius Testvériség makacs ellenállását követi. Mindenre nemet mondanak, míg Ferenc pápa nyitott és párbeszédet kereső egyházat akar; a szinódusra utalva leszögezte: feladatunk elkísérni a sebzett családokat Jézus, az Irgalmas Szamaritánus példáját követve, különösen is most az Irgalmasság Évében.

E makacs konzervatívok nemet mondanak Ferenc pápa reformtörekvéseire, akivel néha szembeállítják a teológus Ratzinger pápát; nemet a családszinódus gyümölcseit összefoglaló Amoris laetitia  buzdításra, amely – egyesek szerint - csupán Ferenc pápa személyes meditációja; – valójában azonban a szinódus kétharmad többséggel megszavazta az itt összefoglalt javaslatokat; e buzdítással  szemben  II. János Pál Familiaris consortio k. buzdítását tartják mérvadónak, amely szintén buzdítás: az 1980-as szinódus gyümölcse. Igaz, hogy egyik buzdítás sem tévedhetetlen, mint ahogy VI. Pál 1968-ban közzétett Humanae vitae k. körlevele sem az, ahogy bemutatásakor Mons. Lambruschini morálteológus kijelentette: „Kötelező, de nem tévedhetetlen”. Mert van dogmafejlődés; így  jelentős volt a zsinat után a morálteológia fejlődése is. Amikor Ferenc pápa kétségtelenül a haladó bíboros teológusok (pl. Kasper , Marx, Schönborn és mások) véleményét kérte ki, és szabad teret engedett a nyílt vitáknak, a konzervatívok tiltakoztak az új módszer ellen (lásd a 13 bíboros levele a pápának), mire Ferenc pápa keményen közbeszólt, és leállította az „összeesküvés logikáját”.

Minderről bővebben olvashatnak P. Szabó Ferenc „Házasság és család Krisztus fényében” c. könyvében, amely beszámol a két családszinódus eseményéről, a feszültségekről is. A kötetről szakszerű ismertetést írt Török Csaba teológus a Sapientiana c. folyóirat legutóbbi számában (2016/, 118-120). Érdemes idéznünk ebből néhány bekezdést, ami éppen a pápa és az ultrakonzervatívok közti feszültségre vonatkozik.

„A családszinódusok, a Ferenc pápa által ’szinódusi folyamatnak’ nevezett eseménysor kapcsán különösen is szükség van a figyelmes és értő elemzésre, hiszen az elérhető írások egy része vagy a teológiai (pre)koncepciók foglya, vagy felszínes, közéleti, már-már politikai skatulyákban gondolkodó. Szabó Ferenc kötete vállalkozik a kényes feladatra, ám hogy ezt megfelelő módon tehesse meg, messzebbről indul neki a téma bemutatásának. A könyv első része a II. Vatikán Zsinat és a családszinódusok között eltelt időszakot járja végig. (…) Bevezet minket a viták, a kételyek és kérdések birodalmába, egészen azokig a problematikus pontokig, amelyek a mai napig diszkussziókat gerjesztenek: ilyen a Humanae vitae kezdetű enciklika, vagy II. János Pál morális tanítóhivatalának értékelése, megítélése.” 

 Török Csaba még elemzi P. Szabó könyvének második részét, amely magát a szinódusi folyamatot írja le.  Ebből idézünk még, mert utal a fent említett ultrakonzervatívok és mások – Magyarországon is terjedő - téves szinódusértelmezéseire. „ Szabó Ferenc, aki a Vatikáni Rádió munkatársaként olykor a legelső kézből szerzett értesüléseket nemcsak római, szinódusi, de világegyházi véleményekről és állásfoglalásokról is, mindezt ügyesen beledolgozza az egymásba kapcsolódó események elemző leírásával. Megismerhetjük itt Walter Kasper bíboros elgondolását (nem pusztán annak előítéletesen démonizált, felületes álolvasását), ugyanakkor a helyi egyházak, a talán kevésbé ismert főpásztorok megfontolásait is. Ezek különösen is értékesek, hiszen segítenek jobban megérteni a világegyházat, amely távolról sem azonos Magyarországgal, de még egyik-másik európai vagy észak-amerikai megmondóember szavával sem…”

A La Documentation catholique  c. katolikus folyóirat legújabb, júliusi száma közzéteszi az Amoris laetitia szinódus utáni buzdítás francia fordítását. A szerkesztőségi bevezetőből idézünk, amely helyesen rámutat Ferenc pápa szándékára, aki a II. vatikáni zsinat nyomán a szinodalitást és kollegialitást hangsúlyozza. Tény, hogy elkerülhetetlen volt a feszültség a két szinódus során egyrészt a szinodalitás, másrészt a pápai primátus gyakorlása között. Egyesek megdöbbentek „Ferenc pápa módszerének” veszélyeit hangoztatva. Vajon nem gyengíti a pápai tekintélyt? De erről nem volt szó, hangoztatja a francia lap vezércikke. A buzdítás felszólít minden katolikust, hogy gondolják újra a szinodalitást. Ezt hangsúlyozta a pápa a La Croix c. francia katolikus napilapnak adott interjújában is, amelynek teljes szövegét szintén közli a Documentation Catholique.

Itt idézünk ebből az interjúból, Ferenc pápa mondta: „A szinódus utáni buzdításban minden áron figyelembe vettem a szinódust. Nem találnak benne kánoni pontosítást arról, hogy mit kell tenni és mit nem. Ez derűs, békés reflexió a szeretet/szerelem szépségéről, hogyan kell nevelni a gyermekeket, hogyan kell felkészülni a házasságra… Nagyra értékeli a felelősségeket, amihez még irányelveket adhat a Világiak Pápai Tanácsa.”

Ezután Ferenc pápa az interjúban még pontosította a szinodalitás jelentését. Túl a szinódusi folyamaton át kell gondolnunk a katolikus  szinodalitás igazi mivoltát. A püspökök „Péter utódával  és Péter utóda alatt” (cum Pietro et sub Pietro) vannak. Ez különbözteti meg az ortodox szinodalitástól és még a görög katolikustól is, ahol a pátriárkának csak egy szavazata van. A II. vatikáni zsinat megfogalmazza a szinodális és püspöki kommúnió eszményét. Ezt még fokozatosan meg kell valósítani különböző szinteken, pl. plébániai szinten tisztázni, hogy mi van előírva. Vannak plébániák, ahol nem működik sem a lelkipásztori tanács, sem a gazdasági ügyek tanácsa, jóllehet a kánonjogi kódex ezt előírja.”

Ferenc pápa tehát a zsinat és szinódus szellemében gyakorolja péteri hivatalát, de nem tekinti befejezettnek a szinódusi folyamatot. „Kifejti a családról és a keresztény életről alkotott nézetét”– hangsúlyozza a Doc. Cath. vezércikke. „Az erkölcsi normák nem változnak, de igenis változik a mi viszonyunk a normákhoz /amelyeket konkrét helyetekben követünk/. És semmit sem lehet véglegesnek tekinteni a keresztény életen és a szentségeken kívül. Ebben a keretben, a morális (erkölcs) nem arról szól, hogy tudjuk: mi szabad vagy megengedett, hanem hogy miként tudunk jobban megfelelni annak, amit Isten elvár tőlünk. Ez sokkal nagyobb követelmény, mert az egész Egyháztól (pásztoroktól és hívektől) a megkülönböztetés komoly munkáját követeli meg. Ferenc pápa visszautal az Evangelii gaudium egyik maximájára: ’Az idő fontosabb, mint a tér’. Amikor az idő elsőbbségét hangsúlyozza, ezzel megnyit egy folyamatot és nem annyira teret akar nyerni. A katolikusokat (az Amoris laetitia buzdítással) egy új dinamikába lendíti a családi erkölcs terén, miként Laudato si’ kezdetű enciklikájával tette a politikai és társadalmi erkölcs kérdéseiben. Ferenc pápa így reformálja meg az Egyházat” - következtet a La Documentacion Catholique júliusi számának vezércikke.

(szf)