A Humanae vitae körlevél ötven év után

– P. Szabó Ferenc SJ jegyzete

1968. július 25-én, alig egy hónappal Credója (ünnepélyes hitvallása) után kelt VI. Pál Humanae vitae kezdetű enciklikája az élet védelméről és a helyes születésszabályozásról.

XXIII. János 1963 márciusában, pápasága utolsó intézkedéseként, nyolctagú bizottságot hozott létre a születésszabályozás kérdésének vizsgálatára. VI. Pál ezt előbb 61, később 76 tagra bővítette. 1964-ben lett a bizottság tagja Bernhard  Häring , akit a pápa 1964 nagyböjtjén meghívott, hogy prédikáljon a vatikáni lelkigyakorlaton. A lelkigyakorlat után a morálteológus hosszan elbeszélgetett VI. Pállal a házasság céljairól, a születésszabályozásról is. Elmondta, hogy rendalapítójuk, Szent Alfonz moralista szemében a gyermeknemzés nem volt abszolút cél, hanem esetleges finis intrinsecus (benne foglalt cél), mert az élet továbbadása nem várható minden házastársi aktustól.

1966-ban a püspöki bizottság, amelynek az volt a feladata, hogy megvizsgálja a szakértői bizottság jelentését (ennek volt tagja  Häring is), új elnököt és alelnököket kapott Ottaviani bíboros, illetve Döpfner és Heenen bíboros személyében. A bizottság új tagokkal is bővült: köztük volt Karol Wojtyła is. A jeles teológusokból álló szakértő bizottság jelentése nyitott álláspontot képviselt. Figyelt a zsinat tanítására és az új perszonalista morálteológia nézeteire a szerelem/házasság kérdésében. A szakértői bizottság elfogadta a jelentés végső szövegét, amelyet a püspökök többsége megerősített.

Az utolsó pillanatban azonban megszületett egy második jelentés, Ottaviani bíboros személyes kezdeményezésére, „aki felkért négy, bizalmát élvező teológust, hogy készítsenek igazi és valódi ellenjelentést, amelyet soha nem vetettek alá a bizottság vizsgálatának”. Häring biztos forrásokból megtudta, hogy VI. Pálnak kedvező benyomásai voltak a bizottság új szempontokat előadó jelentéséről. De a pápa két találkozása P. Lio ferencessel és Ottaviani bíborossal elég volt ahhoz, hogy visszatérítsék VI. Pált Ottaviani ellenjelentéséhez, tehát a Casti connubii hagyományos nézetéhez, amelyen a zsinat már túlhaladt.

Innentől kezdve személyes tapasztalataimmal folytatom. Rómában. 1967 elejétől már a Vatikáni Rádió magyar műsorának szerkesztője voltam. 1968 nyarán már olyan hangok keringtek, hogy VI. Pál mégsem fogadja el a szakbizottság haladó többségének álláspontját, amely szerint a házasság egészének – de nem minden egyes egyesülésnek  - kell nyitottnak lenni a gyermekáldás felé.

1968. július 29-én, amikor bemutatták a Humanae vitae enciklikát, elsőnek Lambruschini morálteológus szólalt meg, éspedig így kezdte a hivatalos bemutatót: “Ez az enciklika a hívőknek kötelező, de nem tévedhetetlen.”  Tehát a Tanítóhivatal olyan megnyilatkozása, amely minden katolikus hívőtől engedelmességet vár. Megmagyarázta: a pápa ebben a dokumentumban a természettörvényt értelmezi, nincs meg tehát az abszolút tévedhetetlenségnek az a garanciája, amely a Kinyilatkoztatásban benne foglalt hittani és erkölcsi igazságok ex cathedra definíciójánál megvan.

Ismeretes, hogy az enciklika olyan tiltakozást robbantott ki, amely túlterjedt az Egyház határain, minthogy egyre sürgetőbb lett a világméretű demográfiai probléma, a Föld népességének gyors szaporodása, bioetikai kérdések erkölcsi megítélése. Nincs hely itt mindennek részletezésére.[1]

Az Egyházon kívülálló törvényhozók, politikai felelősök elsősorban a születéskorlátozás problémája miatt figyeltek fel a körlevélre. Az 1968-as Európán végigsöprő diáklázadások, a „szexuális forradalom” pedig a kulturális és tekintélyi válságot hozta felszínre, és az ár – bizonyos jogos szabadság követelésével – magával sodorta a szexuális szabadosság hordalékát is. Az Egyházon belüli kontesztálást – hamarosan teológus csoportokét is – főleg az váltotta ki, hogy – szerintük - VI. Pál a házassági szerelem és a termékenység kérdésében, tehát a születésszabályozás módszerének kérdésében, visszalépett a zsinati nyitáshoz viszonyítva.

VI. Pál maga, az 1968. július 31-i kihallgatáson mondott beszédében hangsúlyozta: az enciklika „nem csupán egy negatív erkölcsi törvény kihirdetése, vagyis kizárása minden olyan aktusnak, amely lehetetlenné teszi (megakadályozza) a gyermeknemzést (n. 14), hanem főleg a házassági erkölcsiség pozitív bemutatása. A szerelem és a termékenység küldetése» az ember és küldetése – nemcsak természetes és földi, hanem természetfeletti és örök – rendeltetése teljes távlatában «.(n. 7)

Ez alapvető fejezet az ember személyes, házastársi, családi és társadalmi életéről, de nem tételes traktátus (értekezés) az emberi lényről – a házasság, a család, a

tisztességes erkölcsi magatartás hatalmas területeit illetően, amelyekről az egyházi Tanítóhivatal még nyilatkozhat, és kétségkívül még vissza kell térnie bővebben, szervesebben és szintetikusabban.”[2]

 Fél évszázad múltán a 2014-15-ös családszinóduson is felmerült a Humanae vitae, illetve a születésszabályozás még teljesen meg nem oldott erkölcstani kérdése, illetve az a tény, hogy – a világméretű felmérések szerint – még a hívő katolikus párok véleménye és gyakorlata is eltér a hivatalos egyházi állásponttól.  Figyelemre méltó, hogy a szinódusi összegezés is hivatkozik VI. Pál említett beszédére, amely nyitva hagyta az újraértelmezés lehetőségét.

Végül megemlítjük Ferenc pápa egy vitatott kijelentését. A Manilából Rómába tartó repülőgépen az újságírók kérdéseire válaszolva szólt VI. Pál életvédelmi tanításáról (a Humanae vitae-ről). Ő maga így pontosított:

“Mit akartam mondani VI. Pállal? Igaz, hogy az életre való nyitottság a házasság szentségének föltétele. Egy férfi nem szolgáltathatja ki a szentséget a nőnek, s a nő sem a férfinak, ha nem értenek egyet ebben a kérdésben, ha nem nyitottak az életre. Egy bizonyos ponton, ha be lehet bizonyítani, hogy ez vagy az a fél úgy lépett házasságra, hogy nem volt nyitott az életre, akkor az a házasság érvénytelen, ez a házasság érvénytelenítésének az oka. Nyitottság az életre.

VI. Pál egy bizottság segítségével sok esetnél, sok problémánál tanulmányozta, hogyan lehet segíteni ezeknél, hogy mit lehet a fontos problémákkal – ideértve a szexet is – kapcsolatban tenni. Mindennapi problémák voltak ezek, de igen nagyszámú.

De többről van itt szó. VI. Pál nemleges döntése, nem (csak) a személyes problémákra vonatkozott, hiszen ezekkel kapcsolatban később azt mondta a gyóntatóknak, hogy próbálják megérteni a helyzetet, bocsássanak meg, legyenek irgalmasak és befogadók.

Az újmalthuzianizmust vette figyelembe, amely akkoriban világszerte terjedt. Mit jelent ez az újmalthuzianizmus? Olaszországban a születések aránya alacsonyabb, mint egy százalék, és ugyanígy van Spanyolországban is. Ez az újmalthuzianizmus, mellyel az emberiséget próbálták irányítani a hatalmak. Ez nem jelenti azt, hogy a keresztényeknek sorozatban kellene gyermeket ”csinálniuk”. Néhány hónapja egy római plébánián szemrehányást tettem egy asszonynak, aki nyolcadik gyermekét várta hét császármetszés után: „Ön árván szeretné hagyni hét gyermekét?” Ez istenkísértés! „Nem, én bízom Istenben”. „De nézd, Isten ad eszközöket, légy felelős”. (…) Egyesek azt hiszik, hogy – bocsánat a szóért – a jó katolikusoknak olyanoknak kell lenniük, mint a nyulaknak, nem? Nem! Felelős atyaság… (…) VI. Pál felelős szülői magatartásról beszélt. Ez az út: a felelős szülői hozzáállás. Amit szerettem volna mondani ezzel, az az, hogy VI. Pál nem volt avítt vagy szűk látókörű ember. Nem, ő próféta volt, aki ezzel azt mondta: figyeljetek oda az újmalthuzianizmusra, amely terjedőben van.”

(szf)

[1] Erről részletesen lásd Szabó Ferenc SJ: Házasság és család Krisztus fényében. Jezsuita Kiadó, Bp. 2015. 88-106, „A Humanae vitae ötven év után”. Bőséges irodalom, hivatkozások itt.

[1]Documentation Catholique no. 1523, col. 1457–1458.